Jövőre indulhat be igazán az állami bürokráciacsökkentés

Jövőre indul be igazán az állami szektor leépítése, elsősorban a minisztériumoknál és az állami vállalatoknál, de a közmunkaprogramokban részt vevők száma is több tízezerrel csökkenhet - értesült a Figyelő a kormányhoz közeli forrásból.

24 háttérintézménynek kegyelmezett meg Lázár

A korábban tervezett 73 helyett végül 49 kormányzati háttérintézményt szüntet meg a kormány, írja az Origo. Az áprilisi eleji tervek szerint mindössze 10 intézmény maradhatott volna meg a 73-ból, a legutóbbi kormányülésen azonban további 14 megmentéséről született döntés.

Lázár hatezer állami dolgozótól válna meg

Az Index megszerezte a minisztériumi háttérintézményeket durván átszabó, egy részüket megszüntető előterjesztést. Eszerint 20 százalékos leépítés jöhet az érintett szervezetekben, jövőre pedig még 10 százalék a most nem érintett hivataloknál. Hogy hogyan lesz ettől hatékonyabb minden, még nem tudják, ahogyan azt sem, hogy mennyit lehet ezen spórolni majd ténylegesen. A minisztereket is hidegzuhanyként érte a halállista, beindult a lobbizás, de Orbán dönt majd mindenről - számol be laptársunk.

Kiszivárgott a megszűnő állami intézmények listája

Lázár János csütörtökön jelentette be, hogy a bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint hetven állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi. Délután a vs.hu-n már ki is szivárgott a tételes lista.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.