startup

Jöhet a pénzeső a hazai startupoknak: jelentős összegekhez jutnak a technológiai inkubátorok

Jöhet a pénzeső a hazai startupoknak: jelentős összegekhez jutnak a technológiai inkubátorok

Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban: országszerte 12 technológiai inkubátor kapta meg a lehetőséget arra, hogy saját tőkéjét állami forrással kiegészítve fektethessen be általa kiválasztott ígéretes startupokba és azokat a tőkejuttatás mellett üzleti tudással is támogatva segítse a piaci sikerek elérésében - jelentette be pénteki közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

Ma este elstartol a Cápák között új évada

Ma este elstartol a Cápák között új évada

Január 7-én, 19:00-kor vetítik az RTL üzleti showműsorának új részét, a 7. évad ezúttal is számtalan meglepetést tartogat. „Az évad különlegessége, hogy hét cápát láthatnak majd a nézők, akik váltásban, de továbbra is önállóan döntenek arról, hogy befektetnek-e az adott vállalkozásba. Visszatér a befektetők közé Lakatos István, illetve egy új arccal, Sárospataki Alberttel bővül a befektetők köre” – árulta el Máté Krisztina, a Cápák között producere.

Világsztár lett a magyar boltokban is felbukkant készpénzgyilkos, imádják a befektetők

Világsztár lett a magyar boltokban is felbukkant készpénzgyilkos, imádják a befektetők

Európa 20 legértékesebb startup unikornisának egyike, már 8 milliárd eurónál is többet ér, növekszik és nyereséges úgy, hogy a bankok által hátrahagyottakat szolgálja ki. Ez a SumUp, a készpénzgyilkos startup, amely segít, hogy egy csomag retket is megvehess a termelői piacon kártyával úgy, hogy nem néznek rád csúnyán az eladók.

Január 7-én, 19:00-kor érkezik a Cápák között 7. évada!

Január 7-én, 19:00-kor érkezik a Cápák között 7. évada!

Az RTL üzleti showműsora január 7-én, 19:00-kor startol és számtalan meglepetést tartogat. „Az évad különlegessége, hogy hét Cápát láthatnak majd a nézők, akik váltásban, de továbbra is önállóan döntenek arról, hogy befektetnek-e az adott vállalkozásba. Visszatér a Cápák közé Lakatos István, illetve egy új Cápával, Sárospataki Alberttel bővül a befektetők köre” – árulta el Máté Krisztina, a Cápák között producere.

Mennyit érhet Elon Musk űrcége?

Mennyit érhet Elon Musk űrcége?

A világ második legértékesebb startupjánál, az Elon Musk által irányított SpaceX-nél a korábban tervezett 95 dolláros részvényenkénti árfolyam helyett 97 dollárért történhet a bennfentes részvények eladása, ez pedig a vállalat értékét akár 180 milliárd dollárra teheti - írja a Bloomberg.

Tőzsdére lépett Balogh Petya cége

Tőzsdére lépett Balogh Petya cége

Újabb kibocsátó debütált a Budapesti Értéktőzsde középvállalati platformján, a BÉT Xtenden: az angyalbefektető Balogh Petya által alapított és vezetett startupok számára forrást biztosító STRT Holding tőzsdére lépését sikeres zártkörű tőkeemelés előzte meg, amelynek keretében összesen 1,15 milliárd forint tőkét vont be a társaság.

Megőrülnek a befektetők a készpénzgyilkos sztárfintechért

Megőrülnek a befektetők a készpénzgyilkos sztárfintechért

Az elsősorban kisebb forgalmú kereskedőkre szabott kártyaelfogadási megoldást biztosító SumUp 285 millió eurónyi friss befektetést szerzett a Sixth Street Growth és a Bain Capital Tech Opportunities által vezetett befektetési körben - számolt be a CNBC. A brit startupot már több mint 8 milliárd euróra értékelték a befektetési körben.

Fontos jogszabályi változás érkezik: segítik a hazai startupok növekedését

Fontos jogszabályi változás érkezik: segítik a hazai startupok növekedését

Jelentősen több startup maradhat Magyarországon a legfontosabb, növekedési fázisban, amennyiben az Országgyűlés elfogadja azt a törvénymódosítást, amit a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezett, szoros egyeztetésben a szakmai szervezetekkel és az MNB-vel. Az adótörvények módosítási javaslatának legfontosabb eleme, hogy ezentúl nem jövedelemként, hanem árfolyamnyereségként adózik a startup munkavállalója által a startupban megszerzett részesedés (üzletrész, részvény) értékesítése, valamint az adót nem a részesedés megszerzésekor, hanem az értékesítés után kell megfizetni. De mi pontosan az ESOP-program, és hogy lesz ettől könnyebb az induló vállalkozásoknak? A Portfolio erről kérdezte az érintetteket.

Adómentes lesz a tulajdonszerzés startupokban

Adómentes lesz a tulajdonszerzés startupokban

A startup vállalkozások régi álma válik valóra január 1-jétől. Jövő évtől ugyanis ezek a cégek adómentesen adhatnak részesedést munkavállalóiknak és vezető tisztségviselőiknek. Így ezeknek a személyeknek a tulajdonosi szemléletmódja és motivációja most már kerülőutak nélkül is adóhatékonyan biztosítható.

