tesla

Gigászok harca, jön a hatalmas gólem a Tesla és Musk ellen

Gigászok harca, jön a hatalmas gólem a Tesla és Musk ellen

Komoly átalakuláson megy keresztül az autóipar, egyre gyorsabban terjednek az elektromos autók, nem csak a tradicionális autógyártók, de új belépők, élen a Teslával is ezen az új pályán versenyeznek. A mobiltelefon-gyártóknál az a helyzet, hogy van az Apple, amelyik saját ökoszisztémát hozott létre, és igyekszik a hardvert és a szoftvert is kézben tartani, amivel egyrészt elképesztően hatékonyan működik, mint vállalat, és a termékei is kiemelkedően hatékonyak, de ami ennél is fontosabb, az iparági profit oroszlánrészét az amerikai cég teszi zsebre. Mellettük működik sok gyártó, amelyek nem saját operációs rendszert használnak, hanem Androidot, ők jóval kevesebb profitot termelnek, de közülük is kiemelkedik a Samsung, amelyik brutális volumenben gyárt mobilokat, és még valamennyi pénzt is keres vele. A UBS szerint hamarosan az autóiparban is valami hasonlót láthatunk majd, a Tesla lesz az autóipar Apple-je, a Volkswagen pedig a Samsung, ez a két gigász tarolhatja le a jövő autópiacát.

Gigacsomag jön az Egyesült Államokban, történelmi csúcson a Dow Jones

Gigacsomag jön az Egyesült Államokban, történelmi csúcson a Dow Jones

A hétfői rossz teljesítményt követően erős felpattanást láthattunk tegnap az amerikai tőzsdéken, különösen a Nasdaq és a technológiai részvények teljesítettek jól, de nagyot ralizott a Tesla vezetésével az elektromosautó-gyártó szektor is. Az emelkedést a csökkenő kötvényhozamoknak, illetve az amerikai szenátus által elfogadott 1 900 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagnak köszönhettük.

Felpattant a Tesla! Követi a falka?

Felpattant a Tesla! Követi a falka?

Ritkán telik el olyan nap, amikor ne történne valami a Tesla frontján. Ha éppen a céggel nem történik semmi, és még Elon Musk is csak visszafogott tweet-ekkel szórakoztatja a gyülekezetet, akkor is szinte biztosak lehetünk benne, hogy az árfolyamban lesz olyan mozgás, ami figyelemre méltó. Az azonban még ennél a vállalatnál is ritka, hogy jó pár hétnyi esés után közel 20%-kal pattan fel a részvény egyetlen nap alatt. Tegnap éppen ez történt. Ilyenkor nemcsak a Tesla-t, de azokat a papírokat is érdemes megnézni a technikai elemzés szemszögéből, amelyeket a piac hasonlóan kezel: ugyanúgy magas reményeket, nagy növekedést, és közel azonos nagyságú kockázatokat rendel hozzájuk: vagyis a falkához tartoznak.

Őrült rali, hamvaiból támadt fel a Tesla

Őrült rali, hamvaiból támadt fel a Tesla

Kimondottan jó hangulatban telt tegnap a kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, messze a legjobb teljesítményt a tech-túlsúlyos Nasdaq nyújtotta a vezető börzék közül. Szektorszinten az elektromosautó-gyártók kiemelkedően jól teljesítettek, több vállalat papírjánál is láthattunk két számjegyű emelkedést.

A sztárbefektető szerint csak most indulhat be igazán a bikapiac

A sztárbefektető szerint csak most indulhat be igazán a bikapiac

Az elmúlt hónapok egyik nagy sztárja mindenképpen az ARK Investment volt és vezetője, Cathie Wood, akinek a befektetési alapjai varázslatos teljesítményt nyújtottak, volt olyan, amelyik több mint megduplázta a befektetők pénzét. Nem véletlen így, hogy folyamatosan nőtt a beáramló tőke mennyisége, azonban a mostanában felerősödő inflációs félelmek és a kötvényhozamok emelkedése alaposan betett a főleg növekedési és technológiai részvényeket tartalmazó portfólióknak. A cég karizmatikus alapítója azonban optimistán látja a jövőt.

