Fejek hullottak a szemétbotrány miatt

Szinte a teljes eddigi menedzsementet kirúgták a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-től (NHKV) a 2017-es pénzügyi mérleg leadása után - írta a 24.hu.

Szemétválság: félmilliós fizetések a kukaholdingnál

Az egyszerű munkavállalók átlagfizetése is meghaladja a félmillió forintot a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-nél, miközben a NHKV Zrt. mind a mai napig nem tud elszámolni a gazdálkodásával - írja a Zoom.hu.

Szemétválság: megszűnés fenyegetheti a kukaholdingot

Még mindig nem adta le tavalyi mérlegbeszámolóját az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., pedig ezt májusban meg kellett volna tennie. A cég és könyvvizsgálója, a Moore Stephens K-E-S Audit Kft. között vita alakult ki az NHKV évi 120 milliárdos becsült bevételének mintegy harmada, nagyjából 40 milliárd forint tavalyi elszámolása körül - értesült a Népszava. A lépés elodázásával ennyi idő után a cégek már adószámuk bevonását, vagyis megszüntetésüket kockáztatják - mondta a konkrét ügytől hangsúlyozottan függetlenül Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke.

Négy emberrel oldanák meg a szemétválságot

Egy családi házba bejegyzett, telefonszámmal és honlappal nem rendelkező, négyfős nyírségi kft.-t szerződtetett az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. arra, hogy vegye át több százezer ügyfél díjfizetési ügyét, és kezdjen valamit a felhalmozódott szemétdíj-tartozásokkal - írta a 24.hu. A kft. 2016-ban 19 milliós forgalmat bonyolított, és addig nagyrészt élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozott.

Új komposztáló telepek létesülnek Magyarországon

A komposztálási kapacitás növekedése várható Magyarország több településén. A rendszerfejlesztés keretén belül egyebek mellett Dunaújváros, Polgárdi, Oroszlány, Dömsöd, valamint Cegléd bővítheti ki hulladékgyűjtési rendszerét.

Százezerszám küldhet hibás számlákat az állami kukaholding

Valószínűleg jókora hiánnyal gazdálkodott 2017-ben a NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., de értékét nem tudják meghatározni, mivel a cégnek nincs elfogadott mérlege a múlt évről - írta a 24.hu, amely szerint a hiányadat 7-15 milliárd forint lehet. A számlázást bonyolító szoftver okozhatja a gondot, így néha százezres tételekben mennek ki hibás számlák.

A szelektív gyűjtésen spórolnak a tönk szélére került szemétszállítók

A szelektív szemétgyűjtés már válságba került, június elsejétől pedig a lakossági hulladékszállításban kell eddig sosem tapasztalt káoszra számítani - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, a szemétszállítást koordináló állami társaság lassan, nehézkesen fizet csak a szemétszállítást ténylegesen végző cégeknek, amik jó része közel áll a bedőléshez, így jobbára az uniós kötelezettségnek számító szelektív gyűjtésen spórolnak.

Reagált az NHKV: nem állhat le a szemétszállítás

Az RTL Klub Híradója számolt be hétfő este arról, hogy néhány hónapon belül több településen is leállhat a szemétszállítás, mivel akadozik az új hulladékgazdálkodási rendszer az állami átszervezések után. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. közleményben reagált a hírre, amelyben azt írja, nem történt államosítás és jogszabályi előírások alapján olyan nem is fordulhat elő, hogy a lakossági hulladékot nem szállítják el.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.