Nem csodálkoznak a pedagógusok a rossz PISA eredményeken

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a legújabb PISA-felmérés eredményei alapján igazolva látja azt a korábbi álláspontját, hogy mindaddig, ameddig az iskolák szakmai önállóságát nem állítják helyre, a nevelő és oktató munka színvonala nem fog javulni - közölte az érdekképviseleti szervezet szerdán.

A magyar gyerek sokat tanul - és rosszul

A magyar gyerekek sokat tanulnak, de mégsem teljesítenek jól - idézte a PISA felmérés adatait a közgazdász vándorgyűlésen az oktatási szakértő. Lannert Judit szerint Magyarországon pont fordítva gondolkodunk, mint szokás: azzal foglalkoznak sokat a gyerekek, ami jól megy, nem azzal, ami kevésbé.

Ijesztő számok: vérzik a magyar oktatás!

A magyar alapfokú oktatásban tanuló iskolások sokkal kevesebb óraszámban tanulnak, mint az OECD országokban átlagosan, ráadásul a kötelező tananyag között sok a nem az alapkészségek elsajátításához szükséges tanulnivaló, arról nem is beszélve, hogy a magyar tanulók egyáltalán nincsenek felkészítve az iskolában a digitális kor kihívásaira - többek között ezeket a megállapításokat fogalmazta meg az OECD Oktatási Körkép 2015 című tanulmánya Magyarországra vonatkozóan. Emellett óriási a bérszakadék a nemek között és képzettség szerint is. Kevesen végeznek felsőoktatási képzést, sőt, doktori címet nálunk szereznek a legkevesebben. Valószínűleg mindez összefüggésben van azzal, hogy Magyarországon az egyik legalacsonyabb az egy tanulóra jutó éves kiadás és a vizsgált időszakban nálunk csökkent a legdrasztikusabban az oktatásra fordított állami kiadások aránya. A tanárok pedig továbbra is alulfizetettek és egyre idősebbek.

Romlott a magyar diákok teljesítménye a PISA-teszten

Ázsiai országok végeztek az első helyen az OECD friss, 2012-es PISA-felmérésén, amiben 15 éves diákok matematikai, szövegértési és tudományos képességeit vizsgálják. A teszt ezúttal matematika-központú volt; ezen a teszten az első hét legjobb ország ázsiai lett. Magyarország mind a három kategóriában visszaesett, legnagyobbat matematikából, de mindháromban OECD-átlag alatti a teljesítmény.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.