pénzügy

A vállalkozások helyett a lakosságot segíti a jegybanki hitelprogram?

Meredeken nőtt a második negyedévben a brit bankok jelzáloghitelezése, és további növekedést prognosztizálnak a hitelezők - írja a brit The Telegraph a brit jegybank szerdán publikált hitelezési felmérése alapján. Az MNB Növekedési Hitelprogramjának egyik mintájául szolgáló brit hitelprogram a lakosság esetében komolyabb eredményekkel járt.

Bankot vehet az UniCredit

Ha jó lehetőséget lát erre, helyi versenytársat vehet és terjeszkedhet az UniCredit lengyel érdekeltsége, a Pekao. Erről az olasz bankcsoport vezetője beszélt a Reuters beszámolója szerint.

Iszlám pénzügyi központ lesz London

London célja, hogy a jelenleginél nagyobb szeletet hasítson ki az iszlám banki tevékenységből - írja a Financial Times. Három év múlva már 1600 milliárd dollárnyi eszköz felett rendelkezhet ez a szektor a becslések szerint.

A pánik háttere: baljós árnyékvilág nőtt a bankrendszer fejére

Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt - gondolhatnánk a kínai bankrendszerben kialakult június végi feszültségről. A múlt hét elején még a Lehman Brothers összeomlásával vontak párhuzamot, ma viszont már egészen más piacok miatt aggódnak a befektetők. A pánik lecsengett, Kína azonban továbbra is élénk figyelmet érdemel: olyan "nem hivatalos" bankrendszer nőtt a "hivatalos" bankok fejére az elmúlt fél évtizedben, amely tartós és akár hosszú távú rendszerszintű instabilitás forrása lehet. Az elmúlt hetek epizódja nem volt más, mint a jéghegy csúcsa egy gigantikus konfliktusban, amely a merev állami bankszabályozás és a mellette zabolátlanul növekvő hitelpiac szereplői között zajlik. Mégis milyen körülmények között?

Változik a takarékszövetkezeti törvény

Változik a takarékszövetkezeti törvény, miután azt Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek - közölte a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva.

Újabb zűrök és feljelentés a Soltvadkert és Vidéke ügyében

Fedezetelvonás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést egy magánszemély, mert a soltvadkerti takarékszövetkezettől a végelszámolás megkezdése előtt mintegy 4 milliárd forint jó hitel került át hat takarékszövetkezethez - közölte Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja szerdán, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján.

Mégsem veszi meg az OTP a Credigent

Csányi Sándor május közepén beszélt arról, hogy az OTP két hazai pénzintézetet is megvehet. Azóta egymást érik a találgatások, melyik lehet az a Magyarországról kivonulni készülő vállalat, amelyet megszerezhet a hazai nagybank. A Figyelő információi szerint sem a kisebb prédák között emlegetett Credigen, sem pedig az MKB és a CIB Bank nem lesz az OTP-é.

Itt az első hitelminősítői vélemény az új banki sarcról

A bankszektort érintő újabb unortodox intézkedések, így például a pénzügyi tranzakciós illeték pótlólagos befizetése 2013-ban, tovább csökkenthetik a tulajdonos anyabankok elkötelezettségét a magyar leánybankok irányába - fogalmazta meg véleményét a Parlament által múlt héten megszavazott csomaggal kapcsolatban a Fitch szerdán. Mindez akár oda is vezethet, hogy leminősíti a magyar bankokat.

Visszadobta a takarékszövetkezeti törvényt Áder János (2.)

Több ponton nem ért egyet Áder János a június 27-én elfogadott takarékszövetkezeti törvénnyel, ezért észrevételei megtételével visszaküldte azt az Országgyűlésnek. A köztársasági elnök szorgalmazza az Integrációs Szervezet, a Takarékbank és a tagok közötti viszony szabályainak a tulajdonosi korlátozás szükségesség-arányosság szempontjának érvényesítése mellett történő megfontolását és a szöveg pontosítását. A kormány mérlegeli a köztársasági elnök észrevételeit a takarékszövetkezeti törvénnyel kapcsolatban, és azt kéri az Országgyűléstől, hogy minél hamarabb tűzze napirendre az előterjesztést - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán az MTI kérdésére.

