repülőtér

Török cég végezheti a kuvaiti repülőtér bővítését

Török cég végezheti a kuvaiti repülőtér bővítését

A török Limak nevű cég mintegy 765 millió dollár értékű kormányzati szerződést kapott a kuvaiti repülőtér új termináljának építésére - jelentette az Öböl menti arab állam hivatalos közlönye. A török vállalat feladata lesz a repülőgépek parkolópályáinak, gurulóútjainak és kiszolgálóépületeinek megépítése.

Mennyibe kerülhet a Budapest Airport és miből fizeti ki a magyar kormány?

Mennyibe kerülhet a Budapest Airport és miből fizeti ki a magyar kormány?

A budapesti reptér felvásárlási sztorija több évnyi huzavona után a célegyenesbe érhetett, a legfrissebb hírek szerint ugyanis Magyarország hivatalos ajánlatot nyújtott be a Budapest Airport többségi részesedésének megvásárlására egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül. Az ajánlati árról egyelőre nincs hír, de az iparági szorzók és az utóbbi évek tranzakciói alapján kiszámoltuk, hogy mennyiben kerülhet a reptér. Két évvel ezelőtt 4,4 milliárd eurós vételi ajánlat mellett folyhattak a tárgyalások, egy elemzői becslés akkor 4,2-5,2 milliárd euróra tette a Budapest Airport értékét, mutatjuk, hogy mekkora összeg adódik a tőzsdei árazások és az elmúlt évek reptéreladásai alapján.

Asszisztens is jár a prémium bankkártyához

Asszisztens is jár a prémium bankkártyához

Kedvezményes készpénzfelvétel szerte a világon, automatikusan megnyíló repülőtéri VIP várók, kedvező utasbiztosítás akár egzotikus országokban: csak néhány köztudott kiváltság, amellyel a különböző prémium bankkártyák birtokosai komfortosabban élhetik a mindennapjaikat. Sokak számára ez sem elég, és olyan komplex szolgáltatásra vágynak, amely az egészségtudatos életformát, tartalmas szabadidő töltést vagy kedvezményes utazásokat is támogatják. Az ő igényiekre szabta a Visa a Prémium Programját, amellyel magánegészségügyi szolgáltatásokat, kereskedői kedvezményeket és sportolási lehetőségeket biztosít a kártyabirtokosoknak, ráadásul úgy, hogy a kártyakibocsátó el is intézi helyettük a kényelmetlen ügyintézés jelentős részét.

Ezt üzeni Szijjártó Péter a görög szigetekre induló magyaroknak

Ezt üzeni Szijjártó Péter a görög szigetekre induló magyaroknak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt üzente az ATV kérdésére a görögországi szigetekre készülő magyaroknak, hogy gondolják át, megoldható-e, hogy átütemezik a nyaralásukat. Rodoszon és Korfun ugyanis napok óta pusztító erdőtüzek tombolnak, és a helyi lakosság valamint a turisták egy jelentős részét már evakuálni kellett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.