pénzügy

A hitelezés nőtt, a veszteség maradt az FHB-nál

A Portfolio.hu kételemű elemzői konszenzusát 13%-kal meghaladó első negyedéves veszteségről adott számot az FHB Jelzálogbank a pénteki piaczárást követően közzétett gyorsjelentésében. A társaság 1,6 milliárd forintos adózás utáni veszteséget könyvelt el 2013 első három hónapjában.

A gyorsjelentés fontosabb részletei:
- 1,589 milliárd forintos első negyedéves nettó veszteség, szemben az egy évvel korábbi nullszaldóval.
- A nettó kamatbevételek az egy évvel korábbihoz képest 24%-kal csökkentek, elsősorban a hitelek kamatbevételének csökkenése miatt.
- A nem teljesítő hitelek aránya három hónap alatt 19,5%-ról 20,5%-ra emelkedett, a hitelezési veszteségek a negyedév során 2,652 milliárd forintra rúgtak. A jogosultak 42%-a jelezte március végéig részvételi szándékát a banknál az árfolyamgát konstrukcióban.
- Az új hitelfolyósítás volumene a lakáscélú és a vállalati hitelek esetén is lényegesen magasabb az egy évvel korábbinál. A támogatott hitelek folyósításából a bank piaci részesedése az első negyedévben megközelítette a 18%-ot.

Újabb 8 bankból vehetnek fel pénzt a ciprusiak

A nicosiai pénzügyminisztérium újabb nyolc, az országban tevékenykedő külföldi bank esetében oldotta fel a pénzátutalás és a pénzfelvétel lehetőségét a nemzetközi ügyfeleknek.

Tiszteletdíjakat számolt el az OTP

Ma az OTP 107 964 darab törzsrészvényt számolt el az igazgatósági tagoknak tiszteletdíjként és értékesített a bank javadalmazási politikája keretében - áll a BÉT honlapján megjelent közleményben.

Bennfentes részvényvásárlás a CIG Pannóniánál

A CIG Pannónia közölte, hogy Solymár Attila Tamás, a társaság felügyelőbizottsági tagja ma a tőzsdén vásárolt 86 ezer darab CIGPANNONIA részvényt 228 forintos átlagáron az Equilor Befektetési Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével.

Itt a cáfolat - Nem az MKB az OTP egyik kiszemeltje

A Bayerische Landesbank - az MKB Bank anyabankja - az Origo értesülésére reagálva közleményében leszögezte: a bank megvásárlása iránt folyamatos az érdeklődés, de az MKB még nem biztosított kizárólagosságot egyetlen potenciális vevőjelöltnek sem, valamint nem folytat előrehaladott tárgyalásokat egyetlen érdeklődővel sem. Ez alapján az OTP általi felvásárlásáról szóló spekuláció tehát nem lehet valós.

Az MKB-t veheti meg az OTP

Csányi Sándor hétfőn az InfoRádió Aréna című műsorában úgy nyilatkozott, hogy az OTP két bank megvásárlására készül. Magyarországot elhagyni tervező pénzintézetekről van szó, az egyik esetében már az utolsó fázisban vannak a tárgyalások, míg a másik banknál az írásos ajánlattételig jutottak. Az origo.hu információi szerint az OTP az MKB-t venné meg, már csak a részleteken vitáznak.

Elmarad idén a bankok átvizsgálása

A korábbi hírekkel ellentétben jövőre halasztották a 2013-ra tervezett stressz teszteket, amelyeket eddig a londoni központú Európai Bankfelügyelet végzett el. A tervek szerint ugyanis az EKB fogja elvégezni az eszközök minőségének átvizsgálását, miután megkapja a központi bankfelügyeleti funkciót - írja a Bloomberg.

Szép növekedés, nagy tervek az Uniqánál

A biztosítási piacot folyamatosan felülteljesítve az öt legnagyobb régiós biztosító közé kíván kerülni az Uniqa International - hangzott el a társaság isztambuli sajtótájékoztatóján. A biztosító a - versenytársakhoz hasonlóan - az alacsony biztosítási penetráció miatt óriási növekedési lehetőséget lát Európa keleti felében. A magyar Uniqa Biztosító tavaly a piac visszaesésével szemben növekedni tudott, amiben az életbiztosítási szegmensben a társaság eszközalapjainak vezető teljesítménye is nem elhanyagolható szerepet játszott.

Új vezetőt választottak a UFS Groupnál

2013. április 1-től Erdei László tölti be az UFS Group Holding Zrt. vezérigazgató-helyettesi pozícióját. A biztosítási szakmában több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező szakember az innovatív értékesítési csatornák és a magas szintű ügyfélkiszolgálást támogató rendszerek fejlesztését fogja irányítani.

