Brexit: jövő héten indul a nagy csata, már 1,65 millióan felsorakoztak az egyik fronton

Bár jócskán lassult, de még most is intenzíven emelkedik a brit parlament több mint négyhetes kényszerszünetét elrendelő kormányfői kezdeményezést elítélő petíció aláíróinak száma, amely péntek késő este már 1,65 millió fő felett járt. Ez arra utal, hogy továbbra is nagyon nagy a felháborodás a szigetországban azzal a Boris Johnson-tervvel kapcsolatban, amely igyekszik partvonalra szorítani a megállapodás nélküli Brexitet megakadályozni tervező képviselőket. A felháborodásra jó példa, hogy még egy volt brit kormányfő, John Major is jelezte: beszáll abba a jogi küzdelembe, hogy bíróságon akadályozzák meg a brit parlament felfüggesztését a Brexit előtt.

Brexit: most akkor behódolt vagy blöffölt Merkel?

Látok lehetőségeket arra, hogy kezeljük az északír-ír tartalékmegoldás problémáját a jövőbeli kereteket rögzítő politikai deklarációban és talán sikerül a következő 30 napban megtalálni a megoldást, amire egyébként 2 évet szántunk volna - lényegében ezeket az első hallásra talán sokat ígérő kijelentéseket tette tegnap esti berlini sajtótájékoztatója során Angela Merkel német kancellár, akinek oldalán Boris Johnson brit kormányfő karlengetéssel jelezte, hogy örül a hallott szavaknak.

Brexit: garantált a drámai végjáték May tegnapi húzása után

Az e hétre ígért érdemi Brexit-szavazást március 12-ig elhalasztotta Theresa May brit kormányfő egy vasárnapi bejelentéssel, ami nagy eséllyel egy drámai végjátékhoz vezet az egész Brexit-históriában. Maga a brit kilépés pedig jó eséllyel nem március 29-én éjfélkor fog bekövetkezni, hanem annál később. Sőt, egy EU-s javaslat szerint akár 21 hónappal később, de ez már inkább a zsarolás kategóriájába tartozik egy kölcsönös zsarolási játszmában, ami akár egy második brit népszavazáshoz is elvezethet.

Brexit: meghátrálhat a brit kormány!

A hónapok óta sulykolt március 29-i dátumhoz képest lehet, hogy valamivel később lép csak ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból - ismerte el ma a BBC adásában a brit külügyminiszter. Ez eddig a legmagasabb szintű jelzés a Brexit esetleges későbbre halasztására, noha az elemzők egy része már eddig is jelentős esélyt adott ennek a forgatókönyvnek. A brit miniszterelnök szóvivője persze rögtön sietett leszögezni, hogy szó sincs a Brexit későbbre halasztási tervéről, de a legfrissebb brüsszeli jelek is afelé mutatnak, hogy vagy a halasztás, vagy a megállapodás nélküli kizuhanás felé halad az ország, ahogy azt már tegnap is vázoltuk:

A Brexit-szöveg módosítását kéri May az EU-tól - Itt a ma esti menetrend!

Bár az Európai Unió vezetői világosan jelezték már az elmúlt hetekben, hogy nem tárgyalják újra a novemberben Nagy-Britanniával megkötött kilépési megállapodást és annak északír tartalékmegoldását, ma Theresa May brit kormányfő mégis azt kérte az EU-tól, hogy nyissák újra a tárgyalásokat és jogilag kötelező érvényű módosításokat hajtsanak végre a kilépési szövegen. Ez azonban csak látszólagos ellentmondás, mivel az elfogadott Brexit-megállapodás az északír tartalékmegoldás helyett alternatív megoldást is lehetővé tenne, csak konkretizálni kellene annak tartalmát. A következő hetekben várhatóan erről szólnak majd a tárgyalások, ha az EU is valóban rábólint az "újranyitásra". May reményei szerint egy módosított tartalék-megoldással már át tudja vinni a brit parlamenten az egész Brexit-megállapodást és akkor így már nem lesz se megállapodás nélküli kizuhanás, se elnyújtott Brexit.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.