klik

Balog: 60 szervezetet hoznának létre a Klik helyett

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyett mintegy hatvan olyan szervezetet hoznának létre, amelyek rendelkeznek önálló jogi személyiséggel, önálló költségvetéssel, így az igazgatók közvetlenül tudnák elérni azokat a szervezeteket, ahol a döntések megszületnek - árulta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, egy szakmai rendezvényen. A javaslatot nemsokára a kormány elé terjesztik.

Egynapos sztrájkot tarthatnak a tanárok

Fontolóra veszi a sztrájk meghirdetését a pedagógus sztrájkbizottság, ha a hétfői tárgyaláson néhány fontos kérdésben nem sikerül dűlőre jutni a kormánnyal - közölte a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a TV2 Mokka című műsorában pénteken.

Hatalmas informatikai fejlesztést zárt le a KLIK

Tizenkét és fél milliárd forintot fordított iskolai informatikai fejlesztésre az elmúlt hónapokban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), a projektzáró rendezvényt csütörtökön tartották Egerben.

Július elsejével jön a Klik utódja

A kormány áprilisban dönt az állami intézményrendszer fenntartását végző szervezet felépítéséről, és július elsejével már egy struktúrájában és szellemiségében megújult hivatal kezdi meg munkáját - nyilatkozta Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke a Magyar Időknek.

Valóban megszűnik a Klik

A Klik megszűnése azt jelenti, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább, de az állami fenntartás jó döntés volt és továbbra is feltétel - fotgalmazott Palkovics László oktatási államtitkár.

Nyáron teljesen megszűnik a Klik

Nyáron teljesen megszűnik a Klik - ezt Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára jelentette be az ATV Start reggeli műsorában.

38 milliárdot kap a KLIK

A kormány összesen 38 milliárd forintos pluszforrást biztosít a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) számára, ez magában foglalja a 17 milliárdos adósság konszolidációját is - közölte Palkovics László oktatási államtitkár pénteken budapesti sajtótájékoztatón.

Áder János húga lesz a Klik új vezére

Pölöskei Gáborné vezeti március 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.

Itt a lista! Ezt ígéri a kormány a tanároknak

Széleskörű megállapodás-tervezetet juttatott el a kormány a pedagógusok sztrájkbizottságának a hét végén, a szerdán nyilvánosságra hozott dokumentum kitér többek között az állami intézményfenntartásra, a pedagógusok munkaidejére, az adminisztráció csökkentésére és tartalmi kérdésekre is.

Két hét múlva szétszedhetik a Kliket

A köznevelési kerekasztal következő, két hét múlva esedékes ülésén már döntés születhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szervezeti, szerkezeti átalakításáról - közölte Palkovics László oktatási államtitkár kedd este egy háttérbeszélgetésen.

Egy héten belül rendezné az állam a Klik pénzügyi problémáit

Egy héten belül megoldás születhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) finanszírozási problémáira - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a köznevelési kerekasztal második, kedden a fővárosban tartott ülése után. A tanácskozáson a fenntartói munkacsoport a Klik átalakítására tett javaslatot és állami beavatkozást kezdeményezett.

Tényleg nagyok a pénzügyi problémák a Kliknél

Csak a béreket tudta kifizetni a Klik az elmúlt két hónapban, egyéb számlákat nem - ismerte el az RTL Klub-nak Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke az Index szerint.

Tényleg nagy lehet a baj a Kliknél

Az atv.hu birtokába került egy dokumentum, melyben az áll, a Klebersberg Intézményfenntartó Központ arra kér nyolc nagy gáz- és hat áramszolgáltatót, hogy április közepéig késedelmes fizetés esetén se szüneteltessék a szolgáltatást az iskolákban.

Kiszivárgott Orbán Viktor értékelése

A Fidesz-frakció több képviselője, sőt Kósa Lajos frakcióvezető is kritizálta a Klik működését a Lillafüreden tartott kihelyezett frakcióülésen. A héten lezajlott szigorúan zártkörű rendezvényen a miniszterelnök azzal nyugtatta párttársait, hogy 2018 után megvizsgálják, érdemes-e fenntartani a szervezetet - számol be az Index.

A tüntető gimnáziumok nemet mondtak a kerekasztalnak

A miskolci Herman Ottó Gimnázium országos tiltakozásához csatlakozott iskolák nem fogadják el a kedden összeült köznevelési kerekasztalt. Bár a Herman igazgatója kedden pozitívan nyilatkozott a kerekasztalról, a Tanítanék Mozgalmat támogató 737 iskola képviselői valódi rendszerszintű változást akarnak és teljesen új közoktatási törvényt. Szombaton a Kossuth téren tartanak tüntetést - írja az Index.

Elárulták: így alakulhat át a KLIK

A következő tanévtől már más szerkezetben, átalakított formában működhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - mondta Palkovics László oktatási államtitkár egy kedd esti háttérbeszélgetésen.

Átalakul a Klik költségvetése

Átalakul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetése, módosul a közbeszerzések folyamata és várhatóan még ebben a félévben megkapják az intézményvezetők a gazdálkodásukat segítő igazgatói kártyát - többek között ezekről az azonnali intézkedésekről állapodtak meg a köznevelési kerekasztal keddi ülésén a résztvevők.

Leszerepelt a Klik

Még az Emmi háttérintézménye szerint is nagyon súlyos problémákat okozott az iskolák államosítása, az Európában példátlan túlközpontosítás átgondolatlan volt, az intézmények normális működését akadályozzák - derül ki az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kutatásaiból, melyek az Index foglalt össze.

Tíz napja net és telefon nélkül, most reagált a KLIK

Másfél hete nem működnek a vezetékes telefonok és internetezni sem lehet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központban - tudta meg az Index. A két legfontosabb munkaeszközzel állítólag azért van probléma, mert a KLIK új épületbe, a Nádor utcából a Bajcsy-Zsilinszky útra költözött.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.