Akár 150 ezret is kereshetnek egy EU-pályázaton az értékelők

Akár 150 ezer forintot is kereshetnek egyetlen pályázat értékelésével az állami projektértékelők, de a minimum tiszteletdíj 10 ezer forint - írja a vg.hu. Az értékelők díjazása a kedvezményezetti körtől, a kiválasztási eljárásrend típusától és az igényelt támogatás összegétől függ. Cserébe nemcsak vagyonnyilatkozat tételt, hanem nemzetbiztonsági ellenőrzést is kell vállalniuk a szakértői névsor tagjainak.

Ők azok, akiket legálisan lehallgathat a magyar állam

Már mintegy 500 fő szerepel azon a listán, amely az állami pályázatértékelők nyilvános névsorát jelenti és akiket az állam legálisan lehallgathat, megfigyelhet - vettük észre a hivatalos kormányzati pályázati oldalon. A lista még az augusztus 12-i állapotot tartalmazza, így azóta bizonyára jóval többen szerepeknek már rajta. Ahogy nemrég megírtuk, ez főként amiatt lehet így, mert a korábbi tiltás után nyáron azokat is "megkérte" a kormány a névsorba való beregisztrálásra, akiket korábban eltiltott ettől.

Mindent megteszünk az EU-s pályázatértékelés felgyorsításáért

A vártnál kevesebb új regisztráció miatt érthető és logikus lépés a régi minisztériumi munkatársak bevonása az állami pályázatértékelői rendszerbe, hiszen nekik sok esetben komoly értékelési tapasztalataik is vannak - fejtette ki meglátását a pályázatértékelési rendszer friss fejleményeiről a Portfolio-nak Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint a régi és az új pályázatértékelői kör jól együtt tud majd dolgozni, és azt hangsúlyozta: nem az a lényeg, hogy ki értékeli a pályázatokat, hanem az, hogy végezzék el a feladatot minél gyorsabban, mert cégek ezrei hónapok óta türelmetlenül várják a megállított pályázatértékelés utáni eredményeket. Hangsúlyozta: mindez arra ösztönözi őket, hogy "minden követ megmozgassunk a bent levő pályázatok soron kívüli elbírálása érdekében", és egyúttal óvott attól, hogy a korábbi állami pályázatértékelői kört, illetve a külsős pályázatírói-tanácsadói szakmát általánosan megbélyegezzük egy-egy visszaélés miatt.

Gyökeres fordulatról döntött nyár közepén a kormány az EU-pályázatoknál

Három hét alatt 850 főről hirtelen 3600 fölé ugrott azok száma, akik elkezdtek beregisztrálni az állami projektértékelői rendszerbe, a hullámszerű érdeklődés mögött azonban nem a megemelt fizetés, hanem egy korábbi kormányzati döntés 180 fokos fordulata húzódik meg - tudta meg a Portfolio. Ezt részben a Miniszterelnökség is elismerte érdeklődésünkre, igaz azt hangsúlyozták, hogy szó sincs a minisztériumi pályázatértékelő munkatársak számára kötelezően előírt regisztrációról, csupán ajánlották nekik a lehetőséget. Így lesz tehát a korábban korruptnak bélyegzett és a jelentkezéstől eltiltott minisztériumi stábból újra EU-s pályázatértékelő amiatt, mert túl kevesen jelentkeztek a rendszerbe máshonnan. A stratégiai váltással érdekes helyzetek alakulhatnak ki és kérdéses, hogy az eredeti célját elérheti-e ez a hibriddé alakuló új rendszer.

Már 850-en jelentkeztek pályázatértékelőnek

Az állami projektértékelőnek eddig mintegy 850 fő jelentkezett - tudta meg a Portfolio. A pályázatok beérkezése a nyár és a szabadságolások ellenére is folyamatos. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a legnépszerűbb tématerület a társadalomtudomány, de nagyon sokan regisztrálnak agrártudományi területekre is. A pályázatok értékelése már elindult az új rendszerben.

Újabb könnyítés a pályázatértékelőknek

A projektértékelőknek már csak négy dokumentumot kell csatolniuk elektronikus úton a pályázati adatlaphoz - olvashatjuk a napokban megjelent kormányrendeletben. A munkáltatói igazolás és a pályázati adatlapok módosultak.

Duplázzák az éves pénzt az új uniós pályázatértékelőknek?

