mol

Itt a lista, mutatjuk, mennyit keresett Csányi, Hernádi és a többi magyar cégvezér

Itt a lista, mutatjuk, mennyit keresett Csányi, Hernádi és a többi magyar cégvezér

2022 komoly kihívásokat hozott a magyar vállalatoknak, nemcsak a háború hatásaival, de a magas inflációval, a hektikusan mozgó devizaárfolyamokkal és a masszív kormányzati elvonásokkal is meg kellett küzdeni, ennek ellenére sok vállalatnál sikeres év volt a tavalyi, ez pedig a felsővezetők javadalmazásában is jól nyomon követhető. Összesítettük a tőzsde prémium kategóriájába tartozó vállalatok vezetőinek javadalmazását, amiből kiderült, hogy sok esetben nem a cég első embere keresi a legtöbbet, és az is, hogy a juttatási csomag változó része, főként a részvények tudják nagyon megdobni a javadalmazást. A Top10-be most közel 180 millió forint volt a beugró.

Hektikus mozgás a tőzsdéken, szárnyal a Netflix

Hektikus mozgás a tőzsdéken, szárnyal a Netflix

Az elmúlt napokban leginkább csak oldalaztak a tőzsdék, viszont tegnap az USA-ban egy jelentősebb felpattanást lehetett látni, elsősorban annak köszönhetően, hogy az amerikai adósságplafonról szóló tárgyalások a jelek szerint jól haladnak. A hírek szerint Joe Biden amerikai elnök és a kongresszusi vezetők közelebb kerültek a megállapodáshoz az amerikai adósságplafon emeléséről és a fizetésképtelenség elkerüléséről. Kevin McCarthy, a képviselőház elnöke azt mondta, hogy szerinte akár hétvégéig sikerülhet megegyezni, Biden pedig lerövidítette ázsiai útját, hogy a tárgyalásokra összpontosíthasson.

Ezekre a hírekre tehát pozitívan reagált a piac, az ázsiai tőzsdék emelkedtek ma, és az európai piacokon is kedvező volt a hangulat. Az USA-ban viszont már nem ez a helyzet, a Fed egyik tisztviselőjének kommentárjai után felemásan alakul a hangulat - a dallasi Fed elnöke szerint a legfrissebb adatok még nem utalnak arra, hogy jegybanknak szüneteltetnie kellene a kamatemeléseket, amikor a június 14-i ülésen dönt kamatpolitikáról. Az S&P 500 mindenesetre kisebb emelkedést követően megközelített egy fontos ellenállási szintet, a Nasdaq pedig 9 havi csúcsra ért.

Jó formában a magyar tőzsde, élen az OTP-vel

Jó formában a magyar tőzsde, élen az OTP-vel

A kedvező nemzetközi hangulattal együtt a magyar tőzsde emelkedik, élen az OTP-vel, melynek árfolyama kora délutánra 1,5 százalékkal került feljebb.

Jól indul a nap a magyar tőzsdén

Jól indul a nap a magyar tőzsdén

Az amerikai adósságplafon kérdésében érkezett pozitív hírekre jó hangulat alakult ki a tőzsdéken, és a kedvező nemzetközi hangulattal együtt a magyar tőzsde is emelkedik, élen az OTP-vel.

A Molnak nem volt más választása, aláírta a megállapodást a horvátokkal

A Molnak nem volt más választása, aláírta a megállapodást a horvátokkal

Ahogy arról a Portfolio tegnap beszámolt, a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető bejelentette, hogy olajszállítási és tárolási szerződést kötött a Mollal, miután a két félnek több mint egy éven át tartó tárgyalás után sikerült megállapodnia. A hazai olajcég ma reagált a hírre, és a közleménynek nem éppen pozitív a kicsengése. Arra, hogy a Mol egyfajta kényszerhelyzetben cselekedhetett a Barátság kőolajvezeték körüli bizonytalanság miatt, és emiatt volt kénytelen elfogadni a sokszoros tranzitdíjat, már tegnapi cikkünkben utaltunk azután, hogy kiderült: állítólag az ukránok felől jött a jelzés a Molhoz, hogy leállhat a vezetéken a szállítás.

