Egy cég, amely semmi perc alatt átformálta a magyar tereket és utcákat

Bőrdíszművesnek készült, kőműves, majd vállalkozó lett, ma pedig a magyar térkőpiac egyik legnagyobb szereplőjének cégtulajdonosa Barabás Árpád. A Barabás Téglakő Kft. történetében a folyamatos megújulás szinte természetes elem, a stratégiai tervezéssel folyamatosan a versenytárak előtt járnak legalább egy lépéssel. Még a válság éveiben is olyan ötletet valósítottak meg, ami átformálta a magyar térburkolási piacot. És persze nem állnak le, most éppen egy új termék gyártási technológiáját adják el külföldi piacokon. Barabás Árpáddal beszélgettünk.

Így lesz kitartással egy vasműhelyből cégbirodalom

Egy 25 négyzetméteres kis hajdúböszörményi műhelyben kezdődött 1968-ban a mára már többmilliárdos árbevétellel rendelkező NAGÉV Csoport története. Az alapító Nagy Antal János azóta többször is mélypontra került, de távlatos tervei és saját erejébe vetett hite, kitartása segítségével mindig talpra állt. Legnagyobb vállalkozása finanszírozásában partnere a CIB Bank. A siker titka szerinte az, hogy minden pórusoddal a nap 24 órájában a cégedre figyelj. Nagy Antal Jánossal, a NAGÉV cégcsoport tulajdonosával beszélgettünk.

Így született a kis családi vállalkozásból milliárdos játékáruház-lánc

A REGIO Játék ma Magyarország legnagyobb játékáruház-lánca, amely 350 főnek ad munkát és 33 üzletet üzemeltet, idén 9 milliárd forintos árbevételre számítanak. A '82-es induláskor azonban még csak egyetlen üzlettel, klasszikus családi vállalkozásként működtek. A rendszerváltáskor az első nagy beszerzésük a LEGO volt, egy nyerges teherautóval hoztak belőle Magyarországra, így végre sokkal többen juthattak hozzá a korábban csak pult alól beszerezhető népszerű játékhoz. De például a Magic Baby gyűjthető babasorozat meghonosításában is nagy szerepet játszottak, és a diavetítők reneszánszát is az ügyvezető igazgatónak, Gyaraki Józsefnek köszönhetjük. A folyamatos stabil növekedést egyrészt igyekeztek mindig saját erőből finanszírozni, emellett bankjukkal, a CIB Bankkal is mindig megtalálták a közös hangot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megindult Izrael kegyetlen megtorlása: egyszerre több vörös vonalat is átléptek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.