Mire költöttünk másfél év alatt 3300 milliárdnyi EU-támogatást?

A Portfolio Uniós források rovatának indulása, azaz 2014 augusztusa óta kereken 3300 milliárd forintnyi uniós támogatást fizettek ki a magyar hatóságok, amelynek 60 százaléka mindössze két nagy Operatív Programhoz kötődik - derül ki rövid összegzésünkből. Ezzel párhuzamosan a vállalkozói réteg számára közvetlenül is érzékelt pályázati források mindössze 255 milliárd forinttal emelkedtek, így nem véletlen, hogy sokan úgy is ínséges időket éltek meg az EU-pénzek terén, hogy közben tényleg ömlött a gazdaságba a támogatás. De hova mentek ezek a pénzek? Alább ezt mutatjuk be röviden.

Nyáron jöhetnek a lakossági energiahatékonysági pályázatok

Lezárult a 2007-2013-as ciklusbeli Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) támogatásainak kifizetése, forrásvesztés nélkül összesen 1657 milliárd forintot fizettek ki a programban rendelkezésre álló 1480 milliárd forinttal szemben és 6553 támogatási szerződést kötöttek összesen - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

Ügyes megoldással kap még 5 milliárdnyi EU-pénzt az ELTE

Miután kifutott egy 2 éve zajló, 850 millió forintos energetikai korszerűsítési projektje az ELTE-nek, egy december 28-i kormányhatározat még gyorsan megtoldotta a fejlesztési terveit 5 milliárd forinttal a 2014-2020-as uniós ciklus terhére - derül ki az egyetem által küldött közleményből, amelyet a Portfolio a saját összesítésével kiegészített.

Bejelentették: sokkal több EU-pénzt szán a kormány az energetikára

Megjelent pénteken a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely úgy módosítja a Környezet és Energia Operatív Programot, hogy 103 milliárd forinttal többet enged költeni a hatékony energiafelhasználást segítő programokra. Ezzel párhuzamosan viszont négy területről elvon forrásokat. A cél nyilván az, hogy ahol lassú a 2007-2013-as EU-források lehívása és nincs esély megfelelő mennyiségű számlát generálni, onnan elveszik a keretet (nehogy a végén tényleges uniós forrásvesztés alakuljon ki) és átcsoportosítják oda, ahol várhatóan le lehet azokat kötni projektekkel. A KEOP teljes keretének lehívása egyébként már viszonylag jól áll, hiszen becslésünk szerint a rendelkezésre álló 7 éves keretnek kb. a 93%-át már kifizettük.

Figyelmeztették az EU-s környezeti és energetikai projektek gazdái

A 2007-2013-as uniós ciklus sikeres zárásával összefüggésben fontos figyelmeztetés jelent meg ma délelőtt a kormány hivatalos pályázati oldalán a Környezet és Energia Operatív Program kapcsán. Ennek lényege, hogy a pályázatok nyomán folyósított támogatási előlegek felhasználását idén év végéig mindenképpen szükséges igazolni benyújtott számlák formájában, különben vissza kell fizetni a pénzt.

Ünnepelhetne Magyarország, de még mindig kell a korbács

Napokon belül eléri a 8000 milliárd forintos összeget a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklus pályázati pénzeinek kifizetése Magyarországon, azaz a tavaly augusztusi 6000 milliárdos szám után újabb kerek összegnek örülhetünk. Még közelebb vagyunk tehát ahhoz az őszi állapothoz, hogy a ciklus forrásainak teljes egészét kifizessük, több ok miatt azonban mégsem dőlhetünk hátra. Az egyik, hogy a késedelmes állami, illetve önkormányzati EU-s projektek legfrissebb listáján még mindig közel 1100 projektet láthatunk, a Portfolio összesítése szerint több mint 200 milliárd forintnyi késedelmes összeggel, így a lista nyilvánosságából eredő nyomásra, mint "kormányzati korbácsra" még mindig szükség van. Ez például a budai közlekedést jó ideje nehezítő fonódó villamos projektre is igaz. A másik, hogy közelmúltbeli elemzésünkkel összhangban még mindig nem zárható ki, hogy egyes programokban végül kis forrásvesztés alakul ki a Magyarországnak járó pénzekre. Harmadrészt pedig azért, mert a legfrissebb rangsor szerint az Európai Unió tagállamai között csak a 23. helyen állunk az említett 7 éves uniós ciklus forráslehívásában.

Mégis elveszíthetünk EU-forrásokat?

Májusban még csúcsra pörgött a magyarországi EU-támogatások kifizetése jórészt a bónuszok bezsebelése miatt, júniusban és júliusban azonban csak csordogálásról beszélhetünk, így kezd egyre jobban elmaradni a teljesítmény az előre meghatározott havi céloktól - többek között ez derül ki a Portfolio szokásos hónap eleji kifizetési elemzéséből. Ha messziről, rendszerszinten nézzük a számokat, akkor úgy tűnik, hogy továbbra sincs okunk aggódni a beragadó uniós pénzek miatt, de vannak olyan programok, ahol azért ez nem zárható ki. Ezt azonban a kormány is felismerte és éppen emiatt hozott a közelmúltban is olyan döntéseket, amelyek ezt a kockázatot igyekeznek kiküszöbölni.

Megjelent a közintézmények energiahatékonysági előkészítő pályázata

Csütörtök este megjelent a kormányhivatalok és minisztériumok 2014-2020 időszakban megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítését támogató felhívás a kormány hivatalos pályázati portálján. Hasonló, a későbbi nagyobb összegű forráslehívást előkészítő pályázati kiírás jelent meg nemrég az egyházi épületek későbbi energetikai felújítása kapcsán is.

