Keményen belenyúl a kormány a távhőszektorba - Örülhetnek a felhasználók, moroghatnak a kereskedők

Keményen belenyúl a kormány a távhőszektorba - Örülhetnek a felhasználók, moroghatnak a kereskedők

A távhőkassza pozitív egyenlegének megőrzése érdekében a rezsialapból kivett 100 milliárd forintos tétel csak az egyik ága a tegnapi kormánydöntéseknek, ami a távhőszektort érinti; a Magyar Közlönyben ugyanis felbukkant egy másik, szintén komoly kihatású kormányrendelet is. Utóbbi gyakorlatilag azt mondja ki, hogy a rendelet erejénél fogva semmis (!) az összes olyan gázszerződés, amit nem az MVM kötött a távhőtermelőkkel az októbertől induló átmeneti gázévre, és az állami cégnek kell az összes távhőtermelőt ellátni, ami mögött a cég már le is kötötte a szükséges gázmennyiséget. Ez azt jelenti, hogy az idén első háromnegyed évre leszorított nem-lakossági távhőárak októbertől még tovább süllyedhetnek, aminek örülhetnek a távhőt felhasználó önkormányzatok és egyéb intézmények, viszont a már szerződéssel rendelkező energiakereskedők moroghatnak emiatt. A gázpiaci energiabeszerzés kulcstéma lesz a Portfolio április 18-i Vállalati Energiabeszerzés című konferenciáján, amelyről további részletek itt érhetők el, jelentkezni pedig itt lehet.

Aggódhatnak rezsinövekedés miatt a távhős lakásban élők is – Bekérték az átlagfogyasztási adatokat

Aggódhatnak rezsinövekedés miatt a távhős lakásban élők is – Bekérték az átlagfogyasztási adatokat

Az elmúlt napokban megszaporodtak azok a jelek, értesülések, amelyek arra utalnak, hogy a távhővel fűtött lakásokban élők is rezsinöveléssel nézhetnek szembe, ha az átlagnál többet fogyasztanak. A gázárak égbe szállása tehát az ő pénztárcájukra is kihatna, hiszen a friss világpiaci árak alapján elképesztően nagy lyuk alakulhatott ki a távhőtermelők, illetve szolgáltatók gazdálkodásában, amit valahogy be kell foltozni.

Komoly döntést hozott a kormány a győri távhőcég ügye nyomán, megvan a 33 milliárdos távhő-kompenzáció is

Komoly döntést hozott a kormány a győri távhőcég ügye nyomán, megvan a 33 milliárdos távhő-kompenzáció is

Miután egy elszámolási vita miatt felmondta a gázkereskedő a győri távhős céggel az ellátási szerződést, azt a döntést hozta meg a kormány, hogy április 15-ig megtiltja a hasonló esetek bekövetkezését – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Egy másik kormányrendelet a győri esetre vonatkozóan megnyitja az utat a pénzügyi rendezés felé, egy harmadik rendeletben pedig felbukkan az a közel 33 milliárdos idei évi költségvetési kompenzáció, ami az egész távhőszektornak segít és volt már előjele a minap.

Kiderült: másfél millió ember távfűtését teszi biztonságosabbá a kormány friss mentőöve

Kiderült: másfél millió ember távfűtését teszi biztonságosabbá a kormány friss mentőöve

Az elmúlt évek legmagasabb szintjére, 661 ezer lakásra nőtt a távhővel ellátott lakossági ingatlanok száma 2020-ban, amelyekben mintegy másfél millióan laktak és átlagosan 2147 forintért vásárolták a távhőtermelők a messze legnagyobb jelentőségű földgáz gigajoulját, amelynek ára idén a többszörösére ugrott - derült ki a magyar távhőszektor minap közzétett 2020-as éves jelentéséből. Az anyag rámutat arra a hatalmas feszültségre, hogy miközben a távhőtermelőknek és szolgáltatóknak a rezsicsökkentés miatt idén is lényegében stagnálhatott a hődíj-, illetve alapdíj bevétele, aközben az említett energiaár drágulás miatt a költségeik biztosan elszálltak. Nem véletlen, hogy még az idei költségvetésből 33 milliárdos mentőövet kellett dobnia a múlt héten a kormánynak az ágazat felé.

Állami távhő-mentőöv: most valóban „csak” a 33 milliárdos segítség érkezik

Állami távhő-mentőöv: most valóban „csak” a 33 milliárdos segítség érkezik

Egy friss ITM-rendelet csak megteremtette a lehetőségét annak, hogy a távhőszektor nehézségeinek enyhítésére két irányból is reagálhasson a kormány, de a kettőből most csak az egyikkel, a költségvetési forrás juttatásával reagál – jelezte a Portfolio pontosító kérdésére az Innovációs és Technológiai Minisztérium Sajtóosztálya.

