30 százalékos béremelést adott volna a Boeing, de nem kértek belőle a dolgozók

30 százalékos béremelést adott volna a Boeing, de nem kértek belőle a dolgozók

A Boeing visszavonta fizetésemelési ajánlatát, miután a szakszervezettel folytatott tárgyalások zsákutcába jutottak. A repülőgépgyártó óriás és a Repülőgépipari Dolgozók Nemzetközi Szövetsége (IAM) közötti vita tovább mélyült, miközben több mint 30 ezer dolgozó sztrájkol az Egyesült Államok északnyugati részén. A vállalat vezetése szerint a szakszervezet követelései veszélyeztetik a cég versenyképességét, míg a munkavállalói oldal a Boeing rugalmatlanságát kifogásolja - írta meg a BBC.

Az EU egyelőre nem tudott megállapodni Kínával az elektromos autók ügyében

Az EU egyelőre nem tudott megállapodni Kínával az elektromos autók ügyében

Az Európai Unió elutasította Kína javaslatát az elektromos járművek minimális árára vonatkozóan, amely a kínai gyártók által Európában értékesített elektromos autók árát legalább 30 000 euróban határozta volna meg. A javaslat célja az volt, hogy elkerüljék az EU által tervezett, akár 45%-os vámok bevezetését a kínai elektromos járművekre. A tárgyalások folytatódnak, de az idő szűkös, mivel a vámok bevezetésének határideje október 31.

Összeült a kormány nemzetbiztonsági kabinetje

Összeült a kormány nemzetbiztonsági kabinetje

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kihelyezett kormányülés kezdődött kedden este a Békés vármegyei Geszten, a Tisza-kastélyban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Elképesztő húzásra készül Elon Musk: ez biztos kiveri a biztosítékot Kínában

Elképesztő húzásra készül Elon Musk: ez biztos kiveri a biztosítékot Kínában

A SpaceX, Elon Musk űripari vállalata, 1,5 milliárd dolláros befektetést tervez Vietnámban. A bejelentés a kommunista vezetésű ország kormányától érkezett csütörtökön, és potenciálisan feloldhatja a Starlink műholdas szolgáltatás helyi bevezetése körüli patthelyzetet. A tervezett beruházás jelentős lépés lehet a délkelet-ázsiai ország és az amerikai vállalat együttműködésében.

Tényleg vége hamarosan az ukrajnai háborúnak? Elmondta a Kreml, mire számítanak

Tényleg vége hamarosan az ukrajnai háborúnak? Elmondta a Kreml, mire számítanak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pár órája azt mondta: az ukrajnai háború lezárása közelebb van, mint bárki gondolná, akár jövőre véget érhet a konfliktust. A Kreml szóvivője erre azt mondta: előbb-utóbb biztosan vége lesz a háborúnak, de ez csak akkor történhet meg, ha Oroszország „elérte a különleges művelet céljait.”

Orbán Viktorral találkozott a csádi elnök

Orbán Viktorral találkozott a csádi elnök

Ahogy arról nemrég a Portfolio is beszámolt, a csádi elnök, Mahamat Idriss Déby Itnó szombat este érkezett meg Magyarországra, hogy a két ország közötti biztonsági együttműködés véglegesítéséről tárgyaljon. Az elnököt ezt követően Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este a Karmelita kolostorban fogadta. A kormányfő hétfőn további kétoldalú megbeszéléseket folytat majd Csád elnökével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Kudarcot vallottak Donald Trump ügyvédei: akár napokon belül kiderülhet, milyen büntetés vár a volt elnökre

Kudarcot vallottak Donald Trump ügyvédei: akár napokon belül kiderülhet, milyen büntetés vár a volt elnökre

Egy szövetségi bíróság kedden elutasította Donald Trump volt amerikai elnök kérelmét, hogy helyezzék át szövetségi szintre a New York államban tárgyalt, üzleti iratok hamisításával összefüggő büntetőjogi eljárását. A Stormy Daniels felnőttfilmes nevével fémjelzett ügyben május végén mondták ki bűnösnek a republikánus zászlóvivőt 34 vádpontban - írja a Hill.

Teljes az Európai Bizottság névsora

Teljes az Európai Bizottság névsora

Belgiumban hétfőn bejelentették, hogy az ország Hadja Lahbib külügyminiszter jelöli az Európai Bizottság testületébe. Ezzel minden uniós tagország jelöltje ismertté vált.

Megvan az ítélet a Quaestor-botrányban: 13 évet kapott Tarsoly Csaba

Megvan az ítélet a Quaestor-botrányban: 13 évet kapott Tarsoly Csaba

Megszületett az ítélet a 2016 óta húzódó Quaestor-ügyben, a cég a 2015-ös brókerbotrányok egyik kulcsszereplője volt. A Fővárosi Főügyészség a Quaestor cégcsoport tulajdonosát és vezetőjét, Tarsoly Csabát és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg, öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rótt a 11 vádlott terhére. Tarsoly 13 évet kapott,  korábban közel 33 ezer károsult kapott 100 milliárd forint nagyságrendű kártalanítást az ügyben.

Brókerbotrány: hétfőn jöhet a várva várt ítélet a Quaestor-ügyben

Brókerbotrány: hétfőn jöhet a várva várt ítélet a Quaestor-ügyben

A Fővárosi Törvényszék hétfőn, szeptember 2-án ítéletet hirdet abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor-cégcsoport vezetője és munkatársai vádlottként, míg a nagyszámú károsult sértettként várja a bíróság ítéletét - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

Jelentős veszteségre számít a kínai elektromos autógyártó

Jelentős veszteségre számít a kínai elektromos autógyártó

A China Evergrande ingatlanfejlesztő csoport elektromos járműveket gyártó leányvállalata jelentős veszteségnövekedésre számít 2024 első félévében. A China Evergrande New Energy Vehicle közleménye szerint a várható konszolidált nettó veszteség elérheti a 20,25 milliárd jüant (2,84 milliárd dollár), ami háromszorosa az előző év azonos időszakában jelentett 6,87 milliárd jüanos veszteségnek.

Majomhimlő: akkora a baj, hogy az afrikai ország már külföldi segítséget kér

Majomhimlő: akkora a baj, hogy az afrikai ország már külföldi segítséget kér

Az afrikai kontinens újabb egészségügyi kihívással néz szembe, miután a majomhimlő (mpox) járvány terjedése aggasztó méreteket öltött. A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya Japánhoz fordult segítségért, legalább 2 millió adag mpox elleni vakcina adományozását kérte.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Belenyúl a kormány a nyugdíjpénztári megtakarítások szabályaiba, kijöttek a részletek!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.