smartcity

A szülők és a diákok is igénylik a legújabb módszereket az iskolákban

"Ha okosvárosokról beszélünk, két fontos dolgot kell kiemelni, egyik az élhetőség, másik a fejlesztési módszertan. Ezeket nem másolni, hanem adaptálni kell" - hangzott el az Infotér 2018 Konferencián, ahol a szakértők többek között arról is beszélgettek, hogy mit jelenthet egy város, és mit egy falu életében az okosítás, valamint, hogy miként kellene az oktatási intézményekbe is bevinni ezeket a módszereket. Már vannak ötletek a szülők és a diákok igényei alapján, hogy hogyan tegyék okosabbá az iskolákat is.

Kikerült egy lista, ami tételesen sorolja fel a Budapestre tervezett fejlesztéseket

Több mint 1100 milliárd forintra rúgó, folyamatban lévő, illetve a jövőben megkezdődő fejlesztéseket is tartalmaz az a 62 tételből álló lista, amelyet a kormány mutatott be a főpolgármesterrel folytatott tárgyalásokon. A Magyar Idők birtokába került dokumentumban a befejezettek mellett 27, az elkövetkező években megvalósuló magasépítési és közlekedési beruházás szerepel.

Ötödik éve szárnyal az ingatlanpiac - Meddig tarthat a lendület?

Ötödik éve tart már az ingatlanpiaci fellendülés, ami a piac minden szektorában jelentős változásokat hozott. A lakáspiacon bekövetkezett áremelkedés ennek legszembetűnőbb példája, de a főváros különböző pontjain épülő irodaházak körüli toronydaruk sokasága is erről árulkodik. A szárnyalásnak viszont nemcsak mennyiségi elemei vannak, hanem a technológiai fejlődés következtében a felhasznált megoldások is folyamatosan változnak. Míg ez a lakáspiacon az okosotthonokat, az irodák esetében a különböző minősítéseket és "well" élményt takarja, addig a kiskereskedelmi ingatlanok piacán az e-kereskedelem térnyerése az egyik legfőbb hívószó. Az utóbbi időben azonban egyre többen teszik fel a kérdést, hogy meddig tarthat még a lendület.

A boltok is használni kezdik a blockchaint

18 hónap tesztelés után széles körben is elérhetővé teszi az IBM blockchainalapú étel-nyomonkövető platformját - számol be a Forbes. Ez az első olyan alkalom, hogy egy nagyvállalat blockchainrendszerét ilyen széles körben alkalmazni kezdik.

Jönnek az új mobilhálózatok, amik megváltoztatják az életünket

Egymás után tartanak 5G frekvencia aukciókat Európában, a nagyobb piacok közül az Egyesült Királyságban idén júniusban, most pedig Olaszországban licitálhattak a távközlési cégek 5G technológiára is alkalmas frekvenciákra. Az olasz példa azt mutatja, az állam tetemes bevételekre tehet szert, de az is körvonalazódik, hogy a drága frekvenciák miatt a szolgáltatók eladósodottsága tovább emelkedik, profitabilitásuk pedig tovább csökkenhet, miközben egyelőre nem látszik, hogy néz ki működőképes 5G üzleti modell.

Jövőre indul az E.ON és a Microsoft legújabb együttműködése

A nemzetközi E.ON csoport és a Microsoft együttműködésben új szabványokat teremtő szoftveres megoldást fejlesztett ki az okosotthonok számára, a termék jövő év elejétől kerül a piacra és alkalmas lesz többek között arra, hogy áramköltséget takarítson meg és egységesítse a fűtési és hűtési rendszerek vezérlését - szerepel az E.ON közleményében.

Úgy szabadulunk majd a kipufogós autóktól, mint a nyomógombos mobiloktól

Miután a kétezres évek végén az iPhone széles körben ismertté tette az érintőképernyős technológiát, a magyarok zöme még sokáig gombokat nyomogatva álmodozott a sci-fiket idéző megoldásról. Azonban nem kellett sok idő hozzá, hogy ma már relikviaként gondoljunk a nyomógombos készülékekre. Bár az elektromos autók esetében az átállás nyilván összetettebb, hiszen nemcsak új töltőállomás-rendszer kiépítése szükséges, de a technológiáknak is vannak még fejleszthető területei, mint a hatótávolság - vagyis az akkumulátorok teljesítménye - vagy a töltés gyorsasága. Azonban a klímaváltozás enyhítésére hozott és tervezett állami szabályozások elősegíthetik a folyamatot és az eladási statisztikák is a villanyautók elképesztő ütemű térnyeréséről árulkodnak. Bár összességében még elenyésző a zöld rendszámos autók aránya a magyar utakon, azonban egy, a Bosch által készített kutatás szerint - amely tíz éven keresztül monitorozta a magyar autózási szokásokat - ez már nem sokáig lesz így.

Van még hova fejlődnie a magyar tömegközlekedésnek

Van még hova fejlődnie a magyar tömegközlekedésnek

Van még mit tanulnunk néhány a külföldi várostól, legalábbis ami a vonatközlekedés pontosságát illeti. Annak ellenére, hogy jóval több ember él például Berlinben, mint Budapesten, ami egyszerre azt is jelenti, hogy a vonatközlekedése is jobban kihasznált, mégis mintegy 99 százalékos pontossággal közlekednek a vonatok a német fővárosban - szerepel a Statista cikkében.

