forintárfolyam

Nem csillapodott a forint, még este is szárnyalt

Nem csillapodott a forint, még este is szárnyalt

Csütörtökön is 358 körül kezdte a napot a forint, majd délelőtt erősödésbe kapcsolt, amelynek eredményeként késő este már 353 közelében járt a jegyzés az euróval szemben.

Elakadt a forint erősödése az MNB jelzései után

Elakadt a forint erősödése az MNB jelzései után

A jobb nemzetközi befektetői hangulat és az MNB keddi kreatív monetáris szigorítása együtt elvileg segíthet a forintnak abban, hogy a következő napokban az erősödés felé mozduljon el és ebben a technikai elemzés is támogatja. Közben az MNB mai online háttérbeszélgetésének üzenetei csak átmenetileg tudták erősíteni a forintot, de azért az euróval szembeni jegyzések a 360 alatti tartományban maradtak.

Korrigál a forint, de még így is bőven 358 alatt

Korrigál a forint, de még így is bőven 358 alatt

Kedden a tovább javuló nemzetközi befektetői hangulatban már 360 közelébe erősödött a forint az euróval szemben, majd az újabb magyar válságkezelő lépések (pl. 70%-os bérátvállalás) tovább táplálták a magyar fizetőeszközt, aztán az MNB újabb mai 95 bázispontos kamatemelése hírére tovább szárnyalt.

Teljesen leszálltak a magyar gazdagok a szuperállampapírról, új befektetésre vadásznak

Teljesen leszálltak a magyar gazdagok a szuperállampapírról, új befektetésre vadásznak

Ahogyan az egész világban, úgy a hazai privátbanki szolgáltatók életében is jelentős változásokat hozott a koronavírus gazdasági és társadalmi hatása. Miközben ilyen piaci csapkodások közepette sok befektető inkább menekül a tőkepiacokról, a magyar gazdagok azt várják, mikor szállhatnak be. Ennek pénzügyi fedezetét pedig sokan állampapír-értékesítésből teremtik meg. A privátbanki szolgáltatók körében végzett körképünkből kiderül, hogy a magyar gazdagok szinte teljesen leálltak az eddigi slágerterméknek számító szuperállampapír vásárlásával, az állomány inkább csak stagnál, és ez nem olyan jó hír a lakosságra erősen támaszkodó államadósság-finanszírozásra nézve. Ne merüljön fel senkiben a kétség: a MÁP+-t döntően nem az átlagfizetésből élők veszik, hanem a vagyonosabb réteg.

Szépen visszajött a forint a kora délutáni pofonból

Szépen visszajött a forint a kora délutáni pofonból

Jelentős erősödéssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, a javuló nemzetközi befektetői hangulatban, illetve Orbán Viktor kormányfő ma délre várt bejlentései előtti bizakodás hatására. Aztán a bejelentések hatására hritelen nagyot ütöttek a forinton az euróval szemben 362-ről 366-ig, persze a gyengülésben szerepe lehetett egy trendvonalnak is. Mindenesetre a délutáni órákban szépen fokozatosan visszaerősödött a forint.

Gyengül a forint, 367 felett jár az euróval szemben

Gyengül a forint, 367 felett jár az euróval szemben

Az esti órákban 367 felett jár a forint jegyzése az euróval szemben, péntek reggel még 363 körül kezdte a napot a magyar deviza azt követően, hogy tegnap 360 körül megtorpant.  Az MNB szerdán bejelentett lépésének első hatása tehát kifulladni látszik, egyelőre nem tudni, hogy hosszabb távon mit tud tenni a jegybank, illetve a piac hogyan értelmezi majd az üzeneteit.

Már a 360 is túl nagy falat volt a forintnak

Már a 360 is túl nagy falat volt a forintnak

Szerdán szokatlanul nagy utat járt be a forint az euróval szemben: a nap első felében előbb komoly zuhanást láttunk egészen 370 közelébe, majd délután háromkor az MNB bejelentette, hogy egy új egyhetes betéti eszközzel gyakorlatilag jelentős kamatemelést hajt végre. Ez rögtön megfordította a szélirányt, a forint komoly szárnyalásba kapcsolt.

Surányi György a koronavírus-válságról: Ki ült tehát fordítva a lovon?

Surányi György a koronavírus-válságról: Ki ült tehát fordítva a lovon?

Igazán felkavaró az MNB két, hazai és nemzetközi színtéren is méltán neves középvezetőjének a jelenlegi válságra adott javaslataimra írott válasza. Ezt kénytelen vagyok az MNB hivatalos reagálásának tekinteni. Fel sem tételezem, hogy a bank vezetőinek jóváhagyása nélkül lehetne fontos kérdésekben még ilyen tekintélyes vezetőknek is magán véleményt megfogalmazni. Különösen megnyugtató a válaszból tükröződő magabiztosság. Magam is szeretném osztani és erőt meríteni belőle. Ami egy kicsit elbizonytalanít, az legfeljebb a piac méltatlan viselkedése.

Zsiday Viktor megmondja, miért gyengül a forint

Zsiday Viktor megmondja, miért gyengül a forint

A forintgyengülés kapcsán új poszttal jelentkezett blogján Zsiday Viktor. A befektetési szakember szerint az elmúlt napokban látványosan elvált a forint árfolyama a régiós devizáktól, aminek nem gazdasági, hanem politikai okai lehetnek elsősorban.

Az MNB fordította vissza a forintot 370-től

Az MNB fordította vissza a forintot 370-től

Kedden újabb lélektani szintet tört át a forint árfolyama, története során először gyengült 360 fölé a magyar deviza az euróval szemben. A szerdai nap első felében ott sem torpant meg a gyengülés, a 370-et is megközelítette a jegyzés mielőtt az MNB gyakorlatilag kamatemelés jelentett be új betéti eszközével.

