gdp

Stagnál a brit gazdaság

Nem növekedett a tavalyi negyedik negyedévben a brit gazdaság. A stagnálás meredek lassulást jelent az előző negyedévhez képest.

A legrosszabbra készülhetnek Kína bankjai

A legrosszabbra készülhetnek Kína bankjai

Nagyon visszaeshetnek a kínai kkv-k bevételei a koronavírus miatt, ez pedig nemcsak a GDP-növekedésre, hanem a lakossági és intézményi ügyfelek törlesztőképességére is kihathat. Kína növekedése olyannyira lassulhat, hogy az a kínai hatóságok által lebonyolított stressztesztekben található legrosszabb forgatókönyvet valósíthatja meg - írja a Bloomberg.

Megint beszakadt a német ipar decemberben

Megint beszakadt a német ipar decemberben

A várt minimális csökkenés helyett 3,5%-kal esett vissza a német ipar teljesítménye decemberben – közölte a statisztikai hivatal péntek reggel. A vártnál sokkal rosszabb adat elsősorban az építőiparnak volt köszönhető, de az energia kivételével minden iparágban csökkenést mértek.

Koronavírus: jócskán vágták kínai növekedési előrejelzésüket a londoni elemzők

A Capital Economics az eddigi 5,5%-ról 3%-ra vágta az idei első negyedévi éves kínai GDP-növekedési előrejelzését a koronavírus negatív hatásai miatt, az Oxford Ecomics pedig újabb prognózis rontást hajtott végre és így 6% helyett „csak” 5,4%-os éves átlagos növekedési ütemre számít Kínában – derül ki az MTI körképéből. Mindkét bankház azt hangsúlyozza, hogy a koronavírus ügyének az ellátási láncokon és egyéb csatornákon keresztül szinte az egész világon érezhető hatásai lehetnek.

Satuféket nyomott az eurózóna

Satuféket nyomott az eurózóna

A vártnál is gyengébben teljesített az eurózóna gazdasága a tavalyi év utolsó három hónapjában.

Mekkorát üthet a magyar gazdaságon a koronavírus?

Mekkorát üthet a magyar gazdaságon a koronavírus?

A következő időszak legfontosabb kérdése az lehet, sikerül-e belátható időn belül megfékezni a Kínából indult koronavírus-járványt, ezen múlhatnak elsősorban a gazdasági hatások. Az Erste Bank elemzői szerint ha néhány héten belül megáll a fertőzés, akkor Kelet-Közép-Európa akár nyertese is lehet a dolognak, mivel a nyersanyagok ára jelentősen visszaesett.

Hiába a gyors növekedés, sok megye nem tud felzárkózni

Hiába a gyors növekedés, sok megye nem tud felzárkózni

Budapest egy főre jutó GDP-je továbbra is több mint kétszerese az országos átlagnak, azonban a főváros gazdasági ereje csökken. Az elmúlt éveket jellemző gyors gazdasági növekedésre minden megye rá tudott kapcsolódni, azonban a legfejletlenebbek esetében ez nem volt elég a felzárkózáshoz.

Közel 30 éves mélyponton a kínai növekedés

Közel 30 éves mélyponton a kínai növekedés

Csaknem harmincéves mélypontra gyengült a kínai gazdaság növekedése a tavalyi évben az amerikai-kínai kereskedelmi háború, valamint a rossz befektetési hangulat miatt.

Meddig tarthat a magyar növekedési csoda? És mi lesz idén a forinttal?

Meddig tarthat a magyar növekedési csoda? És mi lesz idén a forinttal?

Lassulhat ugyan a magyar gazdaság növekedése 2020-ban, de így is felülteljesíthetjük az uniós országok többségét – derül ki az ING Bank friss elemzéséből. A bank szakértője szerint idén is fel kell készülni a tartósan 330 feletti forintárfolyamra, sőt az sem zárható ki, hogy az év első felében új történelmi mélypontot látunk majd a magyar deviza esetében.

Közzétette friss prognózisait a Pénzügyminisztérium

Közzétette friss prognózisait a Pénzügyminisztérium

A legfrissebb kormányzati előrejelzés szerint a magyar gazdaság idei növekedése 4,9 százalék lehet, amely a korábbi becsléseknél magasabb, illetve összhangban áll a különféle hazai és nemzetközi várakozásokkal. A költségvetési politika legfontosabb feladata továbbra is az, hogy a kormányzati ciklus végére az államháztartás egyensúlyközeli helyzetbe, a GDP-arányos államadósság 60 százalék alá kerüljön - olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) közleményében.

Itt vannak a jegybank friss előrejelzései!

A szeptemberi 3,3 százalékról 3,7 százalékra javította 2020-as növekedési előrejelzését az MNB, de a jegybank szerint utána is 3,5 százalékkal bővülhet a gazdaság. Közben az infláció fokozatosan csökken 3 százalékra az előrejelzési horizont végéig.

Letaszították Magyarországot Európa trónjáról

Letaszították Magyarországot Európa trónjáról

A harmadik negyedévben sem lett Európa növekedési bajnoka a magyar gazdaság miután a pénteken megjelent adat szerint az ír GDP-bővülés letaszított a trónról. Persze sportnyelven szólva „az ezüst is szépen csillog”, ez nem vesz el abból, hogy a magyar gazdaság a kontinens egyik leggyorsabb növekedési ütemét tudja felmutatni.

Megszólalt az IMF: jövőre teljesen új világ jön a magyar gazdaságban

Megszólalt az IMF: jövőre teljesen új világ jön a magyar gazdaságban

Az elmúlt években a magyar gazdaság kiemelkedő növekedési ütemet produkált, sokkal ellenállóbbá vált a külső sokkoknak – olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön megjelent országjelentésében. 2020-ban komoly fordulat jöhet, hosszú évek után először eshet a növekedésünk a potenciális szint alá. A szervezetnek konkrét javaslatai is vannak Magyarország számára: fenn kellene tartani a költségvetési fegyelmet, és további reformokkal javítani a potenciális növekedésünket, hogy a kedvező tendencia fenntartható legyen.

Így hasított a magyar gazdaság

Így hasított a magyar gazdaság

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2019 harmadik negyedévében 4,8%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. A növekedéshez az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben. A gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez viszonyítva 1,1%-kal nőtt.

Meglepetés okozott az amerikai gazdaság

Meglepetés okozott az amerikai gazdaság

Az idei harmadik negyedévben 2,1%-kal nőtt az Egyesült Államok gazdasága a felülvizsgált adatok szerint. Az első becslés még 1,9%-os GDP-bővülést mutatott, vagyis az amerikai gazdaság jobban teljesített, mint ahogy az előzetes adatok alapján látni lehetett.

Teljesen lefulladhat a magyar gazdaság?

Teljesen lefulladhat a magyar gazdaság?

A jelenlegi gyors GDP-növekedés erőteljes lassulására számítanak a Magyar Tudományos Akadémia közgazdászai, elsősorban a munkaerőhiány miatt. Ezt a nézetet azonban nem minden szakértő osztja.

Hirtelen „talált” még 2%-nyi GDP-t Kína

A kínai statisztikai hivatal 2,1%-kal felfelé módosította a 2018-as évre korábban adott GDP-becslését, így könnyebben elérheti azt a célját, hogy a gazdaságát 2020-ra megduplázza a tíz évvel korábbi állapothoz képest – jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.