pandurics anett

Biztosítóvezérek: szó sincs elvesztegetett évtizedről

Elsősorban díjbevétel-növeléssel, és nem költségcsökkentéssel érdemes most már az MNB által elvárt szintre javítaniuk költséghatékonyságukat a biztosítóknak - értettek egyet a biztosítóvezéri panelbeszélgetés résztvevői mai Biztosítás 2018 konferenciánkon. A közönségszavazás és a biztosítóvezérek szerint sem elvesztegetett a 2007 óta eltelt évtized annak ellenére, hogy csak most érte el ismét a piac az akkori díjbevételcsúcsot.

Brüsszelnek üzent a magyar biztosítóvezér

Botrányosan rövid időt hagy az EU a biztosítók számára az új szabályokra való felkészülésre - ez volt a legnagyobb kritikája mai Biztosítás 2018 konferenciánkon Pandurics Anettnek. Egyébként a piac egyre jobban teljesít, benne a nyugdíjbiztosítások is: idén már 200 ezren vehetik igénybe a hozzá kapcsolódó adókedvezményt.

Egymillió magyar emberre várnak a biztosítók

Mit szól az MNB biztosításpiaci jövőképéhez? Mi lesz a baleseti adó és a biztosítási adó - különböző piaci pletykákban gyakran előkerülő - csökkentésével? Mekkora visszaesést hozott az életbiztosítások értékesítésében az etikus koncepció? Többek között ezekről is megkérdeztük Pandurics Anettet, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnökét, aki jövő heti biztosítási konferenciánk nyitóelőadója. A biztosítóvezér a brüsszeli döntéshozatallal szemben határozott kritikát fogalmaz meg interjúnkban.

Életbiztosításba tennéd a pénzed? Nagy segítség érkezett!

Év eleje óta a megtakarítási célú életbiztosítások esetében is egy kiemelt információkat tartalmazó dokumentum (KID) segítségével ismerhetik meg az ügyfelek, mibe is teszik a pénzüket, és négyféle forgatókönyv alapján tájékozódhatnak a várható kifizetésről. Az ezt szabályozó EU-s szabályozásnak (PRIIPS) már megfelel a hazai biztosítási piac, a korábbi tervek szerint február 23-ától élő biztosításközvetítői direktíva (IDD) hatályba lépése azonban várhatóan október 1-jére csúszik. Ez utóbbi halasztás több időt hagy a piaci szereplőknek, de csak akkor, ha még a választások előtt módosítani tudja a tavaly már elfogadott hazai törvényt a parlament.

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2018-ban? Megszólaltak a vezérek

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2018-ra. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2017-et saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2018-ra?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést 2018 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Forradalom a magyar biztosítóknál: megjelentek a felforgatók

A biztosítóknál is digitális forradalom zajlik, van olyan terület - például a KGFB - , amely teljesen átalakul már most, és a biztosítókon is múlik, hogy ugyanez az átalakulás lezajlik-e más területeken is - mondta Pandurics Anett MABISZ elnök a szövetség konferenciáján tartott előadásban. Az elnök a biztosítók előtt álló kihívásokat, illetve a biztosítási piac legfontosabb eredményeit foglalta össze.

Van mitől tartaniuk a magyar biztosításközvetítőknek

Az új szabályozás, többek között az IDD miatt előnybe kerülnek a nagyobb szereplők a magyar biztosításközvetítői piacon, aminek hatására koncentrálódás, konszolidáció várható - hangzott el az FBAMSZ mai biztosítási konferenciájának értékesítésről szóló panelbeszélgetésében. A MABISZ elnöke szerint a technológiai változások hosszú távon az alkuszok létjogosultságát fenyegetik a lakossági nem-életbiztosítások területén.

Néhány hónapjuk maradt a magyar biztosítóknak és alkuszoknak

Rövid távon a februárban hatályba lépő IDD irányelv néhány hónap alatt szükséges implementációja és a hozzá kapcsolódó jogszabály-változások jelentik a legnagyobb kihívást a hazai biztosítók és alkuszok számára. Utána pedig az IFRS-átállás lesz legalább akkora falat a biztosítóknak, mint a Szolvencia II. volt - hangzott el az FBAMSZ biztosítási konferenciáján. Az MNB szerint az élet- a lakás- és a kötelező biztosítások területén erősödhetne a verseny a biztosításközvetítők körében, különösen a lakásbiztosítások új kötéseinek éves darabszáma nagyon alacsony. A közvetítői jutalékbevételek történelmi csúcsot döntöttek, az életbiztosítások felől azonban jelentős az elmozdulás a nem-élet üzletág felé.

