Rékasi: a 25 forintos Telekom-osztalék nem mondható kevésnek

A Magyar Telekom a számviteli szabályok változása miatt szakított a korábbi, eladósodottsági rátához kötött osztalékpolitikával, jelenleg éves szinten ad iránymutatást az osztalékkal kapcsolatban, nyilatkozta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója a Világgazdaságnak. Volt olyan időszak, amikor a Magyar Telekom nem tudott osztalékot fizetni, ezt mindenképpen el szeretnék kerülni, a menedzsment abban érdekelt, hogy hosszú távon jól kiszámítható osztalék-szintet tudjanak tartani. A menedzsment óvatosságát az indokolja, hogy az idén sok változás várható a piacon, és frekvenciaértékesítés is jön. Rékasi szerint a 25 forintos osztalék nem mondható kevésnek, nincs miért szégyenkezniük.

Macedónia névváltoztatására szavaztak az emberek az érvénytelen népszavazáson

Bár a vasárnapi népszavazáson az emberek 91,5%-a szavazott Macedónia nevének Észak-Macedóniára történő megváltoztatására az euróatlanti integráció érdekében, de a jogosultaknak csak a 36,9%-a voksolt, így érvénytelen lett a népszavazás. Ez az ellenzék és az államfő által is szorgalmazott bojkottal is összefügg, illetve azzal, hogy a választási névjegyzéket már évek óta nem frissítették, így sok olyan név is benne van, aki már elvándorolt az országból. Mivel nem volt ügydöntő a népszavazás, várhatóan a parlament nekikezd a görög-macedón megállapodás nyomán az alkotmánymódosításnak, de annak átviteléhez nincs meg a kormánynak a szükséges kétharmados támogatás, így a helyzet akár előrehozott választások felé is sodródhat.

Új tagja lesz az Európai Uniónak - Már megkezdődtek az előkészületek

Macedónia és az Európai Unió között a jövő év júniusában kezdődhetnek meg a hivatalos csatlakozási tárgyalások, az előkészítő folyamat pedig már most megkezdődött - jelentette ki Zoran Zaev macedón kormányfő kedden Szkopjéban miután tárgyalást folytatott Johannes Hahn uniós bővítési biztossal.

Két országgal kezd csatlakozási tárgyalásokat az EU

Jövő júniusban megkezdődhetnek Albánia és Macedónia európai uniós csatlakozási tárgyalásai, amennyiben a két ország megfelelő előrelépést ér el a szükséges reformfolyamatban - hagyták jóvá keddi luxembourgi ülésükön a tagállamok általános uniós ügyekben illetékes miniszterei.

Megszavazták: megváltozott Macedónia neve

A macedón parlament szerdai ülésén ratifikálta az ország nevének megváltoztatásáról szóló, Görögországgal kötött egyezményt. A múlt vasárnap létrejött megállapodás becikkelyezésére a 120 tagú törvényhozás 69 képviselője szavazott igennel, nem volt sem tartózkodás, sem ellenszavazat. A legnagyobb ellenzéki pártnak, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) a tagjai kivonultak az ülésről, nem vettek részt a voksoláson.

Két új taggal bővülhet az Európai Unió - Hamarosan elkezdődhetnek a tárgyalások

Albánia és Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdésére tett javaslatot kedd délután az Európai Bizottság. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint az EU-nak integrálnia kell a balkáni országokat, máskülönben egy újabb háborús konfliktus kirobbanását veszélyeztetjük.

Albánia és Macedónia az EU-ba tart

Az Európai Bizottság javasolni fogja a csatlakozási tárgyalások felvételét Albániával és Macedóniával - mondta Johannes Hahn bővítési biztos a Die Welt csütörtöki számának adott interjújában, amelyből előzetesen részleteket közöltek hírügynökségek.

Balkáni rablókapitalizmus egy focimeccs árnyékában

Az utóbbi tizenöt év kaotikus állapota után úgy hiányzott Macedóniának, hogy egy kicsit rá figyeljen a világ, mint egy falat kenyér. Erre pedig kiváló alkalom volt az európai Szuperkupa döntője a Real Madrid és a Manchester United között. Vendégszeretetből és gasztronómiából biztosan jelesre vizsgázott az ország, azonban a szurkolók egy része keserű szájízzel térhet haza, a macedón vállalkozók egy része ugyanis néhány nap alatt akarta bepótolni az elmúlt évek kieső bevételét.

Máris üzent Merkel a visegrádiaknak

Miközben a visegrádi négyek a mai csúcstalálkozón már második védvonal létesítését említették a macedón határok lezárási lehetőségével, aközben Angela Merkel német kancellár határozottan elvetette ezt az irányt és kiállt saját menekültpolitikája mellett. Közben az Európai Tanács elnöke a gőzerővel zajló EU-brit tárgyalások kapcsán az EU felbomlásának valós veszélyére figyelmeztetett.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.