napelem

Napelem: közzétette az új lakossági pályázat felhívását a kormány

Napelem: közzétette az új lakossági pályázat felhívását a kormány

Fontos részletek derültek ki a pályázatról: a korábbi várakozásokkal ellentétben legalább 20 ezer helyet végül kicsivel több mint 15 ezer háztartás részesülhet majd az állami támogatásból a napelemek és energiatárolók telepítésre. A pályázati időszak jövő januárban kezdődik, egy háztartás pedig legfeljebb 5 millióra forintra pályázhat a 75 milliárd forint keretből. Nem lesz területi lehatárolás, hanem az egész országban egyszerre nyílik meg a folyamat.

Bejelentették: kétféle díjkedvezményt kapnak az ipari energiatárolók beruházói

Bejelentették: kétféle díjkedvezményt kapnak az ipari energiatárolók beruházói

Az ipari energiatárolók számára kedvezményes rendszerhasználati és csatlakozási díjakat engedélyez a kormány, hogy ezzel is elősegítse a zöld energia tárolásának telepítését – hangsúlyozta szombati közleményében az Energiaügyi Minisztérium. Ez arra épül, hogy amint külön cikkünkben megírtuk: megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökének rendelete a Magyar Közlönyben, amely a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak alkalmazási szabályait módosította, és benne van az a kétféle díjkedvezmény, amelyről a tárca közleménye szól.

Bejelentette a kormány: megváltoztatják a lakossági napelemes pályázat fontos szabályait

Bejelentette a kormány: megváltoztatják a lakossági napelemes pályázat fontos szabályait

Megemeli a kormány a januárban induló lakossági napelemes pályázatnál a maximális rendszerméretet, azaz 4 kW-os helyett akár 5 kW-os rendszert és 8 kWh-s tároló helyett akár 10 kWh-s tárolót is engednek telepíteni - jelentette be a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség pénteki konferenciáján tartott beszédében Horváth Viktor, az Energiaügyi Minisztérium energiaátmenetért felelős helyettes államtitkára.

Nagy bejelentés érkezett a naperőműveknek: elindult a második jelentkezési kör

Nagy bejelentés érkezett a naperőműveknek: elindult a második jelentkezési kör

Elindult ma, november 30-án, a nap- és egyéb erőművek, illetve a villamosenergia-tárolók hálózati csatlakozási igényeire vonatkozó második közzétételi és együttes igényvizsgálati eljárás -jelentette be az Energiaügyi Minisztérium. Az eljárás során 2029-től kezdődő csatlakozási lehetőséget kaphatnak az ipari méretű projektek, de lesz egy gyorsítósáv is a szabályozható hagyományos erőműveknek és tárolóknak. A Portfolio információi szerint sietnie kell az újabb nap- és egyéb erőműépítésben gondolkodó beruházóknak, mert az eljárás 20 napig lesz nyitva. Az is lényeges, hogy a gyorsítósáv, tehát a garantált csatlakozási időpontnál hamarabbi csatlakozás azoknak is megnyílik, akik a szeptemberben zárult első közzétételi eljárásban naperőműre kaptak csatlakozási jogot, és technológiaváltással nem időjárásfüggő megoldásra váltanak.

Mutatjuk, hol hasít a legjobban a lakossági napelem-boom Magyarországon

Mutatjuk, hol hasít a legjobban a lakossági napelem-boom Magyarországon

Azt már korábban lehetett látni, hogy 2023 hatalmas új rekordot hoz a magyarországi naperőmű-kapacitás növekedése tekintetében, önmagához, illetve a korábbi években mutatott teljesítményéhez képest a háztartási méretű (hmke) naperőművek szegmense még a napelemparkokénál is jobban felülteljesít. Az új statisztika is igazolja ezt, és az is kiderül belőle, hogy a napelemes hmke-kapacitás mind a beépített teljesítőképességet, mind a darabszámot illetően Budapesten és a főváros vonzáskörzetében, valamint az Észak-Dunántúlon nőtt legjobban, ahol már eleve a legtöbb és legnagyobb beépített teljesítőképességű állomány működött.

Vészriadót fújt a kínai napelemes ipar – közel a bedőlés?

Vészriadót fújt a kínai napelemes ipar – közel a bedőlés?

A globális dominanciájáról ismert kínai napenergia-ipar jövőre várhatóan megrázkódtatást él meg, a kisebb berendezésgyártók valószínűleg kiszorulnak a folyamatosan csökkenő árak miatt – figyelmeztet Gao Jifan, a Trina Solar elnöke a BloombergNEF sanghaji csúcstalálkozóján beszédében.

