A bíróságnak kell elrendelni a Synergon leányvállalatának felszámolását

A Synergon közleményében jelezte, hogy a tulajdonában álló Synergon Integrator Rendszerszolgáltató Kft. a 2016. január 15-én megtartott második egyezségi tárgyaláson sem kapta meg a hitelezők többségének támogatását a fizetési haladék meghosszabbítására vonatkozóan, így az egyezség nem jött létre. Ezért a bíróság fogja megállapítani a társaság fizetésképtelenségét és elrendelni felszámolását.

Jövő pénteken lehet utoljára kereskedni a Synergon részvényeivel

A Synergon december 22-ei közgyűlése döntött a társaság végelszámolásáról, melyet követően a vállalat ma arról tájékoztatott, hogy kérte a BÉT-től a tőzsdére bevezetett értékpapírjainak törlését, melyet a BÉT vezérigazgatója jóváhagyott.

Ennyi volt, bedobja a törölközőt a Synergon

A társaság végelszámolásáról döntött kedden a Synergon rendkívüli közgyűlése, a lépés kezdő időpontja 2016. január elseje - olvasható a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent közgyűlési határozatokban.

Kikéri magának a Synergon - Nem mondták, hogy elhagyják a tőzsdét

A Synergon kedden a magyar tőzsde zárását követően tette közzé közleményét, amelyben jelezte, hogy az Indexen ma reggel megjelent információ, amely szerint a társaság november 22-én azt jelentette be, hogy elhagyja a Budapesti Értéktőzsdét, nem igaz.

Újabb cég távozhat a pesti tőzsdéről

Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Synergon, aminek most már komoly tétje van a vállalatnál, ez ugyanis a cég végelszámolását is eredményezheti. A problémát az okozza, hogy a Synergon konszolidált saját tőkéje olyan mértékben lecsökkent, hogy a vonatkozó jogszabályi előírások alapján a cégnek sürgősen cselekednie kell.

Csődeljárást kezdeményezett a Synergon egyik leányvállalata

Csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a Synergon kizárólagos tulajdonában álló leányvállalata, a Synergon Integrator Rendszerszolgáltató Kft. - tette közzé a BÉT-en a cég.

Eladta leánycégét a Synergon

A BÉT mai közleménye szerint a Synergon Informatika Nyrt. értékesítette a 100%-os tulajdonában lévő Synergon InfoCom Kft.-t. A tranzakciót a leányvállalat gyenge bevétel- és eredményadatai indokolták, ráadásul a működési költségek fedezetére egyre többször kellett anyavállalati finanszírozást bevonni.

Kiterítette a Synergon a lapjait

A Synergon közzétette harmadik negyedéves számait, ami hozott jót is és rosszat is a befektetőknek: a konszolidációs folyamatnak köszönhetően üzemi és nettó eredménysoron pozitív eredmény született és jelentősen csökkent a társaság adósságállománya. Az EBITDA marzs viszont tovább zsugorodott, ami továbbra is arra utal, hogy komoly gondokkal küzd a társaság. Ugyanakkor a mostani nyomot árszinteken könnyen lehet, hogy a piaci szereplők elsősorban a jó hírekre koncentrálnak majd, főleg az elmúlt negyedévek fényében.

Új szerződést írt alá a Synergon

A Synergon 100 százalékos tulajdonú leányvállalata a Synergon Integrator Kft. és a BKK Zrt. az új gépjármű-beszerzésekhez kapcsolódóan szerződést írtak alá a FUTÁR rendszer bővítéséről.

Közzétette számait a Synergon

A Synergon változott struktúrában közzétette második negyedéves számait, melyből kiderült, hogy az árbevétel, az üzemi és az adózás utáni eredmény soron is gyengébben teljesített a vállalat, mint egy évvel korábban. A menedzsment szerint a cégcsoport elindult a fejlődés azon útján, amely kezdetén a portfólió tisztítását, a bevételek stabil és átlátható növelését, és a teljes pénzügyi függetlenséget célozta meg.

Eladta egyik cégét a Synergon

A Synergon Informatika Nyrt. értékesítette a Synergon Inforend Kft. jegyzett tőkéjének 100%-át kitevő üzletrészét a Hospitaly Kft. részére - közölte a cég.

Havonta 88 millió forintba kerül a Futár

A T-Systems Magyarország Zrt. és a Synergon Integrator Kft. üzemeltetheti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Futár rendszerét 5 éven keresztül - közölte a BKK szerdán az MTI megkeresésére.

Gyenge évkezdés a Synergonnál

A Synergon változott struktúrában közzétette első negyedéves számait, melyből kiderült, hogy az árbevétel, az üzemi és nettó eredmény soron is gyengébben teljesített a vállalat, mint egy évvel korábban. A menedzsment szerint nehéz és tanulságos éven van túl a vállalat, a most meglépett átalakításokat követően a SMART projektekre és az értékesítési csatornák kiépítésére kívánnak koncentrálni elsősorban.

Végre egy jó hír a Synergontól

Megkezdte a Synergona a FUTÁR rendszer készre jelentését és átadásának adminisztrációját. A folyamatrészeként a társaság átadott több, a teljes beruházás megvalósulásával összefüggő alprojektet - áll a BÉT oldalán.

Szoftvermásolási ügybe keveredett a Synergon

A Synergon szoftvert másolt és értékesített tovább úgy, hogy a szoftvert fejlesztő szerződött partnerét erről "elfelejtette" tájékoztatni - mondta a Portfolio.hu-nak Hont János, a Synergon ellen az ügyben folytatott per egyik felperese. A Synergon ezzel szemben tagadja a vádakat, és fellebbez a még nem jogerős első fokú ítélet ellen. A felperes szerint százmilliók sorsa forog kockán.

Kiderült ki zsákolta a Synergont

A Synergon bejelentette, hogy az Adatvilág Kft. részesedése 5,37 százalékkal nőtt a Synergon Nyrt.-ben. Az Adatvilág Kft. tulajdonrészét tőzsdén kívüli ügylet keretében szerezte meg - áll a BÉT közleményében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.