Az eddig jelzett, éves szinten 1 milliárd forint helyett 2 milliárd forintot tesz ki csupán 2016-ban az új állami projektértékelési rendszer létrehozására és működtetésére fordított költségvetési összeg - derül ki abból a friss kormányhatározatból, amely az új rendszer alapelveiről és a feladatairól szól. Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy dupla akkora juttatást kaphatnak a nyilvános szaknévsorba bekerülő pályázatértékelők, mint eddig hittük, mert a rendszer felállításának bizonyára vannak kezdeti költségei. Mindenesetre nagyon valószínű, hogy az eddig kalkulált néhány tízezer forintnál többet kereshetnek átlagosan havonta az értékelők. A határ nem lehet a csillagos ég, mert az új határozat egy felső korlátot is tartalmaz.

Gyorsítás helyett lassítás jöhet az EU-pályázati rendszerben

Miközben gyorsabb döntéshozatalra és pénzkifizetésre lenne szükség, aközben az állami pályázatértékelői rendszer felállítása miatt a legnépszerűbb (K+F) pályázatoknál több hónapos leállás várható, ami legalább 3500 beadott vállalkozói pályázatot érinteni fog - hívta fel a vállalatvezetők figyelmét a Portfolio-KAVOSZ Kelet-Magyarországi Gazdasági Fórum keretében tartott előadásában Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója. Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója azt ígérte a cégvezetőknek, hogy a bank a továbbiakban is élenjáró lesz a Széchenyi Kártyaprogram forgalmazásában. Az itthoni pályázati dömping mellett érdemes a közvetlen brüsszeli pályázatokra és a fejlesztési adókedvezmények vonzó tárházára is gondolni, illetve a partnerkockázatokból eredő pénzügyi problémákat saját követeléskezelési szabályzattal is lehet csökkenteni - hallhatták a vállalkozók a gyakorlati tanácsok záporában. A konferencián Karsai Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára is előadást tartott, amelynek keretében fontos információkat osztott meg:

Így dől el hihetetlen pénzek sorsa Magyarországon

A Portfolio kalkulációi szerint akár 3000-4000 milliárd forintnyi EU-támogatás sorsa is eldőlhet a következő években annak az új állami pályázatértékelési rendszernek az alapjain, amelyet most állít fel a kormány a sorozatos brüsszeli kritikákra reagálva. Pályázók tízezreinek életét befolyásolja tehát a körvonalazódó új rendszer, amelyet a korábbi értékelési rendszerekkel összevetve azt látjuk, hogy a legnagyobb változás a pályázatértékelők körében jöhet. Törvényileg zárják ki ugyanis a külsős szakértők bevonhatóságát és csak olyan állami alkalmazottak jelentkezhetnek, akik az alapmunkájuk mellett a plusz pénzért cserébe a nemzetbiztonsági megfigyelést is vállalják. Bár ez drasztikus módszernek tűnik, de a jelek szerint a pályázatértékelés egyéb folyamatai nem változnak mélyrehatóan; sőt az új értékelési rendszer az állam berkein belül lebonyolított pályázatokra nem is vonatkozna. Így viszont lényegében egy "féloldalas" rendszerrel reagálunk a brüsszeli kritikákra, és a nemkívánatos befolyásolási kísérletekre.

Csepreghy: vállalniuk kell a lehallgatást az új pályázatértékelőknek

"Csak az értékelhet, aki szerepel a pályázatértékelő szaknévsorban. Múltját átvilágíthatják, beszélgetéseit a korrupció elkerülése érdekében lehallgathatják" és azt, hogy nemzetbiztonsági szempontból ellenőrizhető, "már az elején vállalnia kell, éppen a tisztaság érdekében" - többek között ezeket hangsúlyozta az új pályázatértékelői rendszer bevezetésének jellemzőiről Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az új rendszert azzal indokolta: "Úgy gondoljuk, mindezekkel nullára lehet csökkenteni az olyan, valójában nem létező cégek befolyását a piacon, amelyek azt hirdetik, hogy "segítik" a brüsszeli források megszerzését."

Dupláznád a fizetésed? Jelentkezz pályázatértékelőnek

Egy új EU-s pályázatértékelői rendszert hoz létre a kormány azért, hogy átláthatóbb, transzparensebb és elszámoltathatóbb szervezetben értékeljék a pályázatokat - jelentette be csütörtökön Orbán Viktor kormányfő a kamara, illetve Lázár János miniszter a Portfolio rendezvényén. Az eddig elhangzott információk alapján azt tudjuk, hogy az új struktúrában közel háromezer állami alkalmazott vehet részt, akik bekerülnek egy nyilvános szaknévsorba és ezt a tevékenységüket a jelenlegi munkájuk mellett végezhetik. Az új rendszer 1 milliárd forintos költséget jelent a költségvetésnek, amelynek nyomán az értékelők egy év alatt ugyanannyit kereshetnek, mint a mostani évi fizetésük. Az a cél, hogy ne "háttérmutyik" döntsék el a pályázatok sorsát - hangsúlyozta a nap során kétszer is Lázár.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.