A Vignale nem csak egy autó

A Ford - mivel nem rendelkezik az európai piacon is értékesíthető nagyobb modellel - a Mondeo felfelé pozícionálásával kíván egy szeletet kihasítani a prémium szegmensből. A stratégia könnyen beválhat, ugyanis a kívülről Mondeónak tűnő autó és a mögötte levő szolgáltatások sokkal többet nyújtanak, mint amit egy szigorú járműpolitikával rendelkező cég parkolója alapján a külső szemlélő gondolna. ehhez azonban kell az a háttér is, amit a FordStore-ok nyújtani tudnak.

Luxus Ford módra - Mondeo Vignale

A Ford az elmúlt évek egyik legsikeresebb márkája nem csak a magyar, hanem az európai cégautó piacon is. Köszönhető ez többek között a Mondeo remek szereplésének, melyet a közép- és a felsővezetők is előszeretettel választanak maguknak, amennyiben a lehetőségeik megengedik. Sok olyan cég is van, amelyik nem is enged "feltűnőbb, drágább" autót még s felsővezetőinek sem, mert ezzel is a felelős gazdálkodásukat akarják szimbolizálni, illetve prezentálni partnereik számára. Mit tehet azonban az, aki anyagilag megengedheti magának a többet, a jobbat, de a látszatra mégis adnia kell? Mostantól választhatja a Mondeo Vignale-t, mely kívülről "csak" egy Mondeo, míg belülről és a mögötte levő szolgáltatásoktól inkább több annál.

Rövidtávfutó - Ford Mondeo 2,0 Ecoboost

A Ford jelentősen megnyújtotta a Mondeo harmadik generációjának életciklusát, mondván az utód további finomításokat igényel a tengeren túl már két évvel korábban forgalmazni kezdett Fusion-höz képest. Közben az európai gyártóbázisait is átszervezte a 'kék ovál', ami szintén közrejátszott a negyedik generáció késéséhez. A várakozásnak 2014 őszén lett vége, akkor kerültek a kereskedésekbe az első új Mondeók. A rövid menetpróbákat követően bő fél évvel már nem csak az első benyomások, hanem valódi körülmények között szerzett tapasztalatok is rendelkezésre állnak.

Ilyen autót akarnak az emberek

Az autógyárak a részvényesi érdekek legmesszebbmenőkig tartó figyelembevételével jó előre igyekeznek "megjósolni", milyen vásárlói igényeknek kell majd megfeleljenek a jövőben, és ezt hogyan tudják egyrészt a lehető legköltséghatékonyabb, másrészt a legnagyobb profitot hozó módon megvalósítani, illetve direkt és indirekt módszerekkel milyen, jelentős haszonnal járó "igényeket" tudnak ébreszteni vevőikben. Amikor jól sikerül a tervezés, akkor egy modell igen jelentős mértékben hozzá tud járulni az adott gyár eredményességéhez, és fordítva, rossz esetben óriás veszteséget is okozhat. Úgy tűnik, a Ford stratégái jól éreztek rá a "jövőre", a Mondeo jól indított az európai piacon.

Az első méterek az új Ford Mondeóval

Jelen esetben valóban igaz, hogy hosszas várakozás után érkezett meg Magyarországra - és a többi európai piacra is - a Ford felső-középkategóriás modellje, az új Mondeo. Az amerikaihoz képesti két éves csúszást többek között a márka európai gyártóbázisainak átszervezése okozta. De ennek vége, most már folyamatosan érkeznek az autók.

Inkább egy régit? - Ford Mondeo

A Ford európai gyártásának átszervezése jelentősen, mintegy két évvel késleltette a Mondeo negyedik generációjának piacra lépését - miközben a vele több mint 80%-ban azonos Fusion Amerikában már kapható volt. Az idő nagy részét az autó európai ízléshez történő igazítására, a naprakészség fenntartására fordították, de mindenben nem sikerült tartani a lépést.

Ha az autóiparban nem is, Rangerben és Mondeoban nagyhatalom vagyunk

Nem csak hogy töretlen, de folyamatosan nő a 2013-as 'Év Pickupja' címmel jutalmazott, az év első négy hónapjában Magyarország legnépszerűbb pick-upjának bizonyuló Ford Ranger népszerűsége hazánkban. Olyannyira, hogy arányaiban idehaza ötször több fogyott belőle, mint Európában.

Vezettük! - Ilyen lesz az új Ford Mondeo

A Ford egész Európában, azon belül pedig a brit szigeteken, illetve pl. Magyarországon rendelkezik kifejezetten erős pozíciókkal a felső-középkategóriás cégautók piacán a Mondeóval. A kissé már koros modell még mindig a szegmens legnagyobbjai közé tartozik, és a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően motorikusan és elektronikus kényelmi-, illetve vezetéssegítő berendezései tekintetében is naprakész. Egyedül a formája szól ellene, pontosabban annak idejétmúltsága, ugyanis a még két évig kapható változat 2007-ben jelent meg, így újszerűnek semmi esetre sem nevezhető.

Még másfél évig húzza a Mondeo

A Ford ugyan nem alaptalanul volt sokáig piacvezető a felső-középkategóriában is a Mondeo révén, de az idő múlását a kék oválosok sem tudják lelassítani. Mivel az új Mondeo - annak ellenére, hogy az amerikai változata már jó ideje kapható - még legalább 2015-ig várat magára, a jelenlegi modellt kell olyan állapotban tartsák, ami valamelyest még vonzza a vevőket.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.