pannergy

Komoly mínuszban az OTP

Komoly mínuszban az OTP

A kereskedési idő felénél a magyar tőzsde már közel 2 százalékkal került lejjebb, a hazai blue chipek közül pedig egyedüliként a Richter papírjai vannak pluszban. Az OTP részvényei már közel 5 százalékos mínuszban is voltak délelőtt, miután újabb eladási hullám söpör végig az európai bankszektor részvényein, azt követően, hogy a Deutsche Bank fizetésképtelensége elleni biztosítás költsége erőteljesen megugrott csütörtök este.

Ezt ki lehet rakni az ablakba: brutálisan jó évet zárt a PannErgy

Ezt ki lehet rakni az ablakba: brutálisan jó évet zárt a PannErgy

2022-ben jelentősen megváltoztak az energiapiaci körülmények, mind világszinten, mind Magyarországon. A radikálisan megnövekedett szénhidrogén árak és ellátás bizonytalanság, továbbá a jelentős széndioxid kibocsátási kvóta költségek következtében a geotermikus energia versenyképessége tovább növekedett, ebből pedig olyan vállalatok tudtak jelentősen profitálni, mint például a PannErgy. Most közzétette a társaság a legfrissebb, teljes évre vonatkozó gyorsjelentését, amiben a fentiek ismeretében nem meglepő módon rekordévről tudott beszámolni a társaság a fontosabb sorokon.

Elfogyott a lendület, mínuszban zárt a magyar tőzsde

Elfogyott a lendület, mínuszban zárt a magyar tőzsde

A hazai blue chipek közül a nap korábbi szakaszában nagyot ralizó OTP mellett a Richter részvényei is mínuszban zártak, míg a Mol és a Magyar Telekom papírjai mérsékelt pluszban zártak.

Megütötték az OTP-t, magával rántotta a magyar tőzsdét

Megütötték az OTP-t, magával rántotta a magyar tőzsdét

Jelentősen esnek ma az európai tőzsdék, miután a SVB bedőlése aggodalmakat vetett fel a bankrendszer stabilitásával kapcsolatban, ami miatt ütik a bankrészvényeket. Ez alól az OTP sem kivétel, a hazai bankpapír gyengesége pedig a BUX-ot is lehúzza.

Az OTP húzta a magyar tőzsdét

Az OTP húzta a magyar tőzsdét

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére jó hangulatban zárult a hét a magyar tőzsdén, a Mol kivételével pedig az összes blue chip pluszban fejezte be a kereskedést.

Nincs megállás, tovább esik a magyar tőzsde

Nincs megállás, tovább esik a magyar tőzsde

Kora délutánra elkezdett valamelyest a javulni a hangulat az európai piacokon, viszont a magyar tőzsde továbbra is alulteljesítőnek számít a régióban, és ezzel a második egymást követő napon esik jelentősen a magyar piac. A hazai piacon uralkodó negatív hangulathoz részben Matolcsy György beszéde járult hozzá, hiszen az MNB elnöke kemény kritikával illette a magyar kormányt, és úgy fogalmazott, hogy "a kormánynak az előző 10 évvel ellentétben ezúttal nincs célja a következő 10 évre". Ezen felül az is lefelé húzza a magyar piacot, hogy a Mol árfolyama jelentős mértékben esett ma, részben Varga Mihály különadókkal kapcsolatos bejelentései miatt.

Csúnyán megütötték ma a magyar tőzsdét

Csúnyán megütötték ma a magyar tőzsdét

A nap legnagyobb részében csak mérsékelt elmozdulásokat lehetett látni a tőzsdéken, majd délután következett Jerome Powell amerikai jegybankelnök beszéde, amelyet követően hamar hangulatromlás következett be a piacon. Egyik oldalról ez a negatív nemzetközi hangulat hatott a magyar piacra, viszont a BUX jelentősen alulteljesítő volt ma és 2,1 százalékos mínuszban zárt, amihez az is kellett, hogy az OTP és a Mol is nagyot esett ma, ami főleg technikai hatásokra vezethető vissza, hiszen mindkét papír esetében fontos szintek estek el.

Csak a Mol emelkedett ma a blue chipek közül

Csak a Mol emelkedett ma a blue chipek közül

Miközben az európai tőzsdéken pozitív hangulat uralkodik, a BUX csökkenéssel zárta a hét első kereskedési napját, miután a Mol kivételével mindegyik blue chip esett.

Esik a BUX

Esik a BUX

Iránykereséssel telik a pénteki kereskedés az európai tőzsdéken, a BUX minimális mínuszban áll.

Elromlott a hangulat, mínuszban a magyar tőzsde

Elromlott a hangulat, mínuszban a magyar tőzsde

A kereskedési idő felénél a hazai blue chipek közül kisebb pluszban van az OTP, stagnál a Mol, és egyaránt mínuszban vannak a Richter és a Magyar Telekom részvényei.

Kisebb pluszban a magyar tőzsde

Kisebb pluszban a magyar tőzsde

A kereskedési idő felénél továbbra is mérsékelt elmozdulások mellett telik a kereskedés a hazai piacokon, a blue chipek közül kisebb pluszban van az OTP és a Mol, mérsékelt esésben a Richter és a Magyar Telekom részvényei.

Ötpontos terv született a geotermikus energia magyarországi fejlesztésére és megalakult a klaszter is

Ötpontos terv született a geotermikus energia magyarországi fejlesztésére és megalakult a klaszter is

Széleskörű szakmai és társadalmi konszenzus mutatkozik abban, hogy a geotermikus energia minél szélesebb körű hasznosítása elengedhetetlen hazánk energiaszuverenitásának megerősítéséhez - jelentette ki Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke a mintegy húsz szakmai szervezetet tömörítő Magyar Geotermikus Klaszter csütörtöki alakuló ülésén.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.