Orbán Viktor: még sosem láttam ilyen bizonytalanságot a világban

Orbán Viktor: még sosem láttam ilyen bizonytalanságot a világban

Jelenleg a XXI. század legnagyobb geopolitikai átrendezőse előtt állunk – mondta el Orbán Viktor. Az elmúlt 30 év során nem tapasztalt még olyan bizonytalanságot a jövővel kapcsolatosan, mint most – tette hozzá. Úgy véli, a 2020-2030-as közötti évtized a veszélyek és bizonytalanságok kora lesz, ahol járványokkal, menekültválságokkal, energia- és élelmezési válságokkal, inflációval kell szembe nézni.

Megvannak az elviselhetetlen árrobbanás felelősei: kiadták a teljes listát

Megvannak az elviselhetetlen árrobbanás felelősei: kiadták a teljes listát

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének pénteki adása. A mai műsor első részében az ötödik Orbán-kormány leendő minisztereinek bizottsági meghallgatásáról kérdeztük Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, aki több bizottsági ülésről is élőben tudósította portálunkat. Az adás második részében Hornyák Jószefet, a Portfolio Makro rovatának elemzőjét kérdeztük a Központi Statisztikai Hivatal által lapunk kérésére kiadott listáról, mely tartalmazza a infláció számításához használt fogyasztói kosár összes elemét. Ez alapján az is egyértelművé vált, hogy miért érzik sokan a hivatalos adatnál jóval nagyobbnak a pénzromlás mértékét Magyarországon. Végül pedig Ralf Cymanekkel, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgató-helyettesével, majd Florova Annával, az OTP Bank ügyvezető igazgatójával készített interjúink hallgathatók meg, melyeket a keddi Portfolio Hitelezés 2022 konferencián rögzítettünk.

Zsiday Viktor: eljelentéktelenedhet a forint Magyarországon

Zsiday Viktor: eljelentéktelenedhet a forint Magyarországon

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének szerdai adása. A mai műsor első részében az ötödik Orbán-kormány minisztereinek - Nagy Mártonnak, Csák Jánosnak és Szijjártó Péternek - bizottsági meghallgatásáról volt szó. A témával kapcsolatban Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját kérdeztük, aki élőben tudósított az eseményről. Az adás második részében Zsiday Viktor, a Citadella Alap portfólió menedzsere egyebek mellett arról beszélt, hogy milyenek az ország makrogazdasági kilátásai, valamint, hogy milyen körülmények között jelentéktelenedhet el a forint Magyarországon. Végül pedig Nagygyörgy Tibort, a Biggeorge Property Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük a hazai ingatlanpiac változásairól és kihívásairól.

Megjelent még egy név az ötödik Orbán-kormányból

Megjelent még egy név az ötödik Orbán-kormányból

Bár a kormánytagok hivatalos bejelentésére még várni kell, valószínűleg még pár hetet, az értesülések közben szivárognak. Most a 444.hu és a Telex is arról ír, hogy Csák János tárcát kaphat.

Nagyot emelkedik a miniszterek fizetése

Közzétették a kormányzati portálon a miniszterek megemelt fizetését. Ezek szerint a legtöbb tárcavezető bére ugyanakkora mértékben emelkedett, vannak azonban ketten, akik a jövőben a korábbi fizetésük többszörösét vihetik haza - szúrta ki a hvg.hu.

Itt az új Orbán-kormány névsora!

A Figyelő közzétett egy listát, a lap szerint ez már a végleges névsora az új Orbán-kormánynak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.