Napelemesek, figyelem: öt forintnál több pénz is járhat az áramért, de van még pár akadály

Napelemesek, figyelem: öt forintnál több pénz is járhat az áramért, de van még pár akadály

Elfogadta a napelemes szervezetek javaslatát az Energiaügyi Minisztérium, és 2024-től lehetőség lesz a lakossági napelemes bruttó elszámolási rendszerben arra, hogy az 5 forintos garantált árnál magasabb áron is el lehessen adni a villamos energiát a piaci kereskedők felé, de ennek a gyakorlati megvalósításához még számos jogi és technikai akadályt is le kell küzdeni – derült ki a Portfolio szakmai körképéből.

Zuhan a magyar áramfogyasztás, de közel lehet a fordulat

Zuhan a magyar áramfogyasztás, de közel lehet a fordulat

Októberben ismét kisebb volt a hazai villamosenergia-rendszer bruttó felhasználása, mint egy évvel korábban. A visszaesés így már 17. hónapja tart, de a mértéke az aktuális negatív sorozaton belül októberben volt a legkisebb, vagyis úgy tűnik, folytatódik a zuhanás lassulása.

Napelemtelepítési támogatás: új fejlemény érkezett

Napelemtelepítési támogatás: új fejlemény érkezett

A korábbi bejelentéshez képest nagyobb kapacitású napelem és tároló együttes létesítéséhez is lehet majd támogatást igényelni - számolt be Facebook-oldalán a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség, miután szerdán egyeztettek a szektor érdekképviseleti szervei az illetékes minisztériummal.

Bevételkompenzációról döntött az energiatárolók esetében az Energiahivatal

Bevételkompenzációról döntött az energiatárolók esetében az Energiahivatal

Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal rendelete a legfrissebb Magyar Közlönyben a villamosenergia-tárolók bevételkompenzációjának részletszabályairól. Ez az új szabályozás a „Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél” című, januárban induló 62 milliárd forintos keretösszegű pályázati kiíráshoz kapcsolódik - emeli ki a Hivatal közleménye. A jogszabály célja az energetikai szektor támogatása és az új projektek ösztönzése, különös tekintettel a zöldenergia-hasznosítás elősegítésére.

Új harcra készül Joe Biden, hidegháborús törvényhez nyúlt vissza

Új harcra készül Joe Biden, hidegháborús törvényhez nyúlt vissza

A Biden-kormányzat a hidegháború alatt megalkotott védelmi termelési törvényre hivatkozva 169 millió dollárt különít el kilenc projekt finanszírozására, azzal a céllal, hogy felgyorsítsák az elektromos hőszivattyúk gyártását a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése érdekében - közölte a Bloomberg. Ezzel az amerikai elnök egy újabb lépést tett a fenntarthatóságért vívott harc érdekében.

Felavatták a világ egyik legnagyobb naperőművét

Felavatták a világ egyik legnagyobb naperőművét

Felavatták a világ egyik legnagyobb naperőművét az Egyesült Arab Emírségekben csütörtökön, két héttel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Dubajban tartott 28. éves ülésének (COP28) kezdete előtt.

Elképesztő rekord dől meg idén a magyarországi naperőműveknél

Elképesztő rekord dől meg idén a magyarországi naperőműveknél

November elejére 5500 MW fölé ugrott a magyarországi naperőművek beépített kapacitása – derült ki a MAVIR friss adataiból. Ez azt jelenti, hogy idén az első tíz hónapban együttesen már közel 1500 MW-tal nőtt a kapacitás, „így szinte teljes bizonyossággal több mint másfélszeresen múlja majd felül a tavalyi rekordévben elért gyarapodást” – emelte ki az Energiaügyi Minisztérium a csütörtöki Facebook-posztjában.

Kamatkedvezmény segíthet a rossz állapotú ingatlanok felújításában

Kamatkedvezmény segíthet a rossz állapotú ingatlanok felújításában

A vállalati hitelezéshez hasonlóan a lakossági jelzáloghitelezési gyakorlatban is egyre hangsúlyosabban jelennek meg a fenntarthatósági szempontok, az MNB Zöld Tőkekövetelmény-kedvezmény Programjával párhuzamosan zöld, kedvezményes konstrukciójú lakáshitelek is elérhetők a piacon. A hiteligényléshez kapcsolódó energetikai feltételek azonban november 1-től szigorodnak, de a felújítási hitelcél továbbra is megmarad, amelynek keretében elég a meglévő ingatan primer energiafelhasználását 30 százalékkal csökkenteni. A lehetőség széles kör számára teszi elérhetővé az OTP Zöld Lakáshitel kamatkedvezményét. Az energetikai korszerűsítés egyik leghatékonyabb eszköze a szigetelés és nyílászárócsere mellett a napelemes beruházások megvalósítása, amit az elmúlt időszakban sok bizonytalanság övezett, azonban szeptember végén pont került a találgatások végére. Újra lehet csatlakozni a hálózathoz, a szeptember 7. előtt beadott kérelmek esetén 10 évig marad az éves szaldóelszámolás, ráadásul 75 milliárd forintos pályázati forrás is nyílik energiatároló eszközök telepítésére.

