Javul a helyzet: csökkent egy újabb háborús konfliktus esélye a szomszédban

Javul a helyzet: csökkent egy újabb háborús konfliktus esélye a szomszédban

Pristina és Belgrád főtárgyalója megegyezésre jutott a Koszovó északi részén a rendszámtáblák leszerelése miatt kialakult feszültség feloldásának módjáról, és megállapodtak egy olyan fenntartható megoldás kialakításáról, amely lehetővé teszi a szabad mozgást - közölte az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) csütörtökön.

Jön az új rendszám, végre kiderült, mennyibe kerül

Jön az új rendszám, végre kiderült, mennyibe kerül

Nem kell többet fizetni a jelenlegi díjaknál a négy betűből és három számból álló rendszámokért, amelyeket 2022 júliusától adnak majd ki az újonnan forgalomba helyezett járművekre. Megjelent az új formátumhoz igazított díjrendelet, a módosított előírások szerint a hatósági jelzések kiadásának 2009 óta változatlan költségei jövő nyártól sem emelkednek – jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Új fénykép érkezett: így fog kinézni az autókon az új rendszám

Új fénykép érkezett: így fog kinézni az autókon az új rendszám

Azok után, hogy a kormány hivatalosan is kihirdette a 2022. július elsejétől megjelenő új rendszámtáblákról a szabályokat, és az illetékes tárca bejelentette a döntés okait, meg is jelent egy fénykép arról, hogyan fog ez kinézni az autókon.

Idén jöhet az új rendszám a magyar utakon

Idén jöhet az új rendszám a magyar utakon

A forgalomba helyezett autók rendszámán hamarosan az S betű jelenhet meg az első helyen, a most használt R ugyanis rekordsebességgel kifuthat – írja a Vezess a Belügyminisztérium (BM) közlésére hivatkozva.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.