FONTOS Óraátállítás 2024: kezdődik a nyári időszámítás

liga

Megvan végre, hogy ki lesz az olasz miniszterelnök

Giuseppe Conte jogász az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga közös miniszterelnök-jelöltje - értesült az olasz sajtó vasárnap. A két párt tervei szerint a belügyminiszteri tárcát Matteo Salvini, a Liga vezetője kapja meg, Luigi Di Maio, az M5S vezetője pedig a gazdasági fejlesztési vagy a munkaügyi tárcát vezeti majd.

Mégis lesz új olasz kormány?

Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje a sajtónak csütörtökön elmondta, hogy pártja és a jobboldali Liga hétfőig kért haladékot az államfőtől, és a közös "kormányszerződés" megírásán dolgoznak.

A munkaadók és a dolgozók már megegyeztek a vasárnapi pótlékról

A vasárnapi bérpótlékról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) születhet megállapodás. A Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azonban ajánlást írt alá még májusban, amely egyebek között erre is kitér - mondta Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga elnöke az MTI kérdésére kedden.

Költségvetés: elégedetlenek a szakszervezetek

A munkavállalói érdekképviseletek fenntartásaikat hangoztatják a 2017-es költségvetés tervezetének a foglalkoztatást érintő részei miatt, azonban pozitív lépéseket is látnak a kedden benyújtott törvényjavaslatban.

Lemondott Gaskó István a Liga éléről

Rendkívüli elnökségi ülésen lemondatták Gaskó Istvánt a Liga Szakszervezetek konföderáció éléről - tudta meg az atv.hu több, egymástól független, névtelenséget kérő szakszervezeti forrásból.

Nyomást gyakorolna a kormányra a Liga

A Liga Szakszervezetek nyomásgyakorlásra készül a minimálbér emelése érdekében, miután a munkáltatói és munkavállalói álláspontok nem közelednek egymáshoz - jelentette be a szövetség elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Győrben.

Feltételes bérfelzárkóztatási programot javasolnak a szakszervezetek

A Liga Szakszervezetek a konkrét bértárgyalások megkezdése előtt a béremelések elvi alapjairól, egy hosszabb távú béremelési program kidolgozásáról szeretne megegyezni - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Boltzár hatástanulmány nélkül? - Irány az Alkotmánybíróság!

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a vasárnapi zárva tartás miatt a Liga Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mert álláspontjuk szerint az erről szóló törvényhez nem készült előzetes hatásvizsgálat, és nem volt elegendő idő a felkészülésre; ezek pedig a jogalkotási törvénybe ütköznek - jelentette be Gaskó István, a Liga elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Az autósok járhatnak rosszul a kormány miatt

A LIGA szakszervezeti szövetség országszerte félpályás útlezárásokat szervez december 15-én, hogy így tiltakozzon a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen - jelentette be Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.