Naperőművek: komplex tervezés kell a biztos megtérüléshez Magyarországon

Naperőművek: komplex tervezés kell a biztos megtérüléshez Magyarországon

Komplexen kell megtervezni mind lakossági, mind ipari felhasználói, mind országos szinten az energiaellátást, mert számos olyan energiabeszerzési és kereskedelmi kérdés felmerül, ami alapvetően befolyásolja a naperőművi projektek megtérülését – hangsúlyozta Tótth András és Fehér Róbert, a 8G Energy Holding Zrt. igazgatóságának két tagja a Portfolio-nak adott páros interjúban. A beszélgetés során szóba került a negatív áramárak és a hosszú távú áramvásárlási szerződések kérdése, továbbá a naperőművek kibervédelmének és az új szélerőművi kapacitások kiépítésének fontossága is. Azt is körbejártuk, hogy a megújuló energia hatékony elosztásának irányai, így az energiatárolás, az energiaközösségek és az aggregátorok hogyan segíthetik az előrelépést az ipari és a lakossági szegmens közötti határterületen. A lakossági naperőműveknél úgy látják a szakértők: nagy még a potenciál az eddigi felfutás után is, amelyet alapos szabályozói és pályázati átgondolás mentén jól ki is lehet majd használni.

Veszélyes függésbe került a világ Kínától, de csökkenhet a kiszolgáltatottság

Veszélyes függésbe került a világ Kínától, de csökkenhet a kiszolgáltatottság

Az új zöld energiagazdaság kiépítéséhez nélkülözhetetlen kritikus ásványok és új technológiák előállítása és ellátása területén sok esetben már ma is nagyobb földrajzi koncentráció látható, mint a jelenlegi gazdaságunk alapjait adó olaj és földgáz kitermelése tekintetében. Ez, a többnyire Kínához köthető dominancia a következő években még növekedhet is egyes esetekben, de több kulcsfontosságú területen kisebb-nagyobb mértékben enyhülhet - derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) napokban publikált idei éves jelentéséből (World Energy Outlook 2023).

Úgy terjednek a napelemek, hogy az elemzők se tudják tartani a lépést

Úgy terjednek a napelemek, hogy az elemzők se tudják tartani a lépést

A kedvező változásoknak köszönhetően az elmúlt években javultak az energiaátmenet kilátásai, és ha ez egyelőre nem is elegendő a klímacélok teljesítéséhez, a trend egyértelműen arra utal, hogy egyre több területen közelítjük meg az ehhez szükséges pályát. Ennek megfelelően az olyan, meghatározó elemzőházak mint a Nemzetközi Energiaügynökség, évről évre rendre jókora felfelé irányuló módosításokat hajtanak végre a tiszta energia várható terjedésére vonatkozó prognózisaikban.

Napelemek: egyre fenyegetőbb a válság a szektorban

Napelemek: egyre fenyegetőbb a válság a szektorban

A megújuló energiával foglalkozó vállalatoknak bajba kerültek az Egyesült Államokban a magasra szökő hitelkamatok miatt, és egyre több cég tart tőkehiánytól. Az S&P Global Clean Energy index a 2023. januári csúcsról 38%-kal zuhant a 2020 júliusa óta mért legalacsonyabb szintre. Főként az olyan főbb szereplők visszaesése húzta lejjebb az átlagot, mint a Vestas és az Ørsted. Főként a nap- és szélenergiás cégek aggódhatnak.

Nagyot ugrott a hazai naperőmű-kapacitás

Nagyot ugrott a hazai naperőmű-kapacitás

Szeptemberben nagyot gyorsult a magyarországi naperőmű-kapacitás bővülése, és egyetlen hónap alatt több mint 200 MW-tal több mint 5400 MW-ra nőtt - derül ki a Mavir által közölt részletes adatokból. A statisztika szerint a nagyobb naperőművek kihasználtsága korábban soha nem volt még olyan magas szeptemberben, mint a mostani első őszi hónapban.

Új napelemes pályázat: ekkora önerővel és megtérüléssel számolhatunk

Új napelemes pályázat: ekkora önerővel és megtérüléssel számolhatunk

A kedvezményezettek mellett az egész magyar villamosenergia-rendszer megújulása szempontjából jó hír, hogy a kormány a bruttó elszámolásba kerülő háztartási napelem tulajdonosok számára 2024-ben egy 75 milliárd forintos keretösszegű akkumulátoros energiatároló telepítési pályázatot hirdet - mondja Székely András, az Optimum Solar Home System Kft. tulajdonos-ügyvezetője, aki szerint még szélesebb körű, támogatási feltételű és folyamatos jellegű hasonló ösztönzésre is lenne igény.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.