A Tesla szép csendben építi energetikai birodalmát

A Tesla szép csendben építi energetikai birodalmát

Februárban igen komoly fagyok sújtották az Egyesült Államokat, és különösen Texas államot, amelynek a villamosenergia-hálózata nem bírta terhelést, és emiatt milliók maradtak áram nélkül. Ebben számos tényező játszott szerepet, de annyi biztos, hogy a rendszernek komoly hiányosságai vannak. Ezen azonban most részben javíthat a Tesla, amely egy hatalmas akkutelepet épít ki a környéken, ez pedig segíthet az energiatárolásban és a fluktuációk kezelésében. Egyes elemzők szerint hatalmas potenciál rejlik az üzletágban.

Elon Musk 6 zseniális ötlete, amivel az egész emberiség életét megváltoztathatja

Elon Musk 6 zseniális ötlete, amivel az egész emberiség életét megváltoztathatja

Elon Musk sokak szerint a világ egyik leginnovatívabb személye, aki általánosságban véve másképp gondolkodik a jövőről és ennek jegyében számos iparágat forradalmasított már az utóbbi években. Jól mutatja ezt, hogy a mai napig egy sor olyan üzleti projektet indított el és tett meghatározóvá, amelyek pozitív hatást gyakoroltak a társadalomra. Ezen projektek sora igen hosszú és több egymástól elkülönülő iparágat érint; ilyen például a légi közlekedés vagy az egészségügy, olyan vállalatokkal, mint a SpaceX, a Tesla, a Neuralink vagy az OpenAI. Az Analytics Insight cikke alapján összeszedtük az eddigi legérdekesebb, Elon Musk nevéhez fűződő projekteket.

Záporoznak az újabb szögek a hagyományos autógyártás koporsójába - Halálra ítélik a belsőégésű motorokat

Záporoznak az újabb szögek a hagyományos autógyártás koporsójába - Halálra ítélik a belsőégésű motorokat

Az elmúlt hetekben egymás után jelentik be az autógyártók, hogy száműzik a belsőégésű motorral szerelt járműveket a kínálatukból és kizárólag elektromos autók előállítására és értékesítésére fognak koncentrálni a jövőben. A modellportfóliók radikális átalakításában olyan tényezők játszanak kulcsszerepet, mint az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások, a nemzetgazdasági érdekek és az egyre erősebbé váló verseny.

Valósággal szabadultak a befektetők az elektromosautó-gyártók részvényeitől

Valósággal szabadultak a befektetők az elektromosautó-gyártók részvényeitől

A tegnapi kereskedésben kifejezetten rosszul teljesítettek az elektromosautó-gyártók, köztük főleg a feltörekvő Tesla-riválisok. A gyengébb teljesítmény mögött elsősorban a Nio kedvezőtlenebb gyorsjelentése állhat, mivel a vártnál nagyobbak voltak a cég veszteségei, de emellett a februári értékesítések is gyengék voltak több gyártó esetében is.

India csapja a szelet a Teslának

India csapja a szelet a Teslának

India kész alacsonyabb működési költségeket biztosítani a Tesla számára, mint amit bárhol máshol a világon el lehet érni - jelentette ki Nitin Gadkari közlekedési miniszter a Reuters hírügynökségnek.

A Tesla-riválisok részvényeitől szabadulnak a befektetők, gyenge volt az értékesítés

A Tesla-riválisok részvényeitől szabadulnak a befektetők, gyenge volt az értékesítés

A mai kereskedésben kifejezetten gyengén teljesítenek az elektromosautó-gyártók, köztük főleg a feltörekvő Tesla-riválisok. A gyengébb teljesítmény mögött elsősorban a Nio kedvezőtlenebb gyorsjelentése állhat, mivel a vártnál nagyobbak voltak a veszteségei, de emellett a februári értékesítések is gyengék voltak több gyártó esetében is.

