tesla

Hatalmas változáson mentek keresztül a Tesla járművei

Az elmúlt években elképesztő fejlődés ment végbe a Tesla autóinál, gondoljunk csak a 2,5 másodperc alatt 100 km/h-ra gyorsuló autókra, vagy a közel 600 kilométer hatótávolságú akkumulátorokra. Sőt, legutóbb a Tesla vezére, Elon Musk már arról beszélt, hogy kevesebb, mint két év és rendelkezésre áll majd az önvezető technológia a vállalatnál. Most a Business Insider állított össze egy listát, amely megmutatja, hogy az elmúlt években mekkorát fejlődtek az egyes modellek.

Megszavazták: összeolvad Elon Musk két cége

Jóváhagyták a SolarCity és a Tesla részvényesei a két cég egyesülését, a tranzakció a következő napokban zárulhat le - jelentették be. Elon Musk elektromos autókat gyártó cége 2,6 milliárd dollárt fizet a napenergia-vállalatért.

Már Elon Musk is Clinton mellett kampányol

Az amerikai elnökválasztás eredménye várhatóan nem lesz hatással a Tesla gazdálkodására, ugyanakkor Hillary Clinton gazdaságpolitikai elképzelései helyesebbek a két jelölt közül - mondta Elon Musk, a Tesla vezére pénteken a CNBC-nek. Az üzletember arról is beszélt, hogy az elektromos autóiról ismert cégnek most nincs szüksége friss készpénzre, de a működésből származó forrás puffert jelenthet a következő évekre.

A Tesla vezére forradalmasítaná a háztartások napelem rendszerét

A Tesla vezére ismét nagy dobással állt elő, ígéretéhez hűen október 28-án több új terméket is bemutatott, amelyek kivétel nélkül az általa megálmodott jövőképhez kapcsolódnak. Egy olyan jövőképhez, amely komplett megoldást kínál a tiszta energia előállítására, tárolására és a zéró-emissziós közlekedésre.

A Goldman belerúgott a Teslába

A Goldman Sachs vételről semlegesre változtatta a Tesla részvényeire vonatkozó ajánlását, míg célárát 240 dollárról egészen 185 dollárig csökkentette. Döntését azzal indokolta, hogy kockázatot lát a SolarCity és a Tesla egybeolvadásában, illetve a Tesla olcsóbb, szélesebb tömegek számára gyártott Model 3-asának piacra dobása is késhet, amely szintén negatív hatással lehet az üzletmenetre.

Három testvér úgy döntött, olyan jó akkumulátorokat gyártanak, mint a Tesla

A Kreisel Electric jó példa arra, hogy a teljesen átalakuló járműiparban egy kis cég is képes olyan termékek előállítására, amelyekért a több mint 100 éves üzleti modellt követő autógyártók elkezdenek sorba állni. A Johann, Markus és Philipp Kreisel által alapított cég többek között elektromos hajtásláncok és akkumulátorok gyártásával foglalkozik, amelyek segítségével az átépített járműveik akár 300-450 kilométer megtételére is képesek egyetlen töltéssel.

Soros ad pénzt Elon Musk terveire

A SolarCity árfolyama nagyot emelkedett azt követően, hogy a vállalat jelezte, a Soros által kezelt Quantum Strategic Partners 305 millió dollárral száll be a cégbe.

Meghalt egy Tesla sofőrje - A magyar tűzoltók vajon tudnák, mi a dolguk?

Hollandiában egy ember életét vesztette azt követően, hogy Teslájával fának csapódott. A helyi tűzoltók hosszú ideig nem szabadították ki az áldozatot a roncsok közül, ugyanis nem tudták eldönteni, hogy az autó feszültség alatt van-e még, feleslegesen pedig nem akartak kockáztatni egy áramütést. Az eset kapcsán megkerestük a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, hogy kiderítsük, vajon a magyar tűzoltók egy hasonló helyzetben rögtön tudnák-e a szükséges lépéseket és utánajártunk annak is, hogy egy átlagember mit tehet, ha kigyullad egy elektromos autó.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.