33 milliárdos költségvetési mentőövet dob a kormány a távhőszektornak

33 milliárdos költségvetési mentőövet dob a kormány a távhőszektornak

Ha a távhőkasszában két hónapot meghaladó fedezethiány kalkulálható a 2021-2022-es fűtési szezonban, akkor egy új eljárásrend megteremtésével kell ezt a fedezethiányt megszüntetni – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent ITM-rendeletből. Ez gyakorlatilag azt is tartalmazza, hogy az idei, tehát még 2021-es költségvetés terhére legfeljebb 33 milliárd forintot ki lehet fizetni a távhőkassza kompenzációs előlegeként.

Energiaválság: összeomolhat a távhőellátás, az állam közbeléphet

Energiaválság: összeomolhat a távhőellátás, az állam közbeléphet

Miután Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egyértelmű állami segítséget ígért a távhőszektornak az elszálló gázárak miatt, illetve a MET Csoport kereskedelmi igazgatója a Portfolio-nak dominószerű bedőlések lehetőségére figyelmeztetett az energiakereskedők között, ma arról ír a 444.hu, hogy a gázmotoros cégek nyerészkedése miatt tucatnyi város önkormányzata a távhőhöz szükséges gázellátási szerződése felmondásának határán áll, ami télen ellátási zavarokhoz vezethet. A patthelyzetből lehet, hogy az állam közbelépése jelenti majd a kiutat, azaz éppen olyasmi, amit a múlt héten nyílt levélben kért a székesfehérvári polgármester (akinek városát szintén érinti a gázkereskedői szerződés felmondásának lehetősége): az állami egyetemes szolgáltatás alá menekülhetnek a távhőcégek is.

Energiaválság: a távhő- és vízmű cégekre is kéri a rezsicsökkentés kiterjesztését a székesfehérvári polgármester

Energiaválság: a távhő- és vízmű cégekre is kéri a rezsicsökkentés kiterjesztését a székesfehérvári polgármester

Az elszálló gáz- és áramárak hatalmas többletköltséget okoznak az önkormányzati tulajdonban álló közszolgáltató cégeknek, ezért levélben arra kérte a kormányt a székesfehérvári polgármester, Cser-Palkovics András, hogy legalább átmeneti időre ezek a közszolgáltató cégek, így például a távhő- és víziközmű cégek is bemehessenek az egyetemes szolgáltatói körbe, azaz hatóságilag meghatározott, rezsicsökkentett, áron tudjanak gázhoz és áramhoz jutni. Nem világos azonban, hogy ezt a lehetőséget pontosan hogyan, az energiaigény mely részére kéri a polgármester például a távhőcégeknél.

Elszálló áramárak Magyarországon: gyárleállások is jöhetnek télen

Elszálló áramárak Magyarországon: gyárleállások is jöhetnek télen

A többszörösére emelkedő piaci áramárak, a pandémia által okozott szerződéses bizonytalanság és egyéb ágazati terhek együttesen oda vezethetnek, hogy Magyarországon az ipari nagyfogyasztók egy része akár korlátozhatja is a gyártói kapacitását, vagy akár le is leállíthatja a termelését, elkerülendő a további veszteségeket – érzékeltette a nagy áramfogyasztók súlyos aggodalmait az Ipari Energiafogyasztók Fóruma elnöke, Nagy Zoltán, az Indexnek. Mindez annak tükrében valóban nem zárható ki, hogy az elmúlt hetek kormányzati jelzései szerint csak a kisebb vállalkozásokat védenék meg az egyetemes szolgáltatói körbe való belépés megteremtésével, ami viszont azzal a következménnyel is járna, hogy még kevesebb versenypiaci fogyasztónak kellene összedobnia a KÁT és a távhőkassza költségvetését.

Gulyás Gergely: százmilliárdokba kerülhet a rezsicsökkentés kibővítése, a távhőszektor is számíthat állami segítségre

Gulyás Gergely: százmilliárdokba kerülhet a rezsicsökkentés kibővítése, a távhőszektor is számíthat állami segítségre

Nagyon fontos információkat osztott meg a mai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról, hogy a Portfolio által elsőként megírt önkormányzati-egyházi bemenekülés a rezsicsökkentés ernyője alá mekkora költségvetési terhet jelenthet majd az államnak áttételesen és arra is utalt, hogy rövidesen bejelentik a távhőszektor állami megsegítését is. Utalt az ipari fogyasztók egyetemes szolgáltatási körből való energiafogyasztására is, de részleteket nem mondott, illetve arra is utalt, hogy az egyes szektorok múltbeli nyereségétől és a magas árak tartósságától is függ, hogy mely szektorokban lehet még esetleg állami segítség.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.