mkb

Vételre ajánlja a Masterplastot az MKB

Továbbra is vétel az ajánlása a Masterplast részvényeire az MKB-nak, a bank célára 25 százalékkal magasabb, mint a mostani árfolyam.

Ilyet még nem láttunk az MKB Banktól

Bár a június 17-ei tőzsdei bevezetés óta még egyetlen MKB-részvény sem cserélt gazdát a BÉT-en, ma reggel nemcsak a bank történetének első tőzsdei gyorsjelentése jelent meg, hanem befektetői prezentációt is mellékelt hozzá a társaság. A bank az első félévben visszaeső, 8,2 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el az alacsony hozamkörnyezet és az EU-s vállalások miatt nem túl kedvezően alakult bevételi szint mellett.

Tulajdonost vált az MKB Bank, de még véletlenül sem a tőzsdén keresztül

Június 17-én indult el a kereskedés a BÉT-en az MKB Bank részvényeivel, de csak elméletben. A gyakorlatban egyetlenegy részvény sem cserélt gazdát azóta, egészen máig. Bár ma délután bejelentették, hogy Szíjj László közvetett, 32,9%-os érdekeltsége egy ismeretlen befektetőkhöz kötődő magántőkealaphoz kerül, a tőzsdén továbbra sincs kötés.

A Budapest Bank eladásáról is tárgyalt a kormány

Június 30-án lejárt a Bártfai-Mager Andrea miniszternek Orbán Viktor által adott határidő az állami kézben lévő Budapest Bank eladásáról szóló tárgyalások lefolytatására. Ennek eredményéről egyelőre annyit tudni csak, hogy a tegnapi kormányülésen szó volt a bank sorsáról.

Új privátbanki vezető az MKB-nál

Új vezető érkezik az MKB Private Bankinghez Pleschinger Gyula Márk személyében, a korábbi vezető, Szabó Sándor, az SPB prémium banki vezetőjeként folytatja tovább.

Hétfőn indul a tőzsdei kereskedés az MKB Bank részvényeivel

Június 17-én, vagyis hétfőn indul a kereskedés a BÉT-en az MKB Bank részvényeivel a standard tőzsdei kategóriában, részvényenként 1972 forintos bevezetési ár mellett - tette közzé a Budapesti Értéktőzsde.

Rendszerszintű banki káosz jön Magyarországon? - Sokaknak fájhat, ha nem lépnek

Rendszerszintű banki káosz jön Magyarországon? - Sokaknak fájhat, ha nem lépnek

Június 27-én sok banki ügyfelet érhet meglepetés: könnyen előfordulhat, hogy nem fognak hozzáférni a bankszámlájukhoz, nem tudnak átutalni, kártyával fizetni mindaddig, míg a bankjuk el nem végzi a teljes körű átvilágításukat. Már csak kevesebb mint két hét áll rendelkezésre az adategyeztetésre, miközben pár napja még mindig 2 millió számlánál nem történt meg az ügyfél-átvilágítás. Ugyanakkor nem egyértelmű, hogy rendszerszintű káosz közeleg: a banki válaszok és piaci forrásaink úgy vélik a bankok ugyan nagyon leterheltek a feladat miatt, de a határidőre már csak a számlák egy-két százalékánál marad el a kötelező adategyeztetés. Igaz, még így is tízezres nagyságrendről beszélünk.

Itt a friss lista: nézd meg, mekkorát kaszált a bankod!

Tavaly 648 milliárd forintos, az idei első negyedévben pedig 125 milliárd forintos nyereséget ért el a magyar hitelintézeti szektor. Megnéztük, hogy a tavalyi számok alapján melyik bank mekkorát kaszált.

Tőzsdén Mészáros Lőrinc bankja - Mennyit ér egy MKB-részvény?

