kkv

Vakrepülnek a magyar cégek, de néhány lépéssel sokkal sikeresebbek lehetnek

Rosszul állnak a hazai kis- és középvállalatok a digitalizáció terén, hiszen több mint felüknek nincs weboldala, és mindössze 13 százalékuk gondolkodik azon, hogy exporttevékenységet folytasson - hangzott el a kedvezőtlen helyzetkép a Portfolio Út az exportpiacok felé című csütörtöki konferenciáján. A digitális helyzet amellett is kedvezőtlen még a kkv-k körében, hogy közben a technológiai feltételek adottak, a digitális infrastruktúránk európai viszonylatban is kimagasló, a vállalatvezetők szemléletével azonban gond van és a legtöbb céget a vakrepülés, azaz a tervezés hiánya jellemez. Több előadó is számos gyakorlati példát mondott arra, hogy milyen irányokon keresztül lehet digitalizálni a kkv-k működési folyamatait, hogy hatékonyabbá váljanak és sok tanács hangzott el arról is, hogy hogyan érdemes az exportpiaci jelenlétüket megtervezni és kivitelezni, hogy tovább növekedhessen az árbevételük.

Tőkét is ad az EXIM a vállalkozásoknak

A Külgazdasági és Külügyminisztérium portfóliója alá tartozó EXIM a hagyományos hitel-, biztosítási és garanciaalapú termékekre épül, de egyre jelentősebb figyelmet kap a tőkebefektetési tevékenysége is - jelentette ki a Világgazdaságnak adott interjúban Jákli Gergely vezérigazgató.

Magyar cégek tízezrei kaszálhatnak nagyot az exportpiacokon: íme, a megoldás

A magyar lakosság több mint 70 százaléka napi szinten használja az internetet, de közben a cégek 56%-ának nincs weboldala, 29% pedig semmilyen marketing tevékenységet nem folytat, így tehát "aki egy jól strukturált, gyorsan betöltődő oldallal rendelkezik és egyből hívható, az üzletet nyer" - mutatott rá a cégek tízezrei számára kínálkozó üzleti lehetőségre a Portfolio-nak adott interjúban Vadász Illés. A Google Magyarország Industry Managere szerint arra van a leginkább szükség, hogy a cégvezetők szemlélete megváltozzon: "nekik kell felismerni, hogy a digitális jelenlétre miért van szükség és a megfelelő irányba mozdítani a vállalkozásukat". A szakértő azt is kiemelte, hogy "sok vállalat továbbra sem gondolkozik export tevékenységben, pedig nem sokkal bonyolultabb, mint az itthoni online értékesítés és a külföldi versenytársak megjelenésére egy nagyon kézenfekvő válasz."

Nagy dobásra készülnek Matolcsyék: szuperolcsó hitellel kavarják fel az állóvizet

Korábbról már nagyon ismerős, hosszú lejáratú és fix kamatozású hitelekkel kedveskedik január elejétől a Magyar Nemzeti Bank a kis- és középvállalkozásoknak. Mivel mostanság évi 14%-kal nő a kkv-k hiteltartozása a bankok aktivitásának köszönhetően, ezúttal a hitelezés további fellendítésére nincs szükség, így a hitelek biztonságosabbá tétele lesz a program célja. Ingatlanvásárlásra vagy személygépkocsi vételére csak kivételes esetben lehet majd használni az NHP fix nevű konstrukciót, amelynek most összefoglaljuk a fő tudnivalóit.

Út az export piacok felé: digitális fejlesztési programok KKV-k részére

A legtöbb szakértő egyetért ma abban, hogy a magyar vállalakozásoknak - hiszen a hazai piac meglehetősen szűkös - az igazán nagy áttörés eléréséhez nemzetközi piacra lépésben kell gondolkodniuk. Ez elsőre ijesztően hangzik, viszont a digitalizációs forradalom legújabb vívmányaival ma már gyerekjáték meghódítani a határainkon túli vásárlókat. A legfrissebb felmérések szerint azonban digitalizáció tekintetében a hazai vállalkozások még nincsenek az élvonalban, sőt!

