lengyelország

Pattanásig feszült a helyzet egy apró orosz terület körül – Ez lesz, ami végül egymásnak ugrasztja a NATO-t és Moszkvát?

Pattanásig feszült a helyzet egy apró orosz terület körül – Ez lesz, ami végül egymásnak ugrasztja a NATO-t és Moszkvát?

Régóta téma biztonságpolitikai szakértők körében, hogy Kalinyingrád egyfajta gyújtópontja lehet egy szélesebb, NATO és Oroszország közti konfliktusnak; most úgy tűnik, valóban növekszik a régióhoz köthető feszültség, amiért Litvánia részben blokkolja az áruforgalmat az orosz exklávéba. Oroszország a szokásos fenyegetőzésen túl már állítólag rakétatámadások kivitelezését gyakorolja Litvánia ellen, a napokban pedig egy katonai helikopter is berepült a térségben található Észtország légterébe. Vajon Kalinyingrád kérdése lesz az, ami eszkalálja a konfliktust Oroszország és a NATO közt? Meddig mehet el az orosz fenyegetőzés? Nézzük.

Kaczynski megy, új miniszterek jönnek

Kaczynski megy, új miniszterek jönnek

Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi minisztert nevezte ki szerdán kormányfőhelyettesnek Andrzej Duda lengyel elnök, aki egyúttal három új tárca nélküli minisztert is beiktatott.

Váratlanul megjelent Kijevben az amerikai igazságügyi miniszter

Váratlanul megjelent Kijevben az amerikai igazságügyi miniszter

Az Egyesült Államok segít Ukrajnának az orosz háborús bűnösök azonosításában, elfogásában és bíróság elé állításában - jelentette ki Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter, aki kedden előre nem bejelentett látogatást tett Ukrajnában.

Távozik a lengyel kormányfőhelyettesi posztról Jaroslaw Kaczynski

Távozik a lengyel kormányfőhelyettesi posztról Jaroslaw Kaczynski

Lemondott a lengyel kormányfőhelyettesi posztról Jaroslaw Kaczynski, aki ezentúl csak a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) elnökeként akarja folytatni munkáját - ezt a politikus maga jelentette be kedd reggel közölt interjújában.

Moszkva bekéreti az uniós nagykövetet

Moszkva bekéreti az uniós nagykövetet

Az orosz külügyminisztérium a mai nap folyamán bekéreti Markus Ederert, az Európai Unió moszkvai nagykövetét, amiért Litvánia megtiltotta az uniós szankciók hatálya alá tartozó áruk Kalinyingrádon keresztül történő tranzitját – írja a Guardian

Fontos döntések születtek az EU-s miniszterek ülésén: de a globális minimumadó egyelőre elbukott

Fontos döntések születtek az EU-s miniszterek ülésén: de a globális minimumadó egyelőre elbukott

Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei nem tudtak megegyezése jutni a 15 százalékos globális minimumadóról, ugyanakkor elfogadták az eurócsoport ajánlását, hogy Horvátország csatlakozzon az euróövezethez január elsején, valamint jóváhagyták a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap lehívásához szükséges lengyel nemzeti tervnek az Európai Bizottság általi értékelését - közölte az Európai Unió Tanácsa pénteken.

Komoly eladói nyomás a lengyel tőzsdén

Komoly eladói nyomás a lengyel tőzsdén

Miközben az elmúlt napok esését követően a vezető európai tőzsdéken megnyugvás látszik, a lengyel tőzsde komoly eladói nyomás alá került, a nyersanyagkapcsolat vállalatok és a bankok részvényeit adják a befektetők.

Egykor egy nép voltak, ma háborúban állnak – Így jutottunk el Nagy Vlagyimir fejedelemségétől Vlagyimir Putyin inváziójáig

Egykor egy nép voltak, ma háborúban állnak – Így jutottunk el Nagy Vlagyimir fejedelemségétől Vlagyimir Putyin inváziójáig

Vlagyimir Putyin egy tavaly júliusi cikkében hosszú történeti érveléssel azt igyekezett bizonyítani, hogy az orosz és az ukrán egy nép. A cikk megjelenése óta eltelt majdnem egy évben azonban hatalmasat fordult a világ, miután a Putyin vezette Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát. Az ukrán nép sohasem látott egységet mutat az orosz invázióval szemben, amire láthatóan az orosz vezetés sem számított. Az orosz–ukrán háború – úgy tűnik – végérvényesen megteremti az ukrán nemzetet, ennek a nemzettudatnak pedig döntő eleme lesz az oroszokkal való szembenállás.

Hiába cserélné le a forintot az emberek többsége, a kormány hallani sem akar róla – Mikor lehet magyar euró?

Hiába cserélné le a forintot az emberek többsége, a kormány hallani sem akar róla – Mikor lehet magyar euró?

A magyarok 69 százaléka támogatná az euró bevezetését, miközben egyetlen feltételt sem teljesítünk ehhez, a kormány pedig még középtávon sem akar hallani róla. Mi lehet az oka, hogy az emberek alig várják a forint lecserélését, a politikai akarat viszont több mint tíz éve hiányzik ehhez? Mi mozdíthatná ki a holtpontról a magyar euróbevezetési terveket? Erről beszélgetett Orosz Márton, a Portfolio heti podcastjának házigazdája Beke Károllyal, a makrogazdasági rovat elemzőjével.

Örülnek a lengyelek Biden bejelentésének

Örülnek a lengyelek Biden bejelentésének

Üdvözölte a lengyel közszolgálati televíziónak adott szerdai interjúban Henryk Kowalczyk lengyel agrárminiszter Joe Biden amerikai elnök előző nap bejelentett tervét az ukrán gabonaexportot elősegítő határmenti silók létesítésére.

Kaczynski: az egész EU érdeke az alapszerződések betartása

Kaczynski: az egész EU érdeke az alapszerződések betartása

Az egész Európai Unió érdeke, hogy betű szerint betartsák az uniós alapszerződések eredeti tartalmát, ennek ellenkezőjét csak azok akarják, akik alárendelni akarnak maguknak más tagállamokat - jelentette ki kedden Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a lengyel kormánypárt elnöke.

Kína jól jár az orosz szankciókkal

Kína jól jár az orosz szankciókkal

Kína megelőzte Németországot az orosz energia legnagyobb vásárlójaként az ukrajnai háború kezdete óta - közölte a finn Centre for Research on Energy and Clean Air független kutatócsoport hétfőn.

Lengyelországban is „megvédik” a lakáshiteleseket, ott is drága mulatság lesz a bankoknak

Lengyelországban is „megvédik” a lakáshiteleseket, ott is drága mulatság lesz a bankoknak

A két legnagyobb lengyel bank közül a PKO árfolyama 37, a Pekao 33 százalékos esést mutat idén. Pedig sokan várták azt, hogy a kamatkörnyezet náluk is bekövetkező emelkedése a marzsok tágulásán keresztül kedvező befektetési lehetőséget teremt a bankrészvényesek számára. Nem így lett: az orosz-ukrán háború okozta gazdasági bizonytalanság után egy átfogó adósvédelmi csomag lökte idei mélypontjára vagy annak közelébe a részvényárfolyamokat. A lengyel parlament alsóházán e hét közepén jutott át a csomag, júliusban pedig hatályba léphet. Megnéztük, mi van benne.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.