Fűnyíróval megy neki a kormány az EU-pályázatok túlárazásának

Hétfőn nemcsak a megszűnő, vagy beolvadó állami intézmények végleges listáját jelentette be a kormány, hanem ezzel együtt 54 milliárd forinttal, fűnyírószerűen levágta a közszféra-kedvezményezettek több tucatnyi EU-s projektjének engedélyezett keretösszegét is.

Elképesztő támogatást kértek a vállalkozók az EU-pályázatokon

Új adattáblát vettünk észre a hivatalos pályázati portálon, amely már a 2014-2020-as uniós ciklus aktuális kifizetési adatait mutatja, így tehát az április eleji 23 milliárdról közel 35 milliárd forintra emelkedett az összes kifizetett támogatás volumene. Ebből 27 milliárdot a GINOP keretében 612 vállalkozó kapott meg.

Új kormánybiztos felel a bő 500 milliárdos közigazgatási EU-keretért

Az eddig miniszterelnöki biztosként dolgozó Héjj Dávidot nevezték ki április 30-i hatállyal a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) végrehajtásáért felelős kormánybiztosnak - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A tisztséget Héjj Dávid két évre kapta, a feladat "ellátásáért helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásban részesül", igaz a határozat szerint "juttatásban nem részesül". Kissé furcsa, hogy a kormányhatározat szerint egy olyan programért (KÖFOP éves pályázati menetrend) felel az új kormánybiztos, amelyet azóta már átírtak.

Döntött a kormány: 30 milliárddal több uniós pályázat jön idén

A napokban megjelent három Operatív Program módosított Éves Fejlesztési Kerete, amelyek szerint összesen 30 milliárd forinttal több uniós forrás áll majd a pályázók rendelkezésére idén. A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) esetében a felhívások nevében, kódszámában, keretösszegében és a tervezett meghirdetés dátumaiban történt változás, továbbá kiegészülnek új pályázati felhívásokkal. A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) esetében pedig a teljes éves fejlesztési keret módosult.

Cégvezető vagy? Most beleszólhatsz a bürokráciacsökkentésbe

A Miniszterelnökség, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal alkotta konzorcium országos konferenciasorozatot szervez "A vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokráciacsökkentési program kidolgozása" című Európai Uniós projekt keretében - írja a Miniszterelnökség egy mai közleményében. A roadshow 2016. április 15-től június 10-ig tart majd, melynek keretében a vállalkozókat is megkérdezik a bürokráciacsökkentésről.

400 milliárdot szán idén a kormány a közigazgatás fejlesztésére

Megjelent a Közigazgatás - és Közszolgálatfejlesztési Operatív Program (KÖFOP) Éves Fejlesztési Kerete (ÉFK) 2016-os évre vonatkozóan, melynek a teljes keretösszege 400, 68 milliárd forint, ebből már a 2015-ös évben 157,57 milliárd forint került meghirdetésre. A KÖFOP keretében 3 prioritást határoztak meg, melyek tekintetében elmondhatjuk, hogy csak kiemelt felhívásokat tartalmaznak egy kivétellel. Az adminisztratív terhek csökkentésére szánja a kormány a legtöbb forrást.

Meglepő eredmény: négyest adtak az emberek a magyar államnak

A napokban készült el egy közvélemény-kutatás, amely meglepően kedvező eredményeket hozott azokról az elektronikus közigazgatási fejlesztésekről, amelyeket a magyar állam 2007-2013 között uniós pénzből fejlesztett ki - hangzott el egy csütörtöki balatonfüredi konferencián. A felmérés szerint ugyanis a megkérdezett csaknem összes állampolgár, illetve vállalat meg tudott jelölni egy konkrét elektronikus fejlesztést, és az 1-5 közötti érdemjegyek alapján 4,1-4,2-es átlagos osztályzatot adtak az államnak. Dányi Gábor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára ezt úgy foglalta össze, hogy "ismerik és négyes feletti értékkel jónak is találják" az emberek ezeket az EKOP, illetve ÁROP projektekből létrejött szolgáltatásokat. Egyúttal azt is vázolta, hogy milyen értékelési szabályrendszerre kell számítani az új uniós ciklusban, amikor mintegy 100 milliárd forinttal több pénz lesz a közszolgáltatások további fejlesztésére.

Átgyúrja a kormány a közép-magyarországi fejlesztési programot!

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent egyik kormányhatározat szerint módosítani kell a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programot, pontosabban annak 9. prioritását és az ezzel összefüggő változtatást be kell nyújtani jóváhagyásra az Európai Bizottságnak is. A rövid kormányhatározat nem részletezi azt, hogy a VEKOP 83,5 millió eurós uniós támogatású 9. prioritását miért kell módosítani, de feltehetően a döntés szorosan összefügg egy másik Operatív Programbeli fejleményekkel.

Hogyan csökkentsük az állami bürokráciát?

Ma elindult "Az adminisztratív terhek csökkentése" című (KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 kódszámú) kiemelt felhívás tervezetének partnerségi egyeztetése - hívja fel a figyelmet a kormány hivatalos pályázati oldala.

Százmilliárdokat ad Brüsszel a magyar közigazgatás fejlesztésére

Az Európai Bizottság elfogadta a magyar Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Programot (KÖFOP), amelynek keretében Magyarország több mint 935 millió eurót tud mozgósítani azért, hogy a hatóságok által nyújtott szolgáltatásokat tovább lehessen fejleszteni - derül ki a Bizottság mai közleményéből.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.