Mivel a korszerű technológia alkalmazása, az új piacok megtalálása a kulcsa a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások (KKV-k) fejlődésének és hatékonyságuk növelésének, így a Portfolio és a Pénzcentrum, számos neves szakértő segítségével ad december 13-án hasznos tippeket a hazai KKV-k digitális képességinek fejlesztéséhez, az internet adta lehetőségek kiaknázásához, illetve ahhoz, hogy a legmodernebb technológiák alkalmazásával hogyan készíthetik elő, támogathatják, tehetik még hatékonyabbá terjeszkedésüket.

Siralmas helyzetben vannak a magyar vállalatok

Siralmas helyzetben vannak a magyar vállalatok

A gazdasági növekedés kedvezően hat a magyar kkv-k helyzetére, ugyanakkor jól látszik az adatokból, hogy a kis cégek mennyire nehéz helyzetben vannak. A kkv-k termelékenysége továbbra is gyenge a nagyobb cégekhez képest és kifejezetten nehezen érik el a finanszírozási forrásokat. A hazai kkv-k európai összevetésben is rosszul teljesítenek.

Begyújtották a rakétákat az MFB Csoport cégei

Egyre nagyobb mértékben hozzájárul a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozásához az MFB Csoport. Az MFB, a Garantiqa, az MFB Invest, a Diákhitel Központ és a Hiventures, vagyis a cégcsoport tagjai mutatták be idei eredményeiket és terveiket egy mai budapesti sajtóeseményen.

Leterheltek és pótolhatatlanok a magyar cégvezetők

A 200 millió forint feletti árbevételű hazai kis- és középvállalkozások döntő többségénél még nem alakultak ki elkülönült vezetői funkciók, így szinte minden irányítói feladat a cégtulajdonosra hárul - derül ki a Budapest Bank kutatásából. Ez többek között annak az eredménye, hogy a vállalkozások nagy részét a napi munka során, fokozatosan kialakuló működés jellemzi. A tudatos szervezetfejlesztés javíthat a cégek hatékonyságán, ami által több figyelem jutna olyan stratégiai kérdésekre, mint például a munkaerő megtartása vagy a digitalizáció.

Ők a legjobban fejlődő cégek Magyarországon: átadták a Pegazus Díjakat

Idén 10. alkalommal adták át a Pegazus Díjat: az elismeréssel a legdinamikusabban fejlődő kis és középvállalatokat értékelik. A díjakat idén is feltörekvő és piacvezető kategóriában, három földrajzi régió alapján ítéltek oda az adományozók. A Pegazus Díj médiatámogatója a Portfolio.

Nem mernek vállalkozni a magyar fiatalok

Kreatív ötletekből nincs hiány, ám a bátorság a legtöbb magyar fiatalból hiányzik és sokan bizonytalanok abban is, honnan szerezzék meg az induláshoz szükséges tőkét - erre a megállapításra jutott többek között a Hiventures kockázati tőkealapkezelő a frissen végzett reprezentatív felmérés eredménye alapján.

Könnyítést kapnak a budapesti kiscégek

A városvezetés javaslatára kiterjesztik a helyi iparűzési adó alóli mentességgel érintett vállalkozások körét. A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése nyomán a mentességnek az adóalap által meghatározott határát az eddigi 1 millióról 1,5 millió forintra emelik.

Olyan csapdába kerülhet Magyarország, amiből elképesztően nehéz lesz kivergődni

A közepes jövedelem csapdájából nagyon nehéz kitörni, amit bizonyít, hogy ez csak néhány országnak sikerült az elmúlt években, ráadásul Magyarország számos olyan problémával néz szembe, amin sürgősen változtatni kellene, ha fel szeretnénk zárkózni a fejlett nyugati országokhoz. A magyar gazdaságot érintő csapdahelyzeteket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Növekedési Jelentése alapján mutatjuk be.

Magyar cégeket is megrengethet a Brexit

A Brexit nemcsak a brit, hanem Európa minden cégét érinteni fogja - derült ki az Intrum Európai Fizetési Jelentéséből.

A magyar franchise titkai: így építhetsz te is sikeres vállalkozást

Sok kezdő vállalkozó számára lehet jó megoldás, ha tagja lesz egy franchise-hálózatnak. Azzal, hogy franchise-partnerek leszünk, egy ismert márka nevével, arculatával tudunk boltot nyitni úgy, hogy megkapjuk a rendszergazda kidolgozott üzleti modelljét, tapasztalatát, tudását - és persze hírnevét is. De miért, és kinek lehet előnyös a franchise? És hogy működik egy ilyen üzlet? Mutatunk egy példát Magyarországról; a Borháló öt év alatt 50 borszaküzletet nyitott: megnéztük, mi áll a sikerük hátterében.

