triman

Projektcéget alapított a Set Group leányvállalata

A Set Group leányvállalata, a Triman projektcéget alapított, 262,6 millió forintos jegyzett tőkével, melybe apportálásra került a Garaboncon található ingatlan, illetve a földterület alatt található termálvízkészlethez kapcsolódó kitermelési, valamit felhasználási jogok.

Jelentős nyereséggel zárta a 2019-es évet a SET Group leányvállalata

A SET Group leányvállalata 374 millió forintos profittal zárta a 2019-es évet, amelyből 50 millió forintot osztalékként fizetnek ki, ebből pedig 45 millió forint a SET Groupot illeti, hiszen a Triman Kft. a cég 90 százalékos tulajdonában áll.

Továbbra is végzi termelő tevékenységét a SET Group leányvállalata

A SET Group mai bejelentése alapján a társaság legjelentősebb leányvállalata, a Triman Kft. végrehajtotta a szükséges intézkedéseket, és a kialakult helyzet ellenére is képes az eddigi hatékonyságával végezni továbbra is a termelő tevékenységet.

Tovább bővítette székhelyét a Set Group leányvállalata

A Set Group leányvállalata, a Triman Kft. további 1000 négyzetméternyi terület megvásárlásával bővítette gödöllői székhelyét, a leányvállalat növekedése kapcsán felmerülő kapacitásigény végett, így a gödöllői ingatlanállomány 16 000 négyzetméter nagyságúra emelkedett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.