A kormányon is múlik most, hogy megnyeri-e a harcát az MNB

A kormányon is múlik most, hogy megnyeri-e a harcát az MNB

Lezárult egy korszak – írtuk főcímünkben, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a forint védelme érdekében gyakorlatilag kamatot emelt. Hogy jutottunk odáig, hogy a válság mélyülő szakaszában, a globális kamatvágások időszakában kamatot kelljen emelni? Nagyjából úgy, hogy a konjunktúra felívelő szakaszában, amikor mindenki szigorított, mi akkor is lazítottunk. Most viszont a magyar kormány lépésein is múlik, hogy a jelenlegi, viharos időkben meg tudja-e védeni a forintot az MNB.

Majdnem egy évtizede nem bukott akkorát a forint, mint a „fekete márciusban” – Merre tovább?

Majdnem egy évtizede nem bukott akkorát a forint, mint a „fekete márciusban” – Merre tovább?

Nyolc és fél éve nem volt akkora havi gyengülés a forint árfolyamában, mint idén márciusban, ennek köszönhetően emelkedett kedden 360 fölé az euró jegyzése. A mostani esés nem elsősorban a forintról szólt, a régióban és a feltörekvő piacokon is hasonló mozgásokat láttunk, a magyar deviza balszerencséje talán csak annyi, hogy a 2019-es esés után eleve gyenge szinten érte a jelenlegi válság. Azt is megnéztük, hogy a mostanihoz hasonló gyengülés után mire lehet számítani a történelmi tapasztalatok alapján.

Hajszálra történelmi mélypontjától a forint

Hajszálra történelmi mélypontjától a forint

Továbbra sem lélegezhet fel a forint, mely időről időre megpróbálkozik az erősödéssel, aztán többnyire kudarcba fullad és visszagyengül 355 fölé az euróval szemben is. Nagyjából ez jellemezte a magyar devizát a múlt heten: a 360-as történelmi csúcs előtt visszafordult a gyengülés, viszont 355 alá sem nagyon tudott menni a jegyzés. Kérdés, hogy a következő napokban melyik hatás lesz erősebb, sikerül-e végre kimozdulni erről a holtpontról.

Délutánra talált magára a forint, megint 350 felé közelít az euró

Délutánra talált magára a forint, megint 350 felé közelít az euró

Lassan kijelenthetjük, hogy megvetette a lábát 350 felett az euró-forint jegyzés, a csütörtöki napot is kismértékű gyengüléssel kezdi a magyar deviza, így 354 közelében van a jegyzés. Közben a dollár most épp megint gyengül, lassan 1,10 felé közelít az euróval szembeni jegyzés.

Úgy gyengült 350-ig a forint, hogy igazán még meg sem támadták a spekulánsok

Úgy gyengült 350-ig a forint, hogy igazán még meg sem támadták a spekulánsok

Alig változott a forint piacán a pozícionáltság az utóbbi hetekben, vagyis a gyengülést nem lehet a külföldi spekulánsok támadásával magyarázni – derül ki az MNB kedden megjelent friss ábrakészletéből. Az utóbbi egy hónapban minimálisan még csökkent is a forint gyengülésére fogadó pozíciók állománya, ez is azt támasztja alá, hogy most nem a pozíciók, hanem a nemzetközi hangulat lökték új mélypontra a magyar devizát.

Erősödik a forint: már 352 alatt az euróval szemben

Erősödik a forint: már 352 alatt az euróval szemben

A keddi nap második felében ismét gyengült a forint az euróval szemben, így nem sokáig tartottunk ki a 350-es szint környékén. Sőt, az MNB kamatdöntése után átmenetileg 358-nál is járt a jegyzés, amivel a múlt heti történelmi mélypontot közelítette 360-nál. A jegybank mai repotendere után erősödni kezdett a forint, de igaz ez a régiós devizák mozgására is, ugyanis a dollár elkezdett gyengülni a fiskális élénkítő csomag elfogadásával kapcsolatos várakozások miatt.

Surányi György a koronavírus-válságról: A kezelés egy lehetséges iránya

Surányi György a koronavírus-válságról: A kezelés egy lehetséges iránya

„Vannak pillanatok, amikor higgadt, hideg fejjel végrehajtott, határozott, széles összefogáson alapuló döntésekre van szükség. Ez nyilvánvalóan ilyen pillanat.” Ezzel a gondolattal indítottam hozzászólásomat 2008. október 8-án a Nemzeti Csúcson. Ma sem kezdeném másként, annak ellenére sem, hogy akkor javaslataimra nem volt kellő nyitottság. Mégis - bár a makrogazdasági környezet nem összehasonlítható - ezúttal is elengedhetetlen az összefogás és a szakítás a már korábban is idejétmúlt tabukkal.

Nagy Márton: Nincs még vége, tele az MNB eszköztára

Nagy Márton: Nincs még vége, tele az MNB eszköztára

A várakozásoknak megfelelően eseménydús délutánt teremtett a Magyar Nemzeti Bank. Bár a monetáris tanács nem változtatott a kamatokon, likviditásnyújtó eszközét drasztikusan kiszélesítve teljesen új helyzetet teremtett a bankpiacon. A jegybank itt nem áll le, további intézkedések vannak csőben, amelyek a koronavírus okozta gazdasági kihívásokra reagálnak - mondta Nagy Márton MNB-alelnök egy háttérbeszélgetésen.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.