Máris törlesztett a KBC

A KBC korábbi tervével ellentétben nem fizette vissza az év első felében a flamand regionális kormánytól kapott mentőcsomag első, 1,17 milliárd eurós részletét és a hozzá tartozó 50%-os bírságot. Ma azonban a belga pénzintézet bejelentette, sikeresen lezajlott a tranzakció - olvasható a KBC közleményében.

Kötelező biztosítás: már drágítanak a biztosítók

2013. január elseje, a díjhirdetési liberalizáció bevezetése óta a személyautók köteleződíja átlagosan 15 százalékkal emelkedett - mutatja a Netrisk most induló Kgfb-indexének aktuális értéke.

Négy újabb nagybank írta meg végrendeletét Amerikában

Újabb négy nagybank készítette el, és adta be végrendeletét az amerikai hatóságoknak - írja a Bloomberg. A Fed és az amerikai betétbiztosító (FDIC) kötelezi a bankokat a csőd esetére kidolgozott terv elkészítésére. A szabályozók célja a pénzügyi rendszer egészének védelme, vagyis hogy a csődbe jutó bankok ne rántsák magukkal a többi pénzintézetet.

A növekvő kamatok miatt aggódhatnak az amerikai bankok részvényesei

Növekvő kamatkockázattal néznek szembe az amerikai bankok - nyilatkozta a Bloombergnek Sheila Bair, a Szövetségi Betétbiztosító Társaság (FDIC) korábbi elnöke. A Fed eközben elfogadta a globális Bázel III. szabályrendszer fő elemeit az amerikai bankokra, bár maradtak még nyitott kérdések.

Leminősített három nagybankot az S&P

Rontott a brit Barclays, a svájci Credit Suisse és a német Deutsche Bank hosszú távú adósbesorolásán a Standard & Poor's - írja a MarketWatch. A társaság az európai nagybankokra helyeződő szabályozói és piaci nyomás miatt egy fokozottal minősítette le őket.

Jó hírt kapott az OTP Montenegróból

A montenegrói állam finanszírozási forrásokat keres az ország veszteségesen működő alumíniumkohójának adósságai megtérítésére, áll a montenegrói pénzügyminisztérium közleményében. A Kombinat Aluminijuma Podgorica összesen 102 millió euróval, vagyis jelenlegi árfolyamon számolva közel 30 milliárd forinttal tartozik az OTP-nek és a VTB-nek.

Figyelmeztetést kaptak az osztrák bankok

Meg kell erősíteni az osztrák nagybankok tőkehelyzetét, mivel e téren hiányosságaik vannak nemzetközi versenytársaikhoz képest, és jelentős kitettséggel rendelkeznek a közép- és kelet-európai feltörekvő piacokon - idézi az OECD véleményét a Reuters.

Saját részvényt értékesített az OTP

Az OTP 2013. július 1-jén 4 283 darab törzsrészvényért értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében.

Busás üzlethez jutnak Rothschildék - Kivághatja a biztosítékot a hír

A Deutsche Bankot és a Bank of America Merrill Lynchet megelőzve a Rothschild bankház nyerheti el a Royal Bank of Scotland feldarabolásával kapcsolatos tanácsadás üzletét - értesült a Financial Times. A döntést a lap szerint sokan visszásnak tartják majd kormányzati körökben.

Tönkrevághatja a legnagyobb jelzálogpiacot egy bázeli szabály

A készülődő bázeli szabályok egyike rendkívül érzékenyen érintheti a dán jelzálogpiacot, amely a legnagyobb a világon - írja a Bloomberg. A javaslat szerint a pénzintézetek egy partnerrel szembeni kitettsége legfeljebb a Tier 1 tőke 25 százalékát teheti majd ki. Dán hatóságok és piaci szereplők szerint ez növelheti a devizakockázatokat és ronthatja a bankok likviditási helyzetét.

Lemondott a Takarékbank vezérigazgatója

Lemondott és azonnal hatállyal távozott posztjáról Csicsáky Péter a Takarékbank elnök-vezérigazgatója - írja a Napi Gazdaság.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.