Vége a Közgép kizárásának

A bíróság másodfokon is a Közgépnek adott igazat a Közbeszerzési Hatósággal szemben, így kiderült: nem volt jogos Simicska Lajos zászlóshajó-cégének kizárása a közbeszerzésekből 3 évre - tudósít a mai tárgyalásról az Index.

Brüsszel Simicskáék mellé állt: milliárdos bukta lehet belőle

Jogerős magyarországi bírósági ítélet hiányában egy apróbb technikai hibára hivatkozva nem zárhatták volna ki 3 évre a Közgépet a közbeszerzési eljárásokban való részvételtől, de mivel ez megtörtént, ezért az Európai Bizottság ellenőrei a győr-gönyűi kikötőfejlesztési számláknál 25 százalékos pénzügyi bírságot javasolnak - írja a mai Világgazdaság.

EU-s pénzt kell visszafizetni a Közgép miatt?

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) lezárta a Közgép Zrt. tevékenységével kapcsolatos vizsgálatot és pénzügyi szabálytalanságokat tárt fel az uniós források felhasználása során - tudta meg a Népszabadság brüsszeli forrásokból. Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár korábban már közölte, hogy az OLAF félszáz 2007 és 2013 közötti, összesen nagyjából 500 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás ügyében vizsgálódik - a lap pedig úgy értesült, ebből 162 milliárd a Közgép projektjeihez köthető. Azt is elárulták Brüsszelből, hogy az Európai Bizottság már készül annak az eljárásnak a megindítására, amelyben a nem rendeltetésszerűen felhasznált uniós támogatások visszatérítésére fogja kötelezni a magyar Irányító Hatóságot.

Nagyon furcsán állították le az M4-es autópálya építését

Mivel az Európai Bizottság soha nem adott pénzt az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építkezésére, mert azt eleve túl drágának találta, így nem is vizsgálja a pénz felhasználását az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF), illetve kartellgyanút sem állapított meg - mutat rá egy belső európai bizottsági feljegyzés alapján mai cikkében a 444.hu. Ezzel egyrészt azt a minapi kormányzati érvet kérdőjelezi meg, hogy kartellgyanút emleget az EU, másrészt azt, hogy Brüsszel felől akár pénzügyi szankció is jöhet, amelyet majd az érintett útépítő cégekkel fizettetne meg a kormány. A lap felveti, hogy más valós indok is lehet a háttérben, az EU-ra mutogatás inkább csak kifogás.

Össztűz a Közgépre? - Itt a bejelentés!

Az illetékes miniszterek ma arra utasították a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezetőjét, hogy azonnali hatállyal állítsa le az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építési munkálatait és egyúttal tájékoztassa erről az építkezésben részt vevő cégeket, konzorciumokat is - többek között ezt jelentette be ma Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára jelezte: a kormány az Európai Bizottság múlt heti jelzése után lépett, és hangsúlyozta, hogy nincsenek kivételezettek, illetve törvény felett állók. Jelezte: a ma délután a nol.hu-n megjelent cikk állításait megerősíti, de hozzátette: az EU Csalás elleni hivatala nem csak 150, hanem közel 500 milliárd forintnyi uniós pénzből megvalósult beruházás szerződéseit vizsgálja. A cikk egyik fő állítása egyébként az volt, hogy össztűz zúdul a Közép Zrt.-re.

Fontosabb részletek

  • A nol.hu szerint a Miniszterelnökség egy legalább hat tételből álló, 162 milliárd forintnyi projektértékű listát állított össze
  • Ezen azok az EU-s közbeszerzési beruházások vannak, amelyekben a Közgép Zrt. konzorciumban nyert és az OLAF egyébként is vizsgálódik
  • A lap szerint a kormányzat fenti cég elleni össztüzének egyik lépése a lista, amely rövidesen nyilvános lesz további lépések is várhatók
  • Csepreghy bejelentése szerint azonnal le kell állítani az M4-es autópálya építését, bár vitatják Brüsszel egyik érvét
  • Nincsenek kivételezettek és törvények felett állók - hangsúlyozta
  • Az EU kartellgyanújának (azaz felosztották a nyertesek a 3 külön projektnél a piacot és az árakat is feltornászták) beigazolódása esetén "bevasalják" a cégeken a pénzt
  • Az OLAF jelenleg mintegy 50 EU-pénzből létrejött projektet vizsgál, amelyek együttes projektértéke közel 500 milliárd forint - jelezte.
  • A Közgép Zrt. még múlt héten arra emlékeztetett, hogy az adott autópálya-szakasz uniós támogatását sosem fogadta el Brüsszel, így az végig a magyar büdzsé kockázatára épült
  • Most a jelek szerint ezt terhelné át az érintett cégekre a kormány

Orbán az OTP-ről is beszélt

A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. A kormányfő ezt szombaton jelentette be a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn. A kormányfő bejelentése egyáltalán nem váratlan a korábbi kijelentések fényében, van is rá fedezet a kormányzati tartalékoknál.

17,5 milliárd helyettt 30 milliárdos építést nyert a Közgép

Az eredetileg becsült 17,5 milliárd forint helyett 29,9 milliárd forintért a Magyar Aszfalt Kft. és a Közgép Zrt. alkotta MK Csorna Konzorcium mint legolcsóbb ajánlattevő építi a 85. számú főút Csornát elkerülő szakaszát. Az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.