Már készül az IMF-mentőcsomag Ukrajnának

Már készül az IMF-mentőcsomag Ukrajnának

A háború sújtotta Ukrajna szövetségesei arra sürgetik a Nemzetközi Valutaalapot, hogy véglegesítse a Kijevnek szánt több milliárd dolláros hitelprogramot. Ennek érdekében a nemzetközi szervezet illetékesei február közepén Varsóba látogatnak, hogy találkozzanak az ukrán kormány tisztviselőivel.

Varga: beleáll az Eximbank-vitába a kormány (2.)

A magyar kormány szakmai vitában áll az Eximbank kihelyezései miatt az Eurostattal, az EU statisztikai hivatalával, és kész a bíróság előtt is megvédeni álláspontját - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy mai sajtótájékoztatón. Ezt azt követően jelentette be, hogy a Portfolio tegnap elsőként írta meg a vita tényét, illetve arra is felhívta a figyelmet, hogy kedvezőtlen kimenetel esetén ez mit okozna az államadósság pályánkra.

Leállíthatja a hitelfolyósítást Ukrajnának az IMF

Bizonytalanná vált, hogy az IMF folytatja-e a hitelfolyósítást Ukrajnának, mert a kijevi törvényhozás elé olyan adóreformcsomag kerülhet jóváhagyásra, amellyel nem ért egyet a washingtoni székhelyű intézet.

Nagy a nézetkülönbség a görög csomagról - Borulhat a menetrend

Görög médiaértesülések szerint nem nagyon közelednek az álláspontok az athéni kormány és a hitelezők között az új segélycsomagról folyó tárgyalásokon, miközben a küszöbön álló törlesztések miatt szorít az idő a megállapodásra. Egy szombati német lapértesülés már szintén abba az irányba mutatott, hogy a nézetkülönbségek miatt borulhat a megállapodás menetrendje, illetve esetleg egy újabb áthidaló hitelnyújtása is szükségessé válhat.

Véget ért a görög tárgyalás - Nincs megállapodás

Szerdán este összeültek az euróövezet pénzügyminiszterei, hogy kidolgozzák az esetleges megállapodás szövegét, amelyet a csütörtöki uniós csúcson elfogadhatnak a kormányfők. A legfrisebb hírek szerint véget értek mára a tárgyalások, holnap jön a folytatás. A délelőtti hírek alapján is úgy tűnt, hogy nem is lesz mit elfogadni este, ugyanis a nemzetközi szervezetek elutasították a görög javaslatcsomagot. Később kiderült, hogy a "beintés" valószínűleg bizonyos nyugdíjrendszerbeli átalakításokra vonatkozhat. Közben arról érkezett hír, hogy a görögök aranyba menekítik a pénzüket.

Ezért ilyen elképesztően bátrak a görögök!

Az EU-Latin-Amerika csúcsra Brüsszelbe sereglett vezetők szerdán egész nap bújócskát játszottak, végül este sor került az előre beharangozott megbeszélésre Alekszisz Ciprasz görög kormányfő és Angela Merkel német kancellár, illetve Francois Hollande francia köztársasági elnök között. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint viszont nem volt értelme a találkozónak, mivel a görögök nem tettek érdemi engedményt. Arról, hogy miért ilyen bátrak a görögök az államcsőd szélén az EU-s tárgyalókkal, Hans-Werner Sinn osztotta meg véleményét tegnap. A német Ifo gazdaságkutató elnöke szerint a négy forgatókönyv közül végül a görögök államadósságának részleges leírása és az eurózónából való kilépése lehetne a megoldás - foglalja össze a helyzetet a Bruxinfo.

Összeszedték magukat a görögök a csőd szélén?

A múlt pénteki, az EU-s partnerek által felszínesnek és hiányosnak talált görög reformlista után egy sokkal átfogóbb intézkedéscsomagot adott át szerdán az uniós hitelezők csoportjának a görög kormány, amelyet a Financial Times "az eddigi legátfogóbb erőfeszítésnek" minősített. Ez nem véletlen, mert a pénteki anyaghoz képest a friss lista már az adóbeszedés hatékonyságában és a privatizáció újraindításában is határozott lépéseket tartalmaz, de a nyugdíjrendszer terén és bizonyos kiadási tételeknél még mindig "próbálkozik" a görög kormány. Athén az újabb csomagterv révén éves szinten immár 6 milliárd eurónyi plusz bevételt remél generálni a múlt pénteki papír még csak 2,7-3,3 milliárd eurót célzott meg - mutat rá összefoglalójában a Bruxinfo.

Megfúrták a görögök a szöveget - Hogyan tovább?

Kampánybeszédet intézett pénzügyminiszter társaihoz a tegnap esti Eurócsoport ülésen a görög pénzügyminiszter és a több mint hét órán át tartó egyeztetés a süketek párbeszédéhez hasonlított. Végül a görögöknek szánt gesztus jegyében néhány kedvező mondatot hozzáillesztettek volna a közös nyilatkozathoz, és úgy tűnt, hogy minden rendben, de végül a görög kormányfő megfúrta a szöveget, így elmaradt a nyilatkozat - írja saját brüsszeli értesülései alapján a Bruxinfo.

Megint adósságleírással fenyegetnek a görögök!

Kedd éjfél után megnyerte a bizalmi szavazást a görög parlamentben az új, a nemzetközi mentőcsomag bizonyos intézkedéseinek visszafordításával kampányoló kormány, így ezzel a mandátummal ül ma Brüsszelben tárgyalóasztalhoz az új görög pénzügyminiszter, holnap pedig a kormányfő az EU csúcstalálkozón. Közben a pénzügyi tárcavezető egy ma reggeli német lapban ismét az adósság részleges leírásával fenyegetett, és részben ennek hatására, részben a hitelminősítők figyelmeztetésére újra zuhannak a görög piacok ma délelőtt.

Megállapodott a Templetonnal a csőd szélén táncoló Ukrajna?

Idén január elsején mindössze 7,53 milliárd dollárt tettek ki Ukrajna nemzetközi tartalékai, ami egy hónap alatt közel 2,5 milliárd dolláros esésnek felel meg - közölte a megdöbbentően alacsony számot ma az ukrán jegybank. A friss adat 63%-os zuhanást jelent az egy évvel ezelőtti állapothoz képest és jól mutatja azt, hogy keleti szomszédunk rendkívül rá van szorulva a nagyon gyorsan folyósítandó további IMF-es nemzetközi hitelcsomagra, különben rövid távon nagyon reális az államcsőd a devizaalapú adósságelemekre. Egyelőre nem tisztázott módon azonban ezt lehet, hogy elkerüli Ukrajna, mivel állítólag megállapodott az ország legnagyobb magánhitelezőjével. Közben úgy tűnik, hogy az oroszok is "verni kezdik az asztalt."

Ma újra törlesztünk az IMF-nek - Túl vagyunk a hitelcsomag felén

A május eleji bő 620 millió euró után ma mintegy 310 millió eurónyi (91,5 milliárd forintnyi) újabb törlesztést hajt végre a magyar állam a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé, amely kötelezettség a 2008-2009-ben felvett nemzetközi hitelcsomagból ered. A héten egyébként a Magyar Nemzeti Bank is fizetett már vissza egy 182 millió eurónyi (53,6 milliárd forintnyi) hitelrészletet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.