Felhajtás nélkül, az EU előírásait minimálisan teljesítve indulhat meg jövő pénteken a tőzsdei kereskedés az MKB Bank részvényeivel. Bár az összes részvényt bevezetik a tőzsdére, értesülésünk szerint a meglévő tulajdonosok első körben 5 százaléknál is kisebb részvénycsomagtól válnának meg, ezekkel a papírokkal lehet majd kereskedni kisbefektetőként is. Se tőkeemelés, se részvénykibocsátás, se "hivatalos" ajánlati ár nem lesz, de mi megbecsültük, mennyit érdemes adni egy MKB-részvényért. Úgy tűnik, az árfolyam 2000 forint fölött indulhat, és az Opushoz hasonló piaci kapitalizációjú társaság léphet a tőzsdére.

Bevezetik a tőzsdére az MKB részvényeit

Az MKB közgyűlése idén január közepén döntött a bank részvényeinek tőzsdei bevezetéséről, mától a papírok bevezetésre kerülnek a Budapesti Értéktőzsdére.

Felminősítették az MKB-t

Javította az MKB több osztályzatát kedden a Moody's Investors Service, a tőzsdei bevezetést előkészítő átalakítási folyamattal, a problémás kinnlevőségek ebből eredő csökkenésével és a tőketartalék növekedésével indokolva a lépést.

Visszafizeti az OBA négy magyar banknak a százmilliárdos tartozását

Lejárat előtt visszaváltja a magyar betétbiztosító a banki konzorcium számára 2015 nyarán 107,7 milliárd forintban kibocsátott kötvényét. Ahogy 2015-ben megírtuk, az MKB, az OTP, a Takarékbank és az Erste segítette ki annak idején ezzel az OBA-t a DRB Bankcsoport ügyfeleinek kártalanítása miatt. A visszaváltást a bedőlt hitelintézetek felszámolásából származó térülés teszi lehetővé.

Rég látott nyereség az MKB-nál, jöhet a tőzsdei bevezetés

Folyamatosan javul az MKB Bank teljesítménye, így tavaly már 25,1 milliárd forintos adózás utáni nyereséget ért el a társaság. Ez a bankszektor felső harmadába sorolható, 16,8%-os tőkearányos megtérülést jelent minimális hitelezési céltartalék-visszaírás mellett, és harmadával nagyobb az egy évvel korábbinál. Tavalyhoz hasonlóan még idén is korlátozzák EU-s előírások a bank üzleti volumeneit, jövőre viszont már "szabadon" növekedhetnek. Készülnek a tőzsdére: valamikor idén "egy kisebb" részvénycsomagot terveznek bevezetni. Jó ómen a leendő részvényeseknek, hogy hosszú idő után először idén már osztalékot is fizetnek csaknem 5 milliárd forint összegben.

Egyre több vadász ólálkodik a Budapest Bank körül

Elsősorban a vállalati hitelezésben vállalnak túlzott kockázatot a magyar bankok, különösen a projekthitelezésre kell odafigyelni, emellett a működési kihívások is jelentősek - értettek egyet a Porfolio mai Hitelezés 2019 konferenciáján a bankvezéri és vezérhelyettesi panelbeszélgetés résztvevői. A Budapest Bank vonzó (a panel visszatérő szóhasználatával élve "vadászati") célpont több magyar nagybank számára is, a Takarék, az Erste és a KBC mellett ma a Raiffeisen is az érdeklődők közé került. Egy közönségszavazás szerint 2 éven belül hármas Takarék-MKB-Budapest Bank fúzió jöhet.

Egyre többen dolgoznak a magyar bankoknál, de a fiókoknak befellegzett

A banki alkalmazottak létszáma a tizedével, a bankfiókok száma a harmadával csökkent Magyarországon 2008 óta. Az elmúlt két évben azonban különváltak e folyamatok: 2016 óta ismét egyre több embert alkalmaznak a bankok, miközben a régi nagy fiókhálózatok visszatérésére semmi esély nincsen.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.