Egyre több pénzt vonnak ki a világ legnagyobb jóléti alapjából

Az alacsony olajárak miatt a norvég kormány márciusban 900 millió dollárt volt kénytelen kivonni az ország jóléti alapjából, írja a Bloomberg. Ez közel 10%-kal magasabb, mint amekkora összegre januárban vagy februárban szüksége volt az államháztartásnak. Bár feltehetően egyre nagyobb összeg kerülhet lehívásra az ország kiadásainak fedezésére, az alap éves hozama egyelőre fedezheti ezeket a kiadásokat.

A nagy olajsztori: így lehet sokat keresni az olcsó benzinen

A nagy olajsztori: így lehet sokat keresni az olcsó benzinen

Hónapok óta megállíthatatlanul zuhan az olaj árfolyama, aminek a magyar autósok örülnek, hiszen már literenként 304 forintért tankolhatnak. Azonban nem mindenki jár ilyen jól, sőt: a nagy olajipari cégek pénzügyi helyzete kezd megremegni, Vlagyimir Putyin Oroszország nagyhatalmi pozícióját félti, Elon Musk, a Tesla Motors első embere pedig az elektromos autóipar jövőjéért aggódik. A mostani olajválság súlyát egyesek az 1970-es évek olajrobbanásaihoz hasonlítják, amelyek akkor a második világháború óta nem tapasztalt gazdasági visszaesést hoztak. Kik lesznek a legnagyobb vesztesei és győztesei annak, ha ilyen alacsony marad, vagy tovább zuhan az olaj árfolyama?

IMF: az öböl-menti országok képesek meghúzni a nadrágszíjat

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) bízik abban, hogy a Perzsa(Arab)-öböl mentén fekvő olajmonarchiák képesek végrehajtani az alacsony olajárak miatt szükséges nagy költségvetési kiigazításokat - jelentette ki Christine Lagarde, a valutaalap vezérigazgatója hétfőn egy Abu-Dzabiban tartott tanácskozáson.

Most képzeld el, hogy idén 700 százalékos drágulás lesz!

Nem sok olyan ország van a világon, amelynek sorsa olyannyira függne az olajárak alakulásától, mint Venezueláé, ahol az export 96 százalékáért, míg a GDP közel 40 százalékáért az olajkivitel felel, miközben az importfüggőség rendkívül erős. Az elmúlt közel két évtizedben a "chávezista" kormányok is sok káros intézkedést hoztak a gazdaságra nézve, de az olajárzuhanás most végképp a padlóra küldte az országot. A devizatartalékok szintje veszélyesen alacsony szintre apadt, számos alapvető szükségletet jelentő termékből hiány van, az infláció pedig szükségszerűen elszállt. Olyannyira, hogy a Nemzetközi Valutaalap szerint idén 720 százalékkal emelkedhetnek az árak.

Közösen kell megoldaniuk a bajt az olajkitermelőknek

Az Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) belüli és kívüli olajtermelő országoknak együtt kell megoldaniuk a túlkínálatból fakadó problémákat ahhoz, hogy olajárak helyre tudjanak állni és a szektorban új beruházások kezdődjenek - mondta el Abdullah al-Badri, a szervezet főtitkára hétfőn a Reuters beszámolója szerint.

Már idén elkezd stabilizálódni az olajpiac

Az OPEC előrejelzése szerint a szervezeten kívüli olajkitermelő országok a vártnál nagyobb kínálatcsökkenésről számolnak majd be idén az árak mélyrepülése miatt, ami élénkítheti az OPEC által kitermelt olaj iránti keresletet. A szervezet szerint így idén már megkezdődik az olaj világpiacán a kereslet és a kínálat stabilizálódása, mivel az alacsony olajárak kiszorítják a piacról a magas költséggel termelőket. A havi olajpiaci jelentéséből az is kiderült, hogy decemberben csökkent a kitermelés az OPEC-en belül, ami csökkentette a piaci túlkínálatot.

Baku végleg elengedte a manatot: közel 50 százalékos az esés

Az olajáresés újabb hullámában Azerbajdzsán jegybankja úgy döntött, hogy leértékeli az ország fizetőeszközét, a manatot. A központi bank bejelentése szerint mától áttérnek a lebegő árfolyamrendszerre, vagyis többet nem áldoznak a devizatartalékokból a manat árfolyamának szabályozására, annak alakulását ezen túl a kereslet és a kínálat szabályozza.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.