Közgyűlést tart a Kartonpack

Közgyűlést tart a Kartonpack

Augusztus 23-án a Debreceni Egyetem Böszörményi út 138. szám alatti Campusán közgyűlést tart a Kartonpack.

Kikerült a veszélyhelyzeti állami felügyelet alól a Kartonpack

Kikerült a veszélyhelyzeti állami felügyelet alól a Kartonpack

Kikerült az állami felügyelet alól a Kartonpack – tette közzé a vállalat. A részvénykönyv rendbetétele után a magyar állam lett a cég 62,5 százalékos tulajdonosa, de vételi ajánlatot nem tesz az MNV, mivel az éves beszámolók nem helytállóak a könyvvizsgálói jelentés alapján, így transzparens ár nem határozható meg - áll az indoklásban.

Átvilágítják a Kartonpackot

A független könyvvizsgálói jelentésben foglalt megállapításokra figyelemmel a Kartonpack közgyűlése a társaság pénzügyi átvilágítását rendelte el a társaság jogszabályoknak megfelelő működésének és az ehhez szükséges keretek kialakítása érdekében.

Pert nyert a TEBÉSZ a Kúria előtt

Harmadfokon, azaz a Kúria előtt ismét a TEBÉSZ nyerte meg azt a pert, amit az érdekvédelmi szervezet, mint részvényes a Kartonpack Nyrt. korábbi vezetése ellen indított részvénykönyvi bejegyzésének elmaradása miatt.

Felfüggesztette az MNB a Kartonpack részvényeinek kereskedését

Felfüggesztette az MNB a Kartonpack részvényeinek kereskedését

Az MNB mától felfüggesztette a Kartonpack részvényeinek tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó nem tette közzé határidőben a 2019-es pénzügyi évről készített éves jelentését. A jegybanki intézkedés megelőző jellegű – áll az MNB közleményében.

Nem tartja meg éves közgyűlését a Kartonpack

Nem tartja meg éves közgyűlését a Kartonpack, a közgyűlési napirendi pontok tárgyában történő
döntéshozatalra a megfelelő kormányrendeletek irányadó rendelkezései alapján kerül sor.

Állami felügyelet alá vonták a Kartonpackot

Állami felügyelet alá vonták a Kartonpackot

A kormány azonnali hatállyal elrendelte a Kartonpack állami felügyelet alá vonását, ma 11 órától Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára kizárólagosan jogosult dönteni a  társaság közgyűlésének hatáskörébe tartozó ügyekben.

Helyben hagyták az elsőfokú bíróság végzéseit a Kartonpack perében

A Debreceni Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság döntött a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége és a Kartonpack perében. Ezen jogerős másodbírói döntések egyúttal azt is jelenik, hogy a TEBÉSZ felperesnek a Kartonpack alperes ellen indított valamennyi perében nincs perbeli legitimációja, keresetindítási joga. A Kartonpack valamennyi közgyűlési határozata jogszerű.

Az OTP vitte a vállán az egész magyar tőzsdét

Erős év volt 2019 a magyar tőzsdén, a BUX index 18 százalékot emelkedett, nagy sztori volt az OTP, ahol a befektetők az év második felére jöttek rá, hogy mennyire jól sikerültek a bankcsoport akvizíciói, a 4iG, amelyik a nála sokkal nagyobb T-Systemset falta volna fel, de végül nem jött létre a tranzakció, az ingatlancégek, a BIF és a Graphisoft Park is nagyot ment, és év végére az év közepén betegeskedő Richter is magára talált.

Az MNB megbírságolta a Kartonpackot

Az MNB figyelmeztette a Kartonpackot, hogy az éves és a féléves jelentési összeállítása során maradéktalanul tegyen eleget minden jogszabályi kötelezettségének. Az MNB a célvizsgálat során feltárt jogszabálysértések miatt 2,5 millió forintos felügyeleti bírság megfizetésére kötelezi a céget.

Közgyűlést tart a Kartonpack

A Kartonpack bejelentette, hogy szeptember 6-án 11 órakor közgyűlést tart, amelynek helyszíne Kartonpack központi tárgyalóterme (4030 Debrecen, Galamb u. 11.)

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.