Hat évvel ezelőtti EU-s pályázatot írtak ma át

Érdekes közlemények jelentek meg ma a hivatalos kormányzati portálon, ugyanis két hulladékgazdálkodási kiírás szabályrendszerét írták át, de nem akármilyen pályázatokét: egy 6, illetve egy 4 évvel ezelőtt meghirdetett konstrukcióról van szó. A háttér persze valószínűleg logikus: el kell költeni a meglévő forrásokat, nehogy elveszítse azokat az ország.

Tényleg kiosztja az összes uniós pénzt a kormány, csak máshogy

Hónapok óta számos cikkben felhívtuk már arra a figyelmet, hogy több Operatív Programban még viszonylag gyengén áll az EU-források kifizetése, így fennmaradt a forrásvesztés kockázata, ezt azonban most a jelek szerint mindenképpen kiiktatná a kormány. A legfrissebb Magyar Közlönyben ugyanis megjelent egy olyan kormányhatározat, amely a leginkább problémásnak vélt Operatív Programokban a Magyarországnak járó vissza nem térítendő forrásokat pénzügyi eszközzé, azaz visszatérítendő forrásokká alakítaná át és így osztaná ki. Mindennek előfeltétele persze az, hogy ezt megtárgyaljuk az Európai Bizottsággal. A kormányzati törekvés teljesen érthető, hiszen a pénzügyi eszközök nem idén, hanem jövő év végéig használhatók fel.

Máris kimerült a 2 milliárdos egyházi pályázat kerete

Június 23-án nyílt meg, de egy nappal később, azaz szerdán már meg is jelent a hivatalos kormányzati oldalon, hogy ma lehet utoljára pályázni az egyházi épületek új EU-ciklusbeli energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítését célzó 2 milliárd forintos keretre, mert a keret ki fog merülni.

Hirtelen rengeteg pénzt kell elköltenie Magyarországnak!

A lassú, akadozó forráslehívás miatt a kormány úgy döntött, hogy összesen 70 milliárd forintot átcsoportosít energiahatékonysági projektek megvalósítására a 2007-2013-as időszak fejlesztési pénzeiből, azaz fél év alatt hirtelen nagyon sok pénzt kell erre a célra elkölteni - derül ki a minap közzétett Magyar Közlönyből. Az időkényszer, azaz a pénzek gyors elköltésének szükségessége miatt arra lehet következtetni, hogy valószínűleg a középületek energiafelhasználásának csökkentésére, valamint az önkormányzati közvilágítási rendszerek energiafelhasználásának mérséklésére mehetnek el a pénzek.

Megjelent egy 9 milliárdos egészségügyi fejlesztési pályázat is

A Széchenyi 2020 keretében ma megjelent a kormány hivatalos pályázati oldalán az "Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása" című (KEOP-5.6.0/E/15 kódszámú) felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 9 milliárd forint.

9 milliárdos épületenergetikai pályázat jelenet meg

Ma megjelent a Széchenyi 2020 keretében megjelent a "Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése" című (KEOP-2015-5.7.0 kódszámú) kiemelt felhívás, amely kapcsán július 1-ig lehet pályázni a 9 milliárd forintos keretösszegre.

Mikor jön már a családi házaknak szóló napelemes EU-s pályázat?

Megjelent a napokban a környezetvédelmi és energiahatékonysági pályázatok idei egész éves menetrendje, amelyben csak a közintézmények, önkormányzatok és egyházak kapcsán látunk megújuló energiával összefüggő pályázati dátumot. Arra tehát még legalább fél évet várni kell, hogy a társasházakban, illetve a családi házakban élők EU-s pénzből napelemes, napkollektoros, illetve szigeteléssel összefüggő fejlesztésre tudjanak pályázni az energiahatékonyság jegyében, igaz tavasszal már megnyílt két, ehhez kapcsolódó társasházi pályázat, csekély keretösszeggel. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEOP) éves fejlesztési kerete idénre egyébként brutálisan nagy, 749 milliárd forintnyi pályázati keretösszeget tartalmaz, ami csaknem fillérre megegyezik a már márciusban közzétett másik nagy Operatív Programnak, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programnak az idei éves fejlesztési keretével.

Több százmilliárd forint tűnt el egy fontos állami listáról

Márciusról április közepére közel ötszázzal csökkent a késedelmesnek minősített, uniós finanszírozású állami projektek száma és vele párhuzamosan 879 milliárddal zuhant az érintett projektek összértéke, a késedelemmel érintett támogatási összeg pedig 156 milliárd forinttal. Mindezek igen jelentős változásoknak számítanak ilyen rövid idő alatt, így utánajártunk a háttérnek. Az már rögtön látszott, hogy az idő előrehaladása, a felpörgetett projektmegvalósítás és a nyíltan kommunikált kormányzati "korbács" fontos ok volt a lista szűkülésében, de a Miniszterelnökség válaszai alapján kiderült, hogy a menetközben leállított M4-es autópálya-építés, a MÁV 42 darab elővárosi motorvonat beszerzése, illetve az M0 fejlesztésével kapcsolatos fejlemények is jócskán változtattak a számokon. Az is kiderült, hogy az EU egyetlen centet sem ad a vörösiszap katasztrófa következményeinek felszámolására, noha egy 20 milliárdos nagyprojektről volt szó, így a projekt teljes költsége utólag a magyar büdzsét terheli.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.