14 milliárdot kalapozott össze a magyar világsiker

A Prezi vezérigazgatója egy interjúban arról beszélt, hogy 57 millió dolláros (14 milliárd forintos) tőkebefektetést hajtott végre a társaságban két amerikai kockázatitőke-befektető. 2011-ben fordult elő hasonló eset, az 50 millió felhasználót maga mögött tudó magyar cég a forrást agresszív növekedésre használja fel, Árvai Péter szavaiból akvizíciókra lehet következtetni. A Reuters beszámolója szerint a közeljövőben tőzsdére lépés nem lesz, de idővel ez is alternatíva, különösen a kockázati tőkések részvétele miatt.

A Prezi vezére lett 2014 legjobb internetes vállalkozója

A Prezi egyik alapítója, Árvai Péter lett az év európai internetes vállalkozója. Az Európai Bizottság által is támogatott Europioneers díj a kiemelkedő európai startup vállalkozásokat részesíti elismerésben - olvasható az Európai Bizottság közleményében.

A világraszóló magyar sikertörténet megálmodója Obamával találkozik

A magyar szoftverfejlesztő cég, a Prezi tovább öregbíti nemzetközi hírnevét, ugyanis 100 millió dolláros felajánlásával csatlakozik az Obama-kormány által életre hívott ConnectED elnevezésű oktatásfejlesztési programhoz. Korábban olyan óriások áldoztak a jó ügy érdekében, mint az Apple, a Microsoft, vagy éppen a Verizone. A hivatalos bejelentésre ma este kerül sor, aminek a keretében Árvai Péter, a Prezi vezetője találkozik Barack Obamával - írja a Reuters.

Reagált a Prezi: csak egy részét érték el a forráskódnak (2.)

Egy hacker nemrég könnyűszerrel képes volt megszerezni a Prezi forráskódjának egy részét, erről pedig egy blogposztjában részletesen be is számolt. Az egyik legsikeresebb magyar startup cég szerencséje, hogy a hacker ezúttal úgynevezett etikus hacker volt, aki csak a cég hibakereső akciójában vett részt. Tehetségéért 500 dollárt kapott.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.