Új programmal védené a kormány a generációváltás előtt álló magyar cégeket

Új program indítását tervezi az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a generációváltás előtt álló magyar vállalkozások nemzeti tulajdonban tartására, azaz az az a cél, hogy megmaradjon ezeknek a cégeknek a hozzáadott értéke és lehetőleg ne kerüljenek többségi külföldi tulajdonba - mondta el a Figyelőnek György László.

Gyorsan fogy és gyorsan hozzá is lehet jutni a kkv-k kamatmentes hiteléhez

Két hónap alatt mintegy 430 projektre összesen mintegy 12 milliárd forint hiteligénylést nyújtottak be a cégek a "KKV Technológia Hitelprogramra" az MFB pontok valamelyikére, így gyorsan fogy a keret és a tapasztalatok szerint gyorsan, akár 30 nap alatt is hozzá is lehet jutni a kamatmentes eszközbeszerzési forráshoz - mondta el a Takarék Csoport és a Portfolio keddi miskolci rendezvénye keretében Nyitrai Gergely.

Videó: nagykövetek lettek a magyar vállalkozók

Hazai vállalkozásoknak szervez programsorozatot az OTP Business. A Nagykövet Program célja, hogy még szorosabb partneri kapcsolatot, a bank és az ügyfelek szempontjából újfajta, a korábbiaknál közvetlenebb és kötetlenebb párbeszédet alakítsanak ki egymással.

Hogyan készüljünk fel a családi vállalkozás átadására?

Fejtörést okoz a generációváltás...nem élik túl a vállalkozások a generációváltást...nehézkes a generációváltás...sötét felhők gyülekeznek a családi vállalkozások feje fölött...olvashatjuk egyre gyakrabban, és bár kétségtelenül sok igazság, statisztika, tapasztalat húzódik a sommás negatív kijelentések mögött, mégis talán túl sok szó esik a generációváltás, a családi vállalkozások továbbélésének témája kapcsán a nehézségekről, rosszul sikerült változtatásokról, elszalasztott lehetőségekről, széthulló családokról, kudarcokról. Az érintett vállalkozások-vállalkozók így a téma kapcsán joggal érezhetik úgy, hogy ez az egész kérdéskör valami olyan, amit lehetőség szerint jobb elkerülni, ha pedig nem lehet, akkor legalább minél inkább halogatni időben a hogyan tovább kérdésének boncolgatását. Így válik aztán a rengeteg negatív impulzus végül önbeteljesítő jóslattá, és a nem várt helyzetben, vagy éppen utolsó pillanatban kényszerből meghozott döntések nyomán valóban nagy számban hiúsul meg a családi vállalkozások sikeres átörökítése vagy akár családon kívüli továbbélése is.

A generációváltás stratégiája: így lehet továbbra is sikeres a családi cég

Fejtörést okoz a generációváltás...nem élik túl a vállalkozások a generációváltást...nehézkes a generációváltás...sötét felhők gyülekeznek a családi vállalkozások feje fölött...olvashatjuk egyre gyakrabban, és bár kétségtelenül sok igazság, statisztika, tapasztalat húzódik a sommás negatív kijelentések mögött, mégis talán túl sok szó esik a generációváltás, a családi vállalkozások továbbélésének témája kapcsán a nehézségekről, rosszul sikerült változtatásokról, elszalasztott lehetőségekről, széthulló családokról, kudarcokról. Az érintett vállalkozások-vállalkozók így a téma kapcsán joggal érezhetik úgy, hogy ez az egész kérdéskör valami olyan, amit lehetőség szerint jobb elkerülni, ha pedig nem lehet, akkor legalább minél inkább halogatni időben a hogyan tovább kérdésének boncolgatását. Így válik aztán a rengeteg negatív impulzus végül önbeteljesítő jóslattá, és a nem várt helyzetben, vagy éppen utolsó pillanatban kényszerből meghozott döntések nyomán valóban nagy számban hiúsul meg a családi vállalkozások sikeres átörökítése vagy akár családon kívüli továbbélése is.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.