nagy-britannia

Brexit: megelégelte Brüsszel a britek semmittevését

Ha valóban márciusban nyújtja be hivatalosan a kilépési kérelmét Nagy-Britannia, akkor összesen másfél év lesz arra, hogy megállapodjanak az Európai Unióval a jövőbeli kapcsolatokról - mondta kedden Michel Barnier, az EU főtárgyalója. A szakember figyelmeztetett arra, hogy a britek ne akarjanak "kimazsolázni" egyes elemeket az uniós tagságból.

Mégis sikerül elkerülni a hard Brexitet? Szárnyal a font

Jelentősen erősödött az angol font miután Jeroen Dijsselbloem, az Eurogroup vezetője a Times of Malta című lapnak azt mondta, hogy a nyári népszavazás eredményének ellenére az EU mindent megtesz majd annak érdekében, hogy Nagy-Britannia továbbra is hozzáférjen az európai közös piachoz.

A Brexitre hivatkozva lazítanak a költségvetési szigoron a britek

A korábbi tervekkel ellentétben a brit kormány már nem törekszik az államháztartási többlet elérésére a 2019-2020-as pénzügyi évben, tekintettel a tervezettnél várhatóan gyengébb gazdasági növekedésre - mondta szerdán a brit pénzügyminiszter.

Lyukat üthet a brit büdzsén a Brexit

Százmilliárd font (36 ezer milliárd forint) halmozott veszteséget okozhat a brit költségvetésnek ötéves távlatban Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése - írta makrogazdasági előrejelzéseken alapuló számításokat idézve a csütörtöki Financial Times.

Hat éve nem láttak ilyet a londoni magyarok, mint ami most jön

A gyenge font által megugró infláció miatt jövőre hat év óta először csökken átlagosan a brit fogyasztók vásárlóereje. A londoni pénzügyi elemzők számítása a fogyasztók átlagára vonatkozik, így az adatokba nyilván beleértendőek a külföldről származó, ott dolgozó, így jövedelmet kereső munkavállalók, illetve családtagjaik is.

Cáfolnak a britek: igenis tudnak brexitelni!

Kiszivárgott információk szerint a brit kormánynak nincs összefogott terve a Brexit, vagyis az EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat irányítására, és több tízezer fővel kellene bővíteni a közalkalmazotti gárdát a Brexit jelentette pótlólagos munka elvégzésére. Theresa May brit kormányfő szóvivője határozottan cáfolta az értesülést.

Fogalma sincs a brit kormánynak, hogy kellene brexitelni

A brit kormánynak nincs átfogó terve a Brexit megvalósítására és a tárgyalási stratégiáról való megegyezés is még fél évig elhúzódhat - ez áll egy a Times és a BBC által megszerzett kormányzati feljegyzésben.

Húszezer ember pénzét nyúlták le a Tesco bankjánál

A Tesco Bank körülbelül 40 ezer ügyfele tapasztalhatott gyanús tranzakciókat a számláján a hétvégén, közülük 20 ezer embernél történt már bizonyosan visszaélés. A bank egyelőre nem közölte, pontosan mekkora összeg tűnt el a számlákról, de a végösszeg néhány százezer fonttól több tízmillióig is terjedhet.

Boris Johnson: Nem számít a bírósági döntés, akkor is lesz Brexit

Nem változik a brit uniós tagság megszüntetésének (Brexit) menetrendje a londoni felsőbíróság azon döntése miatt, hogy a kormány csak a parlament jóváhagyásával indíthatja el az EU-tagság megszűnésének folyamatát - jelentette ki Boris Johnson brit külügyminiszter pénteken Berlinben német kollegájával, Frank-Walter Steinmeierrel folytatott megbeszélése után.

Bréking! Bemutatott a bíróság: parlamenti szavazás kell a Brexitről

A brit felsőbíróság döntése értelmében a kormánynak a parlament elé kell vinnie az EU-ból való kilépés kérdését. A brit kormány csalódottságát fejezte ki a bejelentés kapcsán és várhatóan fellebbez a döntés ellen. A bejelentésre élesen reagált a font árfolyama.

Leminősítheti Nagy-Britanniát a Moody's

A Moody's Nagy-Britannia újabb leminősítéséről dönthet, ha a szigetország elveszíti az európai egységes piachoz való hozzáférését - közölte szerdán a hitelminősítő.

Újabb brit leminősítés lóg a levegőben

Bár az utóbbi hetek brit makroadatai biztatók a borongós piaci várakozásokhoz képest, ez mégsem "hatotta meg" a Standard & Poor's hitelminősítőt, amely megtartott a júniusi két fokozatú leminősítéshez rendelt negatív kilátást. Ez azt jelenti, hogy továbbra is benne maradt a levegőben az újabb brit leminősítés esélye.

Fellélegezhetnek a londoni magyarok, jövőre már többet érhet a pénzük

Az utóbbi hónapok egyik legfontosabb trendje a font zuhanása volt a fejlett devizák piacán, a brit fizetőeszköz idén eddig 16,7 százalékot veszített értékéből a dollárral szemben, A svájci UBS elemzői szerint azonban 2017-ben fordulhat a kocka, és ismét erősödhet a font.

Több milliárd fontot fizetnének az uniós egységes piacért a britek

A Theresa May vezetette brit kormány komolyan fontolóra vette, hogy az EU-ból való kilépés után is több milliárd fontot fizetne évente az uniós költségvetésbe, hogy az Egyesült Királyság, és különösen a londoni City európai egységes piachoz való hozzáférése megmaradjon - írja a Financial Times. Mindez azt is jelentheti, hogy mégsem lesz olyan "hard" a Brexit.

Újabb előrejelzés: fájna Nagy-Britanniának a hard Brexit

Kiszivárogtatott kormányzati becslések szerint évente akár 66 milliárd font (23 ezer milliárd forint) adókiesést is okozhat a brit államháztartásnak a hard Brexit, vagyis ha Nagy-Britannia nemcsak az Európai Unióból, hanem annak egységes belső piacáról is kivonulna.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.