Erős pluszban zártak az amerikai tőzsdék

Erős pluszban zártak az amerikai tőzsdék

Az elmúlt napokban leginkább csak oldalaztak a tőzsdék, nem igazán alakult ki határozott irány a nemzetközi piacokon, ami részben annak tudható be, hogy továbbra is nagy a feszültség az amerikai adósságplafon kérdése miatt, amelyről még mindig zajlanak a tárgyalások. Emellett a héten több olyan adat is érkezett Kínából, amelyek arra utalnak, hogy az ország gazdasági talpraállása talán mégsem alakul olyan simán, mint amire korábban számítani lehetett. Ezzel összehangban tehát bizonytalan piaci hangulat uralkodott ma az ázsiai tőzsdéken, és az európai piacokon is vegyesek voltak a mozgások. Ezzel szemben az USA-ban ma komolyabb emelkedést mutattak a tőzsdék.

Alig mozdult a BUX

Alig mozdult a BUX

Az elmúlt napokban leginkább csak oldalaztak a tőzsdék, nem igazán alakult ki határozott irány a nemzetközi piacokon, és ez valójában a mai nap folyamán is igaz volt, hiszen leginkább csak iránykereséssel telt a kereskedés. A nemzetközi képbe a BUX is beleillett ma, a hazai részvényindex értéke stagnált ma.

Zöld utat kapott a Mol az Európai Bizottságtól, felvásárolhatja az OMV Sloveniját

Zöld utat kapott a Mol az Európai Bizottságtól, felvásárolhatja az OMV Sloveniját

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján feltételekhez kötve jóváhagyta, hogy a Mol felvásárolja az OMV Slovenija szlovén olajipari vállalatot - tájékoztatott az uniós bizottság szerdán. A brüsszeli közlemény szerint a jóváhagyás feltétele, hogy a Mol csoport elad a szlovén vállalat birtokában levő töltőállomásokból 39-et a Shell csoport számára.

A Mol-vita miatt leállhat a Barátság kőolajvezeték, Brüsszel sem tiltakozna állítólag

A Mol-vita miatt leállhat a Barátság kőolajvezeték, Brüsszel sem tiltakozna állítólag

A Barátság kőolajvezeték stratégiai fontosságú a magyar gazdaság szempontjából, de egy elszámolási vita miatt leállhat rajta a tranzit. A Mol eddig folyamatosan tárgyalt az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető Ukrtransnafta vállalattal a tranzitdíjak mértékéről, de olyan elszámolást javasolt a magyar fél, amit az ukránok vállalhatatlannak tartottak. Kijevből pedig azt üzenték, hogy Brüsszelből Ursula von der Leyen úgy reagált, hogy "az ukránok leállíthatják a szállításokat".

Jól indul a nap a magyar tőzsdén

Jól indul a nap a magyar tőzsdén

Pozitív felütéssel indult a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek kivétel nélkül pluszban vannak, bár a mozgások mérsékeltek.

Romlik a hangulat a tőzsdéken, de nincs nagy dráma

Romlik a hangulat a tőzsdéken, de nincs nagy dráma

Kiváró hangulat jellemezte ma a nemzetközi tőzsdéket az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos bizonytalanság, a vártnál gyengébb reggeli kínai makroadatok, valamint az amerikai kiskereskedelmi szektorból érkező rosszhírek közepette. Az európai tőzsdéken nem alakult ki határozott irány és a nap nagy részén a BUX is a tegnapi záróértéke környékén mozgott, délutánra azonban lefordult a magyar piac. Ami a tengerentúl tőzsdéket illeti, mérsékelten negatív hangulat uralkodott a kereskedés nagyobbik részében, majd a zárásra lejjebb kerültek a vezető indexek.

Eséssel zárt a BUX

Eséssel zárt a BUX

Mínuszba fordultak az európai indexek a nap végére és a BUX is mínuszban zárta a keddi kereskedést.

Csendes kereskedés a magyar tőzsdén

Csendes kereskedés a magyar tőzsdén

Nincsenek nagy mozgások a tőzsdéken a keddi kereskedésben, az európai részvénypiacokon minimális emelkedéseket látni a kereskedési idő felénél, a BUX közben stagnál.

Felülteljesítő a BUX a nyitásban

Felülteljesítő a BUX a nyitásban

Mérsékelt csökkenéssel kezdik a kereskedést kedden az irányadó európai indexek, a BUX viszont minimális pluszban nyitott.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.