Orbán: Nem zárkózom el a bankadó emelésétől

Bizakodóan nyilatkozott Orbán Viktor a közrádió reggeli műsorában a legutóbbi GDP-növekedési adatról. Arról is beszélt, hogy Brüsszel megszorításokat várna el a magyar kormánytól, de ezeket nem lépik meg, a kiadászárolás nem érinti az embereket. Figyelmeztetett: ha a Bizottság kéri, a kormány megemeli a bankadót vagy a pénzügyi tranzakciós illetéket. Szerinte ugyanis a nagy multicégek vezetői rendszeresen elmennek Brüsszelbe, hogy visszavonassák például a bankadót vagy a rezsicsökkentést. Azt is elárulta, hogy a rövid távú válságkezelés mellett a kormány egy nagyszabású demográfiai terven dolgozik.

Melyik országban melyik anyabank a legerősebb?

A közép-kelet-európai bankokban általánosságban még mindig nagyobb a növekedési potenciál, emellett nagyobb nyereségességgel is kecsegtetnek, mint a nyugat-európai bankok. Ugyanakkor a régió országainak bankszektorai egyedi gondokkal küzdenek, szinte nincs két olyan ország, amely hasonló helyzetben lenne. Magyarország a KKE-régióban egyelőre sajnos inkább negatív irányban lóg ki a sorból. A Raiffeisen elemzése alapján átfogó képet kaphatunk a KKE-régió bankjairól, és a nemzetközi szereplők országokra lebontott piaci részesedéséről.

PSZÁF: a pénzügyi kockázatokat korlátok között kell tartani

A Felügyelet a küldetésében megfogalmazott feladatok és célok szem előtt tartásával működik, mindegyik területen jelentősen előrelépett és fejlődött az elmúlt évben, és a gyorsan változó, kihívásokkal teli környezetben is meg tudta valósítani célkitűzéseit a stratégiájában megfogalmazott irányok mentén - hangsúlyozza a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a 2012-ről szóló éves jelentésében, amelyet csütörtökön terjesztettek az Országgyűlés elé.

Az MKB húzta le anyabankja eredményét

A Bayerische Landesbank az idei első negyedévre vonatkozóan 156 millió eurós adózás előtti eredményről adott számot, egy évvel ezelőtt 54 millió euró volt a bank adózatlan nyeresége. A profit egésze a bank alaptevékenységéből ered, az egyéb üzletágak 45 millió eurós vesztesége viszont csökkentette a bank nyereségét. A veszteség nagy része a magyar leánybanknál, az MKB-nál keletkezett, amelynek átstrukturálása jelenleg is zajlik.

Rossz hitelekkel trükköznek a spanyol bankok

A spanyol központi bank erős nyomást gyakorol az ország pénzintézeteire, hogy jelentősen írják le több mint 200 milliárd eurós újrastrukturált hitelportfóliójuk értékét. A lépést az indokolja, hogy a központi bank a bedőlő hitelek számának további emelkedésétől tart - írja a Financial Times.

Pozitív meglepetést okoztak a KBC számai

Az elemzők által várt 324 millió eurós nyereséget jelentősen felülmúlva, 359 millió eurós profitról adott számot az első negyedévben a KBC csoport. A bank a tőkehelyzetén is erősíteni tudott, a Tier 1 tőkemutatója az előző negyedévi 14,6 százalékról 15,7 százalékra nőtt. A KBC az alappiacain teljesített kiemelkedően, amellyel ellensúlyozni tudta a leánybankjainak veszteségeit - írja a Reuters.

Visszaeső értékesítés és nullszaldó a CIG Pannóniánál (2.)

Az elemzői várakozásnál kisebb veszteségről számolt be 2013 első negyedévére vonatkozóan csütörtök reggel közzétett gyorsjelentésében a CIG Pannónia. Az életbiztosító gyorsjelentésének fontosabb részletei:

- A társaság díjbevételei 16%-kal visszaestek az egy évvel korábbihoz képest
- Az új értékesítések drasztikusabban, 41%-kal estek vissza
- A vártnál még szigorúbb költségkontroll következtében az általános igazgatási költségek félmilliárd forint alá csökkentek (MSZSZ szerint)
- Jó befektetési eredmény a jó piaci hangulatnak és a Warren Buffet Részvény eszközalapnak köszönhetően is.

Kósa Erika: értékesítési forradalmat hajtunk végre

Működése első négy hónapjában 250 millió forint nettó bevételt ért el és 5,1 milliárd forint állománydíjas portfóliót épített fel a Consequit Group, amely már idén nullszaldós szeretne lenni - hangzott el a Kósa Erika nevével fémjelzett társaság szerda esti sajtóeseményén.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.