Tényleg eltűnhet a biztosítási közvetítők nagy része

Közel 250 fő részvételével zajlott ma a Portfolio Biztosítás 2017 konferenciája. A piac mérsékelt ütemben, de bővül, így bizakodó az idei évet illetően a szakma. A digitalizációban a közönség kétharmada inkább lehetőséget, mint kihívást lát hosszú távon is. Az etikus koncepciónak köszönhetően az életbiztosítások sokkal átláthatóbbak és olcsóbbak lettek. A következő öt évben a többség szerint a biztosításközvetítők 25-50%-a eltűnhet a piacról, leginkább a szigorodó szabályozás hatására.

Kinyírják vagy megerősítik a magyar biztosítókat?

Mai Biztosítás 2017 konferenciánk hallgatóságának kétharmada szerint inkább áldás, mint átok lesz a biztosítók számára a digitalizáció és az insurtech jelenség, ugyanakkor markáns az a vélemény is, hogy a piac jelenlegi szereplői sokat bukhatnak még rajta. A biztosítóvezéri panelbeszélgetésben elhangzott: január és február visszaesést hozott a megtakarítási célú életbiztosítások piacán, amit az etikus életbiztosítási koncepció indulása okozhatott. A főbb piaci szegmensek mindegyikétől növekedést várnak a biztosítóvezérek a következő 5 évben.

Mi lesz a biztosítókkal 2017-ben? Megszólalnak a vezérek

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2017-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2016-ot saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2017-re?
3. Mely termékek és szolgáltatások területén hozhat növekedést 2017 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Egyre durvább időjárásra számíthatnak a magyar biztosítók

Már harmadik éve növekedést tudnak felmutatni a biztosítók Magyarországon, a válság előtti jövedelmezőségi szintet viszont még nem tudták elérni a piaci szereplők. Az etikus életbiztosítási koncepció rövidtávon komoly kihívásokat jelent majd a biztosítóknak, hosszútávon pedig a klímaváltozás befolyásolja majd a biztosítói piac alakulását jelentősen - hangzott el a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) idei konferenciáján.

Több mint 150 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosításnál tartunk

A biztosítási szektor szolid, moderált növekedésére számít a következő években Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke, aki szerint az egy személyre jutó biztosítások száma és az átlagos biztosítási költés alapján még van hová előrelépni.

Elnököt választottak a magyar biztosítók

Tegnap megtartotta közgyűlését a Magyar Biztosítók Szövetsége. A szervezet ügyvezető elnökséget, elnököt és elnökhelyettest választott - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) pénteken. Újraválasztották Pandurics Anett elnököt.

Hogy áll a magyar biztosítási piac? - Megszólaltak a vezérek

A szabályozás és az információs technológiából érkező kihívók a legnagyobb kihívást, a nyugdíj- és egészségbiztosítások pedig a legnagyobb lehetőséget jelentik ma a magyar biztosítási szektor számára. E témákról, a biztosítási piac jövőjéről beszélgettek konferenciánkon a szektor vezetői.

Megérkeztek a friss számok: hasítanak a biztosítók

Tavaly 2,2%-os díjbevétel-növekedést ért el a magyar biztosítási szektor - ismertette elsőként a Portfolio mai Biztosítás 2016 konferenciáján a MABISZ elnöke. Az életbiztosítási piac visszaesett, a nem-élet üzletág viszont nőtt, örvendetes azonban, hogy előbbin belül a folyamatos díjas termékek növekedtek. Sok más érdekesség is elhangzott a több mint 200 résztvevőt vonzó konferencia elején.

Mi lesz a biztosítókkal 2016-ban? - Megszólalnak a vezérek

Örvendetes, de az előző évekéhez képest kevésbé egyenletes növekedést mutatott 2015-ben a magyar biztosítási piac. A nyolc legnagyobb díjbevételű társaság első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2016-ra. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2015-öt saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2016-ra?
3. Mely termékek és szolgáltatások területén hozhat növekedést 2016 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Nyugdíjra készül és lakásra gyűjt a magyar

Az állampapírok és a befektetési alapok mellett egyre inkább a lakás-takarékpénztárak és a nyugdíjcélú megtakarítások lesznek a következő három év slágertermékei a magyar megtakarítási piacon - vélték Öngondoskodás konferenciánk résztvevői. A déli panelbeszélgetésben a pénzügyi szektor különböző szegmenseinek vezetői vettek részt.

Adócsökkentésért lobbiznak a magyar biztosítók

A casco biztosítási adójának 15%-ról 10%-ra csökkentését szeretné elérni a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A biztosítási szektor a felelősségbiztosítások térnyerésében is reménykedik, erre a mostani Volkswagen-botrány is erőteljesen irányítja rá a figyelmet. A biztosítók gőzerővel készülnek a január 1-jén életbe lépő Szolvencia II szabályozásra. A MABISZ szerdai konferenciájának nyitóelőadását Pandurics Anett tartotta.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megérkezett a Fitch ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.