ngm

Olyan hiányszám érkezett, amilyet legutóbb 2006-ban láttunk

A novemberi 220 milliárd forintos költségvetési hiánnyal az első 11 hónapban már 1639 milliárdra hízott a deficit, ami az éves pénzforgalmi hiányterv 140%-a. Ilyen magas kumulált deficitre 2006-ban volt példa utoljára.

Fontos levelet küld a NAV

Ma az ügyfélkapun keresztül több mint 70 ezren kapnak tájékoztatást arról, hogy - a gazdasági tárca szakértői által megállapított módszerrel történő - számítás alapján megérné jövőre a kivát választani - áll az NGM közleményében.

41 milliárddal több gazdaságfejlesztési EU-pénzt oszthat ki a kormány

Megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely alapján összesen 41 milliárd forinttal bővült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatain elosztható források mérete. Jó hír a cégeknek, hogy az egyik legnépszerűbb pályázat (GINOP-1.2.1-16) keretösszege a változások eredményeként csaknem duplájára ugrott, így sokkal több nyertest lehet kihirdetni. Az is fontos, hogy a változások alapján öt új pályázati konstrukció szerepel az idei menetrendben.

Matolcsy miniszter, Rogán jegybankelnök lehet

Amennyiben Orbán Viktor negyedszerre is kormányt alakíthat jövőre, és a miniszterelnök valóban szétszedi 2019 márciusa után a Nemzetgazdasági Minisztériumot, Varga Mihály a költségvetésért és az államháztartás egyensúlyáért felelős pénzügyminiszter lehet, Matolcsy György nemzetgazdasági- és stratégiai miniszter, Rogán Antal pedig az új jegybankelnök, feltéve, ha azt a jelenlegi kormányzati kommunikációért felelős miniszter ambicionálja - értesült az atv.hu két, magas rangú kormányzati forrásból.

Már a gazdaságfejlesztési EU-pénzek háromnegyedéről döntés született

A 2700 milliárd forintos keretösszegű Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) már 2000 milliárd forintos tételre született pozitív támogatói döntés, illetve ebből 1000 milliárd forintnyi támogatást már ki is fizettek a nyerteseknek - többek között ezekről beszélt egy mai vidéki eseményen Rákossy Balázs.

Még mindig hisz a kormány a 4% feletti idei növekedésben (2.)

Az első háromnegyedév adatai alapján jól látható, hogy a gazdaság idei növekedése igazolja a kormány és a nemzetközi intézmények várakozásait, 4 százalék feletti bővülésre lehet számítani - mondta Varga Mihály éves meghallgatásán szerdán az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.

Megszaladtak az állami kiadások októberben

A bevételek csak mérsékelten növekedtek idén októberben, miközben a kiadások 34%-kal alakultak magasabban a tavalyinál, ezért alakult ki látványos deficit az év tizedik hónapjában - olvasható ki az NGM által kedden közzétett részletes államháztartási adatokból.

A kiscégek 80%-a jól járhat az újabb adócsökkentéssel

A jövőre 1%-ponttal 13%-ra csökkenő kisvállalati adó (kiva) választásával több tízezer cég spórolhatna legálisan a közterhein - hangsúlyozza mai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca ezért arra biztat minden céget, hogy végezzen próbaszámításokat a most frissített kiva-kalkulátorral, hiszen ennek az adónemnek a választásával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint 80 százaléka jobban jár.

Kifutott Varga készpénzgyilkos programja

A bankkártya-elfogadóhelyek számának bővítése érdekében indított kormányzati program teljes támogatási keretét lejegyezték a szolgáltatók, így összesen több mint 60 ezer új terminálon lehet majd kártyával fizetni. Eddig több mint 15 ezer terminált telepítettek az elfogadóhelyeken a pénzintézetek - derül ki az NGM sajtóközleményéből.

Könnyítést kapnak az adótanácsadók

Új rendelet jelent meg véleményezésre a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján, ami az adótanácsadók munkáját könnyítené meg. Ennek lényege, hogy eddig az adószakemberek csak úgy kezdhették meg tevékenységüket, ha ehhez engedélyt kértek, addig jövőre elég lehet egy egyszerű bejelentés is.

Átadta Varga a Nestlé 20 milliárdos magyarországi beruházását

Világviszonylatban is egyedülálló technológia valósul meg a Nestlé Purina büki gyáregységének 20 milliárd forintos beruházás révén, amellyel a gyár dolgozói létszáma 920 főre emelkedik - többek között ezeket emelte ki a mai átadó ünnepségen Varga Mihály.

Az Exim-vita még nem zárult le

Az Eurostattal folytatott elszámolási vita az Eximbank és a jegybanki alapítványok ügyében még nem zárult le - jelentette ki a Figyelőnek adott interjúban Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

Bejelentették, kik nyerték a cégek munkahelyteremtő beruházási támogatását

Ma hirdetett első körben nyerteseket a Nemzetgazdasági Minisztérium azon a magyar költségvetési forrásból finanszírozott pályázaton, amelyet csak a nyáron tettek közzé és munkahelyteremtő beruházásokat támogatnak általa. A 10 milliárdos pályázati keretből a mai eredményhirdetéssel csak 4,25 milliárdos rész fogyott el, ezt a vissza nem térítendő támogatást 262 cég között osztják el. Ez azt jelenti, hogy várhatóan később újabb eredményhirdetési kör is lesz, igaz erre nincs utalás a tárca közleményében.

Mutatunk egy ijesztő ábrát az állam kasszájáról

Korábban soha nem látott októberi mínusz alakult ki a költségvetésben, 182 milliárd forintos deficit volt látható. Ezzel az év első 10 hónapjában már 120%-nál jár az éves pénzforgalmi hiány teljesítése. Mindemellett mutatunk egy látványos ábrát a költségvetési deficit alakulásáról.

Teljesíthetetlen előírásokkal állt elő az NGM

A transzferár-nyilvántartások készítéséről szóló új 32/2017 (X.18) NGM rendelettel a jogalkotó láthatóan meg akart felelni az EU vonatkozó előírásainak, a NAV igényeinek és nem utolsó sorban a nagy könyvvizsgáló cégek üzleti elképzeléseinek. A szereplők által támasztott sok követelmény azonban oda vezetett, hogy végül egy csomó teljesíthetetlen, és olykor értelmetlen előírás került a jogszabályba - mondta el lapunknak Kerényi Máté Fülöp, az Adótanácsadók Egyesületének szervezetfejlesztési alelnöke.

A magyar bérekről is tárgyalt a kormány a szakszervezetekkel

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke is teljesíthetőnek nevezte a 40 százalékos reálbéremelkedés elérését 2022-ig az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli adásában.

Ha átképeznéd magad informatikusnak, már az NGM programjával is megteheted

Ha átképeznéd magad informatikusnak, már az NGM programjával is megteheted

Négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően - jelentette be Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint a projekt során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére.

Lép a kormány, még több boltban fizethetünk kártyával

Sikeres a tavaly indított bankkártya-elfogadóhely telepítési program, az első lépcsőben a 2017. december 31-ig vállalt 30 200 terminálnak már több mint a felét forgalomba helyezték a programban részt vevő szolgáltatók. A most meghirdetett újabb 30 ezer terminállal a közeljövőben az online pénztárgépekhez viszonyított lefedettség megközelíti majd a 80 százalékot. Az újabb elfogadóhelyek telepítésének költségvetési forrását a kormány már korábban biztosította - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.