Mi mentheti meg az egyre zsúfoltabb városi forgalmat?

Mi mentheti meg az egyre zsúfoltabb városi forgalmat?

Folyamatosan bővül a városokban lakó népesség aránya, ami nagyobb terheltséget jelent a közlekedésben, nagyobb tömegeket a buszokon, több autót az utakon. Hiába tűnik csak kényelmi szempontnak a napi utazás során, hogy milyen elégedettséggel utazunk, ez is része annak, hogy mennyire élhető egy város. Ennélfogva pedig fontos kérdést jelent, hogy a döntéshozók mennyire támogatják, illetve egyáltalán vannak-e olyan innovációk, kezdeményezések, amelyekkel hatékonyabbá, gyorsabbá és elviselhetőbbé teszik a nagyvárosok közlekedését.

Ingyen wifit szóró okos villanyoszlopakat adtak át Budapesten

Ingyen wifit, segélyhívót, elektromosautó-töltőt, valamint egyebek mellett digitális hirdetőoszlop-funkciót is tartalmaznak a kedden Budapesten telepített, hazai társaságok által fejlesztett okos közvilágítási oszlopok. Ez az első olyan projekt Magyarországon, amelynek keretében öt oszlopot csoportba kapcsoltak.

Forradalom van az ingatlanpiacon - Ez a legfontosabb a beton és a tégla után

Forradalom van az ingatlanpiacon - Ez a legfontosabb a beton és a tégla után

Az ember életét megkönnyítő gépek fejlesztésével párhuzamosan fejlődik ma már a mesterséges intelligencia is, a dolgok változását pedig az ingatlanpiacon is egyre nehezebb követni. Míg ma egy parkolóház felépítése bizonyos területeken jó befektetésnek tűnhet, elképzelhető, hogy néhány év vagy egy évtized múlva a belvárosban egyáltalán nem lesznek autók. A technológiai fejlődésről, a proptech legfontosabb kérdéseiről Dános Pállal, a KPMG igazgatójával beszélgettünk.

Bűnözési térképek - Segítenek elkerülni a bajt a lakás-és a háztulajdonosoknak

Egy élhető város nemcsak azért lesz az, mert tiszta a levegője és sok tömegközlekedési lehetőség áll a lakosság rendelkezésre. Az élhető, vagy okos város koncepcióhoz hozzátartozik az is, hogy a rengeteg gyűjtött adatot a különböző bűncselekmények, rablás, betörés, közúti baleset, stb. megelőzésére használják fel a hatóságok, illetve minél gyorsabban kiérjenek egy incidenshez. A McKinsey idei nyári kiadványában az okos városokról volt szó, amelyben többek között beszámoltak arról is, hogy hány élet menthető meg például egy valós idejű bűnügyi térkép használatával.

Ha már minden fát kivágunk, akkor ideje az épületekbe telepíteni a növényeket

Az irodafejlesztések során az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap a belső tér kialakítása, ami a munkavállalók életére is hatással van. Sokszor írtunk már az Y és a Z generáció megváltozott igényeiről, akik számára egy kellemes munkakörnyezet legalább akkora értékkel bír, mint a jó fizetés. Mindezt a cégek is kezdik felismerni, akik költözéskor is egyre gyakrabban keresik a különböző minősítéssel rendelkező irodaházakat. Az irodák élhetőségéhez pedig a bel- és kültéri növények egyaránt hozzájárulnak, amelyek közül ezúttal a vertikálisan elhelyezkedő zöldfalakat vizsgáltuk meg.

Sorra jelennek meg az újabbnál újabb őrületek az ingatlanoknál

Az új technológiai fejlesztések elképesztő gyorsasággal jelennek meg a mindennapokban, ez pedig az ingatlanpiacon is nagy változásokat eredményez. Az elmúlt években már sokat lehetett hallani az okosváros koncepcióról és okosotthonok kialakításáról, ugyanakkor megannyi más innováció is erősen kapcsolódik ezekhez, amelyek új perspektívákat hoznak az építészetbe, ingatlanüzemeltetésbe, továbbá természetesen a különböző irodaházak, kereskedelmi, logisztikai létesítmények és lakóingatlanok életébe.

Olyan megoldás terjed, amely olcsó napenergiával hozza el a rezsicsökkentést

Olyan megoldás terjed, amely olcsó napenergiával hozza el a rezsicsökkentést

Az áramszolgáltatók Európa egyre több országában vezetik be az úgynevezett dinamikus árazást. Ez azt jelenti, hogy olcsóbb áramot kínálnak akkor, amikor nagyobb mennyiségben áll rendelkezésre a nap- és szélenergia. Az eljárás lényege, hogy miután a megújulók termelése nem szabályozható, a háztartás fogyasztása igazodik a villamos energia nagykereskedelmi piaci kínálat alakulásához. Ez egyben hozzájárul a villamosenergia-rendszer kiegyenlítéséhez, növeli az energiahatékonyságot, támogatja a megújulók terjedését, ráadásul jelentős megtakarítást kínál a fogyasztóknak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.