ngm

A hetedik pakkot kapjuk a nyakunkba idén

Varga Mihály most bejelentett második intézkedéscsomagja már a hetedik olyan intézkedéssorozat a kormány részéről, ami befolyásolja a 2013-as költségvetés pozícióját. Első gyorsszámításaink szerint eddig már mintegy 1800 milliárd forintos (bruttó) egyenlegjavítást tervezett be az idei büdzsébe.

Az NGM nem árulja el, pontosan mekkora a csomag

A benyújtott adóintézkedések - megszavazásuk esetén - akár 100 milliárd forinttal is javíthatják a költségvetés helyzetét - válaszolta az MTI kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn.

A közmédiát is elérték a megszorítások

Kétmilliárd forintot zárolnak a közmédia állami támogatásából - közölte az RTL Híradó megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Tranzakciós illeték nélkül lehetne adakozni az árvíz ellen

Az árvízveszélyhez kapcsolódóan a Nemzetgazdasági Minisztérium ma közölte, hogy kezdeményezi a pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség felfüggesztését a védelem céljait szolgáló "Nemzeti Összefogás Számlaszámára" történő átutalás során.

Már a pénztárgépcsere hírére is fehéredik a gazdaság

Megugrott a legális forgalom, különösen a kiskereskedelemben és a vendéglátásban érezhető a pénztárgépek közelgő bekötése a NAV-hoz - írja a Magyar Nemzet. A Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára szerint máris érezhető a pénztárgépcserét előíró intézkedés hatása.

Orbán: a rezsicsökkentés segíti a bankokat is

A bankszektor jövedelmezőségének romlásában csak a sokadik tényező a bankadó, az "ősbűn" a devizahitelek mérlegen belüli nagy aránya volt - mondta a Világgazdaság konferenciáján Orbán Gábor. Az NGM államtitkára szerint a rezsicsökkentés hozzájárul ahhoz, hogy az adósok jobban tudják törleszteni hitelüket, ily módon a bankszektort is segíti. A Növekedési Hitelprogram népszerűsége azt jelzi, hogy javul a hitelezési környezet.

Már idén szabadulhatna a kormány az IMF-től

A 2008-ban felvett teljes IMF-hitelt visszafizethetné Magyarország, a fedezet ugyanis a magyar állam rendelkezésére áll. A döntést a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell meghoznia, a tárca elárulta: meglenne a fedezet a visszafizetésre - írja szerdai számában a Magyar Nemzet. A kormány ezzel csökkenteni tudná az adósságrátát is, ami egyébként eddig aggasztó képet mutat. Korábban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is tett utalást adósságtörlesztésre.

Újabb lépéssel segítik a KKV-k hitelhez jutását

A kormány tegnapi döntése értelmében a mikro-, kis- és középvállalkozások a továbbiakban egyszerűbben, szélesebb költségvetési garanciadíj támogatás mellett juthatnak hitelezői forrásokhoz - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményében.

Nem lesz nemzeti italbolt

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak nem áll szándékában újraszabályozni az alkoholkereskedelmet - reagált az origo.hu-nak a minisztérium. A Magyar Narancs írt ma arról, hogy a dohánykereskedelem szabályozásához hasonlóan felmerült az alkoholos italok kereskedelmének szabályozása is.

Itt húzzák meg a nadrágszíjat a minisztériumok

A kormány által elrendelt költségvetési zárolásokat a tárcák határidőre bejelentették a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM), a keretösszeg teljesülni fog - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek szerdán kazahsztáni látogatása során.

Kevés a tranzakciósilleték-bevétel, de az NGM nem aggódik (2.)

Az előzetesen közölteknek megfelelően 35 milliárd forintos hiányt hozott össze az államháztartás áprilisban. Ezzel négy hónap alatt az éves hiányelőirányzat 60%-a jött össze. Közben a kiemelten figyelt tranzakciós illetékből valóban csak 11,2 milliárd forint folyt be, ami jelentősen elmarad az időarányosan tervezett összegtől. Az NGM azonban - ahogyan a tárca online tájékoztatóján kiderült - nem aggódik. Áprilisban egyébként a kiadások elszaladása is figyelemreméltó.

Megy a huzavona a pénztárgépek bekötése körül

Meg kellene hosszabbítani az online pénztárgépekre történő átállás türelmi idejét az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint - mondta Vámos György, a szervezet főtitkára. A gyártók szerint viszont tarthatónak tűnik a pénztárgépek átállításának június végi határideje - mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyi helyettes államtitkára kedden.

Devizahitelesek: nem tartanak örökké a kormányzati mentőövek

A kormány folyamatosan vizsgál minden olyan életképes kezdeményezést, amely tovább tudja csökkenteni a lakosság devizakitettségét, de a devizahitelesek megsegítését célzó intézkedésnek költségvetési vonzata is van - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére pénteken.

Orbán Gábor elmondta, miről tárgyal a kormány a bankokkal

Megtörténtek az első témakijelölő egyeztetések a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Bankszövetség között, amelyeken a tárgyalások témájának kijelölése mellett munkacsoportok létrehozásáról is döntöttek - mondta Orbán Gábor, az NGM államtitkára az MTI-nek adott interjúban.

Ma jönnek a megszorítások! - Varga elárult egy részletet

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Giró-Szász András kormányszóvivő délelőtt 11 órakor a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről tart sajtótájékoztatót. Csütörtök este a tárcavezető a HírTV-nek elmondta: a tranzakciós adó emelésével kerülhet ki Magyarország a túlzottdeficit-eljárás alól. A Népszabadság úgy értesült, dupláznák a tranzakciós illetéket.

Elszaladtak a kiadások, hiánnyal zárta az áprilist a költségvetés

Az államháztartás központi alrendszerének 2013. április havi hiánya 35,0 milliárd forintra teljesült - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedd délutáni gyorstájékoztatójában. Ezzel négy hónap alatt az éves hiányelőirányzat 60%-a jött össze. A részletekből kiderül, hogy a kiadások növekedtek látványosan tavaly áprilishoz képest, de a bevételek is csökkentek.

Külföldi mobilcégek lehetnek a pénztárgépek bekötésének nyertesei

Külföldi telekommunikációs cégekkel kell szerződnie azoknak a kereskedőknek, akiknek a pénztárgépeit be kell kötniük az adóhivatalhoz. Ugyanis egyik magyar mobilcég sem tudja teljesíteni az NGM előírásait - írja a Népszabadság. A külföldi szolgáltatók SIM-kártyái roamingolnak majd a hazai hálózaton.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.