Így működhet a sikerstartupok féltve őrzött titka a nagyvállalatoknál

Így működhet a sikerstartupok féltve őrzött titka a nagyvállalatoknál

A startupok egyik legfontosabb feladata, miután életképes terméket, szolgáltatást hoztak létre, hogy felskálázzák magukat. Vannak, akik fénysebességű növekedésre, azaz blitzscaingre vállalkoznak. Giller Tamás, a NEO Property Services gazdasági vezetője ennek a technikának a nagyvállalati környezetbe való átültetéséről mond véleményt.

Újabb nem várt fordulat jöhet a vezérváltási botrányban

Újabb nem várt fordulat jöhet a vezérváltási botrányban

Sam Altman és az OpenAI igazgatótanácsa megbeszéléseket kezdett azzal a céllal, hogy visszahozzák a korábbi vezérigazgatót a mesterséges intelligenciával foglalkozó startup élére - írja a Bloomberg News.

Olyan technológiai áttörést jelentettek be, ami megoldhatja az európai energiaproblémákat

Olyan technológiai áttörést jelentettek be, ami megoldhatja az európai energiaproblémákat

A Northvolt svéd akkumulátoripari start-up cég, amelyet olyan befektetők támogatnak, mint a Volkswagen, a BlackRock és a Goldman Sachs, áttörést ért el a nátriumion-akkumulátor technológiában, ami csökkentheti a kritikus fémektől való függőséget és megdöntheti Kína dominanciáját az akkumulátorok piacán. A lítiumot, kobaltot és nikkelt nem tartalmazó új akkumulátor több tízmilliárd dollárt érhet, és az akkumulátoros energiatárolás számára piacokat nyithat meg a Közel-Keleten, Afrikában és Indiában.

Perlik az Amazont, a vád szerint egy startupot sodortak a csőd szélére

Perlik az Amazont, a vád szerint egy startupot sodortak a csőd szélére

A nemrég megszűnt technológiai startup, a Subspace 417 millió dollárra perli az Amazon Web Services-t, az Amazon.com felhőalapú számítástechnikai szolgáltatóját azzal a váddal, hogy az jogellenesen szüntetett meg egy webes forgalmi megállapodást, ez pedig később a Subspace csődjéhez vezetett.

Úgy tűnik, beköszöntött a dermesztő tél a kockázatitőke-piacon

Úgy tűnik, beköszöntött a dermesztő tél a kockázatitőke-piacon

Drámai visszaesés látható a kockázatitőke-befektetések számában és volumenében is. A jelenség globális, régiós kitekintésben és idehaza is megfigyelhető. A cégértékek romokban, így a cégalapítók keserű mosollyal fogadnak el immáron rosszabb ajánlatokat is, csak legyen miből még pár hónapot kihúzni. A trendek ugyan pozitív, enyhülésre utaló jeleket is mutatnak, de a még keményebb tél sem zárható ki.

2024-ben eljön az igazság pillanata – Megszólaltak a magyar befektetési guruk

2024-ben eljön az igazság pillanata – Megszólaltak a magyar befektetési guruk

Egy olyan környezetben vagyunk, ahol a vállalkozások egyre nehezebben kapnak finanszírozást, de az igazság pillanat 2024-ben jöhet el, akkor fogjuk igazán látni, milyen állapotban is vannak a cégek – hangzott el a Portfolio Investment Day exkluzív befektetői eseményének nyitó beszélgetésében.

Kész, vége: csődvédelmet kért a világ egykor legértékesebb startupja

Kész, vége: csődvédelmet kért a világ egykor legértékesebb startupja

Csődvédelmet kért a rugalmas irodabérlést és virtuális munkatereket kínáló WeWork. A cég a 2008-as válság romjain született, egy évtizeden át szárnyalt, de a koronavírus-járvány idején megrogyott, és már a tőzsdei bevezetés sem segített rajta.

250 millió eurós fintech és insurtech alapot indított a Generali

250 millió eurós fintech és insurtech alapot indított a Generali

Elindult a "Generali Ventures", a Generali Csoport 250 millió eurós kockázati tőke alapja, mellyel a biztosítócsoport célja az innovációs kezdeményezések felgyorsítása, új piacokra való belépés és további működési hatékonyság növelése - derül ki a társaság közleményéből.

Magasabb fokozatra kapcsol a BNPL-őrület Magyarországon: nyakunkon a fizetési forradalom?

Magasabb fokozatra kapcsol a BNPL-őrület Magyarországon: nyakunkon a fizetési forradalom?

Új piaci szereplővel gazdagodott októberben a hazai "Buy Now, Pay Later" (Vásárolj most, fizess később) piac, ugyanis a Klarna nevű svéd fintech bejelentette, hogy Magyarországon is elindítja a részletfizetési szolgáltatását. Ennek apropóján megnéztük, hogy áll a hazai BNPL piac, mire lehet számítani a jövőben, és hogy egyáltalán megéri-e BNPL szolgáltatásokat használni egy-egy termék vásárlásakor. A piac mind a négy szereplőjét megszólaltattuk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.