telekom

Új világ jön a magyar mobilos díjcsomagoknál, a hatóság máris vizsgálódik

Új világ jön a magyar mobilos díjcsomagoknál, a hatóság máris vizsgálódik

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint a Magyar Telekom úgy tájékoztatta előfizetőit a nullás díjszabású ajánlatok kivezetéséről, hogy az ismertetőkből hiányzott a jogszabály szerinti kötelező tartalmi elemek nagy része, és az előfizetőket megillető jogokról sem szólt, ezért az NMHH máris vizsgálatot indított az ügyben - olvasható a hatóság közleményében. Egyúttal felhívja az előfizetők figyelmét arra, hogy az előfizetők felmondhatnak a számukra hátrányos egyoldalú szerződésmódosítás esetén, megéri összehasonlítani a piaci ajánlatokat.

A metaverzumban is eladjuk a metacipőt

A metaverzumban is eladjuk a metacipőt

Az elmúlt 25 évben óriási változáson ment keresztül a hazai reklámipar, a technológia fejlődése, az új platformok megjelenése, a kommunikációs eszköztár kibővülése azonban mit sem ér a kreatív szakemberek felkészültsége nélkül. Az elmúlt 6-7 év a folyamatos minőségi munkaerő hiányáról és annak a pótlásáról szólt, és a mai napig az egyik legnagyobb kihívás a szektor számára. A hazai reklámügynökségek csak úgy maradhatnak versenyképesek a piacon, ha folyamatosan megújulnak, nemzetközi tudást hoznak be és a trendeket nem csak lekövetik, hanem mélységében meg is értik őket. Ez nem csak a megrendelőknek, hanem a munkavállalóknak is fontos: mára a jó fizetés már nem elegendő, a hiteles brand, a nyitott szervezeti kultúra és a fejlődési lehetőségek legalább ilyen fontosak. A metaverzum megjelenésével a reklámipar is óriási lehetőségek kapujában áll, de a technológia még nagyon fiatal, annak jobb megértéséhez adatalapon dolgozó szakemberekre van szükség, akik ezt a tudást el tudják mélyíteni. A Portfolio Barna Tamást és Fabricius Gábort, az idén 25 éves Republic Group alapítóit kérdezte a reklámpiaci trendekről, a gazdasági válságok reklámpiaci hatásairól, a november 10-11 között megrendezett BrandFestival-ról és a digitális ökoszisztémákról.

Új valuta a munkaerőpiacon: a 4 napos munkahét

Új valuta a munkaerőpiacon: a 4 napos munkahét

Egy-egy hosszú hétvégét leszámítva megszoktuk, hogy a hétvégék kétnaposak, pedig 41 évvel ezelőttig a hatnapos munkahét volt a természetes. Tíz éve a home office-t se tudtuk elképzelni, a Covid azonban a munka világát is alaposan felforgatta. Az on-site munkarend mellett ma már teljesen magától értetődik, hogy a munkavállalók otthonról is dolgozhatnak, és előbb-utóbb ugyanennyire elterjedt lehet a 3 szabadnapos munkarend is. Hazánkban a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom Csoport indított kísérleti programot a 4 napos munkahét tesztelésére. A Portfolio exkluzív beszámolója a több hónapos pilot részleteiről.

Ilyet se láttunk még Budapesten: 10 méter magasan lógott egy konténer a belváros közepén

Ilyet se láttunk még Budapesten: 10 méter magasan lógott egy konténer a belváros közepén

Különleges helyszínen adott tanácsot a digitális előrelépéshez a Telekom, két kisvállalkozóval a földtől elszakadva, több méter magasan beszélgettek a budapesti Erzsébet téren. A nem mindennapi aktivitás célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy a vállalkozásoknak miért érdemes új szemszögből szemlélniük a digitális megoldásokban és eszközökben rejlő hatékonyságnövelő lehetőségeket.

A válság sem tudja megállítani az 5G-t, masszív növekedés jöhet

A válság sem tudja megállítani az 5G-t, masszív növekedés jöhet

A kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére jövőre folytatódik az 5G-szolgáltatások terjedése; 2023 végére a felhasználók száma 1,67 milliárdra emelkedhet az idei év végére várt 1 milliárdról - derült ki az Ericsson ConsumerLab legfrissebb felméréséből.

Izgalmas technológiát mutattak be a Szigeten, az EFOTT-on és a Strand Fesztiválon

Izgalmas technológiát mutattak be a Szigeten, az EFOTT-on és a Strand Fesztiválon

Bár a fesztiválszezon a végéhez közeledik, az idei év sem maradt jelentős technológiai újítás nélkül. A 2022-es Szigeten, Strand Fesztiválon és EFOTT-on debütált a Telekom és a T-Systems ún. Campus Network megoldása, ami a nyilvános hálózatokhoz képest  egy zárt és védett privát, dedikált mobilhálózatot jelent, és jelen megoldásban az elektronikus fizetést teszi gördülékennyé a speciális környezetben.

Változás a Magyar Telekom felsővezetésében

Változás a Magyar Telekom felsővezetésében

A Magyar Telekom bejelentette, hogy Szabó Melinda, a társaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettese 2022. szeptember 14-i hatállyal távozik a társaságtól és 2022. szeptember 15-től a Deutsche Telekom Csoport európai tagvállalatok B2C szegmenseiért felel, Senior Vice Presidentként. A társaság igazgatósága döntött arról, hogy 2022. december 1-i hatállyal Pereszlényi Zoltánt nevezi ki a társaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettesének.

