Május végéig igényelhető a K+F bértámogatás

Május végéig igényelhető a K+F bértámogatás

Nyolc nappal tovább, az ágazati bértámogatáshoz hasonlóan május 31-ig nyújthatják be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés, innováció területén dolgozó munkavállalóik után a munkáltatók - mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium pénteki közleménye szerint hozzátette, a Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatási programjában idén több mint 1300 cég vagy intézmény kért segítséget több mint 17 ezer munkahely megőrzéséhez összesen 13 milliárd forint értékben.

Ma újabb 108 milliárd forintos munkahelyvédelmi hitelt hagy jóvá Brüsszel a magyar kormánynak

Ma újabb 108 milliárd forintos munkahelyvédelmi hitelt hagy jóvá Brüsszel a magyar kormánynak

A tavaly ősszel jóváhagyott 504 millió eurós munkahelyvédelmi hitelkeret második részét, 304 millió eurót (kb. 108 milliárd forintot) ma, azaz kedden hagy jóvá az Európai Bizottság a magyar kormánynak, amelynek egy részét munkahelyvédelmi bértámogatási programokra lehet használni – értesült az EU-Monitor. A rövidesen folyósítandó hitelt 15 év alatt kell visszafizetnie a kormánynak.

Orbán Viktor szépen becsomagolta az önkormányzatoknak szánt kellemetlen karácsonyi ajándékát

Orbán Viktor szépen becsomagolta az önkormányzatoknak szánt kellemetlen karácsonyi ajándékát

Szombaton derült ki, hogy a kormány négy gazdaságvédelmi döntést hozott. Alaposabban megvizsgálva az egyes lépések részleteit, kiderült számunkra: ezek nagy része már ismert intézkedés volt, néhány esetben beszélhetünk az érintett kör kibővítéséről. Ami viszont vadonatúj lépés, az az önkormányzatokat érintő kellemetlen húzás, amiben benne van a politikai alapon történő szelektálás lehetősége és veszélye.

Újra kell éleszteni a magyar kurzarbeit támogatást!

Újra kell éleszteni a magyar kurzarbeit támogatást!

A koronavírus-válság miatt leginkább sújtott iparágak szereplőinek és azok dolgozóinak valódi és nagy segítség volt a bértámogatási program - fejtette ki a Portfolio-nak Fajcsák Gábor. Az RSM adóüzletágának vezetője ugyanakkor arról is beszélt, hogy a túlkomplikált szabályozás miatt sokan nem merték maguk elindítani a támogatási folyamatot. A szakértőt annak kapcsán kérdeztük, hogy augusztus végével megszűnt a kurzarbeitnak nevezett állami pályázati program. Szerinte célszerű lenne a bértámogatás lehetőségét újraéleszteni és kiterjeszteni, teknitettel arra, hogy a járvány második hulláma a nyakunkon van.

Harmadára zuhant a horvát turizmus, meghosszabbítják a bérkompenzációt

Harmadára zuhant a horvát turizmus, meghosszabbítják a bérkompenzációt

A horvát munkaügyi hivatal igazgatótanácsa az év végéig meghosszabbította a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására hozott gazdaságélénkítő csomag azon intézkedéseit, amelyek a mikro-, kis- és közepes vállalatokat támogatják - írta a Vecernji List című napilap kedden.

Jelentősen kibővítené a bértámogatást a német kormány

Jelentősen kibővítené a bértámogatást a német kormány

Olaf Scholz német pénzügyminiszter szerint 24 hónapra ki kellene tolni az állami bértámogatás idejét a jelenlegi 12 hónapról, ez akár 10 milliárd euróból megvalósítható lenne – írja a Bloomberg.

Tombol a járvány Romániában, jön az új kurzarbeit

Tombol a járvány Romániában, jön az új kurzarbeit

Románia is munkahelyvédelmi bértámogatással ösztönzi a koronavírus-járvány miatt bajba jutott cégeket, hogy leépítések helyett rövidített munkaidő bevezetésével tartsák meg alkalmazottaikat. Keleti szomszédunkban újabb 1215 embernél mutatták ki az utóbbi napon a koronavírust, ezzel meghaladta a 30 ezret kedden az ismert aktív fertőzöttek száma.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.