Összeesett a Tesla, vele együtt ment minden a levesbe

Összeesett a Tesla, vele együtt ment minden a levesbe

Amekkora lendülettel érkeztek a 2021-es évbe az elektromosautó-gyártók részvényei, olyan lendülettel kezdtek el zuhanni bő egy hónappal ezelőtt. Az esés okait természetesen a szegmens zászlóshajójának számító Teslánál érdemes keresni, amely nem csak felfelé, de lefelé is húzza magával az egész szektort. Az EV-részvényeket több tényező is nyomás alatt tartotta, a hosszú állampapírok hozamának emelkedése, a kamatemelési félelmek, de a globális chiphiány is negatívan hatott, és az is igaz, hogy a cégek is a vártnál gyengébben teljesítettek. Megnéztük, mik mozgatják az árfolyamokat, és érdemes-e már beszállni a nagy esés után az EV-gyártók részvényeibe.

Tovább ütik a kriptodevizákat, esik a bitcoin is

Tovább ütik a kriptodevizákat, esik a bitcoin is

Közel egy hete zajlik az esés a legtöbb kriptodeviza piacán, a fontosabb virtuális pénzek értéküknek 20-40 százalékát veszítették el az elmúlt napokban, ma is folytatódik az esés.

Beütött a valóság - Csúnya lefordulás a tőzsdéken

Beütött a valóság - Csúnya lefordulás a tőzsdéken

Masszív eladói hullám söpört végig a tőzsdéken, és nem csak a részvények, de a kötvények, vagy a dollár és az arany piaca is megremegett. Az esés mögött elsősorban a hosszú amerikai állampapírok hozamának emelkedése áll, ami több csatornán keresztül is negatívan hat a sok esetben feszített árazáson forgó részvényekre. Sokan már most az amerikai jegybankot figyelik, beavatkozik-e az esés megfékezésére, pedig, ha lesz is nagyobb korrekció a piacokon, a Fed nem a folyamat elején lép be, a tegnapi esés csupán a piac normális működésének a része, csak egy kis ízelítő abból, mi történik azokon a részpiacokon, ahol sokáig teljesen figyelmen kívül hagyják a fundamentumokat a befektetők.

Villámgyors összeomlás és csodálatos feltámadás a tőzsdéken

Villámgyors összeomlás és csodálatos feltámadás a tőzsdéken

Egy évvel ezelőtt indult az a tőzsdei pánikeladási hullám, amelyet a kornavírus-járvány világméretű terjedése váltott ki. Bár a pandémia gazdasági válságba taszította a világot, a jegybanki és kormányzati szerepvállalás a pénzbőség ugrásszerű növekedéséhez vezetett, az irdatlan mértékű likviditás pedig megtalálta az útját a tőkepiacok felé és az eszközárak jelentős emelkedéséhez vezetett, sokak szerint olyan mértékben, ami már egyáltalán nem tükrözi a valós gazdasági helyzetet. Az évforduló alkalmából megnéztük, hogy hogy állnak a tőkepiaci árfolyamok a nagy zuhanás előtti szintekhez képest.

Warren Buffett üzleti partnere alaposan leszólta a Teslát és a bitcoint

Warren Buffett üzleti partnere alaposan leszólta a Teslát és a bitcoint

Viszonylag ritkán szokott megszólalni Warren Buffett üzlettársa, Charlie Munger, de akkor az általában nagyot durran, és ez nem volt másképp most sem. A tőzsdeguru szarkasztikus stílusa közismert, ezúttal a Tesla, a bitcoin, a Robinhood és a GameStop kapcsán fejtette ki véleményét.

Zuhan a Tesla, magával rántotta az egész EV-szektort

Zuhan a Tesla, magával rántotta az egész EV-szektort

A Tesla továbbra is az elektromosautó-gyártó szektor megkerülhetetlen szereplője, ráadásul olyannyira fontos, hogy jellemzően képes az egész szektort megmozgatni. A történelmi csúcsról már több mint 20 százalékot esett a Tesla árfolyama az elmúlt időszakban, és érdekes azt látni, hogy a három legnépszerűbb kínai elektromos autós részvény átlagban szintén közel értékének ötödét vesztette el ugyanezen az időtávon.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.