A lakosság digitális edukációja nélkül az 5G sem fog elterjedni

A lakosság digitális edukációja nélkül az 5G sem fog elterjedni

Annak ellenére, hogy Magyarországon az 5G hálózat széles körű alkalmazása 825 milliárd forint nettó haszonnal járhatna, a technológia terjedése mégsem halad a megfelelő ütemben. A legfőbb akadály, hogy a magas beruházási költségek megtérülése bizonytalan, mert félő, hogy a lakossági felhasználás lassabb terjedése hátráltathatja az 5G felfutását. A KPMG szerint ezért olyan B2B üzleti megoldásokat érdemes fejleszteni, amelyek lakossági felhasználása vonzó, és maguk is hozzájárulnak a digitális készségek fejlesztéséhez.

Videó: kéz-ortézist és nyelvtanulást segítő szoftvert is díjaztak az idei Vodafone Digitális Díjon

Videó: kéz-ortézist és nyelvtanulást segítő szoftvert is díjaztak az idei Vodafone Digitális Díjon

2022-ben negyedik alkalommal hirdette meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Vodafone Digitális Díjat, mellyel célja, hogy ösztönözze és elismerje azokat az innovátorokat, akik digitális ötleteikkel és megoldásaikkal valamely társadalmi kihívásra kínálnak megoldást. A 15 millió forint összdíjazású pályázatra 2022-ben olyan projektekkel lehetett nevezni, melyek napjaink legfontosabb problémáira reagálnak, így a szervezők a társadalom, esélyegyenlőség és környezetvédelmi területtel kapcsolatos nevezéseket vártak.

Egyre jobban ütik a hazai kispapírokat a magyar tőzsdén

Egyre jobban ütik a hazai kispapírokat a magyar tőzsdén

Alaposan elromlott a nemzetközi tőkepiaci hangulat, ez pedig nyomot hagyott a magyar tőzsdén is. A blue chipek közül az OTP és a Magyar Telekom vezeti az esést, de a kis papírokon is nagy a nyomás.

Élen az eMAG-Extreme Digital, erősödött az Alza, nagyot ugrott a Kifli.hu

Élen az eMAG-Extreme Digital, erősödött az Alza, nagyot ugrott a Kifli.hu

Több mint bruttó 210 milliárd forintos online forgalommal ezúttal is az eMAG-Extreme Digital végzett a GKID (korábbi nevén GKI Digital) a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorának elején. Az élelmiszerek, háztartási cikkek (gyűjtőnéven FMCG termékek) online piacának a legnagyobb szereplője a Tesco. Idén először külön rangsor készült a 100%-ban magyar tulajdonú e-kereskedelmi cégekről: ennek első helyére az Euronics került.

Nagyon súlyos következményei lehetnek az 5G és a repülőgépek közti problémának

Nagyon súlyos következményei lehetnek az 5G és a repülőgépek közti problémának

Egy technológiai innováció, amely a második világháború idején a pilótáknak segített a vadászgépek vezetésében, most a légitársaságok, valamint az AT&T és a Verizon közötti vita középpontjában áll az 5G, a mobileszközök felgyorsítását célzó innovatív szolgáltatás miatt. A problém ugyanis az, hogy a repülőgépekben használt rádiós magasságmérő eszköz működésében a repülésbiztonsági szakértők szerint meghibásodást okozhat az 5G, amely a magas automatizáltság miatt láncreakciót indíthat el, így balesetveszélyessé válik például a landolás. A problémát tovább tetézi, hogy telekommunikációs iparági szakértők cáfolják, hogy bármi gond lenne, így egyelőre nem született tartós megoldás a probléma orvosolására.

Dübörög az 5G a Telenornál

Dübörög az 5G a Telenornál

Országosan már több mint 200 bázisállomáson érhető el a Telenor 5G-szolgáltatása, az új technológiát használják is a szolgáltató ügyfelei: a hónapról hónapra növekvő 5G-n zajló adatforgalom 2021 októberében meghaladta a 35 ezer gigabytot (GB) - közölte a mobiltársaság az MTI-vel.

Orbán Viktor: a Deutsche  Telekom továbbra is stratégiai partner

Orbán Viktor: a Deutsche Telekom továbbra is stratégiai partner

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, akivel Magyarország digitális fejlesztésének kihívásait, illetve az e téren elért közös eredményeket tekintették át - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Új pénzügyi vezérigazgató-helyettes a Telenor Magyarországnál

Új pénzügyi vezérigazgató-helyettes a Telenor Magyarországnál

Október 1-től Takács József tölti be a Telenor Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettesi pozícióját. A szakember 2018-ban csatlakozott a Telenorhoz, ahol mostani kinevezéséig a kontrolling és tervezés területet vezette igazgatóként.

Rengeteget facebookoznak a magyarok

Rengeteget facebookoznak a magyarok

Az uniós országok átlagához képest a magyarok jóval nagyobb arányban böngészik a közösségi oldalakat, videómegosztó oldalakat, illetve keresik az egészséggel kapcsolatos információkat - ki derül ki a KSH hazai háztartások infokommunikációseszköz-használatát vizsgáló kiadványából.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.