Háromhavi csúcs közeléből ütötték le a forintot

Háromhavi csúcs közeléből ütötték le a forintot

Csütörtökön újra megpróbált a 347-es szint alá jutni a forint az euróval szemben, rövid időre csaknem háromhavi csúcsra is ért 347,1-nél, de röviddel dél után esni kezdett a többi régiós devizával együtt. A jelek szerint az EKB eszközvásárlási programjának esetleges téli lassításával kapcsolatos aggodalmak, illetve az MNB már meg is kezdett programlassítása nyugtalanságot okoz a magyar állampapírpiacon (hozamemelkedés, mai aukciós eredmény), ez pedig a forinra is visszahat, megállítja az erősödési kísérleteit. A befektetők mindezek miatt már az EKB jövő heti kamatdöntésére és az azt követő üzenetekre kezdenek koncentrálni.

Tovább esik a forint - Mit lép erre a Monetáris Tanács?

Tovább esik a forint - Mit lép erre a Monetáris Tanács?

További gyengüléssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, a jelek szerint a befektetők idegesek az MNB keddi döntése előtt. A jegybank szinte biztosan kamatot fog emelni, csak annak mértéke kérdés, illetve az, hogy a szigorítás kielégíti-e a felfokozott várakozásokat.

Megint ütöttek egyet a forinton, 360-nál az euró

Megint ütöttek egyet a forinton, 360-nál az euró

Péntek reggel továbbra is 360 közelében jár a forint az euróval szemben. Tegnap egy hajszálra volt ettől a lélektani határtól a jegyzés, de végül nem vitte át, azonban továbbra sem menekült meg a magyar deviza, hiszen bármikor jöhet egy újabb gyengülő hullám.

Újra a veszélyzóna felé szédeleg a forint

Újra a veszélyzóna felé szédeleg a forint

Az elmúlt napok gyengélkedése után ismét 362 felett jár a forint az euróval szemben, amivel kis lépésekkel ugyan, de ismét veszélyes szintek felé közelít, hiszen lassan belátható távolságra lesz a történelmi mélypontja. Persze arra is van esély, hogy innen fordul majd a jegyzés, és újra 360 alatti árfolyamot látunk, ez a következő napokban eldőlhet.

Nincs megállás, száguld tovább a forint

Nincs megállás, száguld tovább a forint

Pénteken is folytatja erősödését a forint az euróval szemben, lassan 363-hoz közelít a jegyzés. Ezzel továbbra is felülteljesítő a magyar deviza a régióban.

350 fölé gyengült a forint Nagy Márton távozásának hírére

350 fölé gyengült a forint Nagy Márton távozásának hírére

Napok óta már nem a 350-es lélektani szinttel, hanem alatta a 348-as technikai támasszal küzd a forint, továbbra sem tudta egyértelműen átvinni. Egyelőre ma reggel is ez a küzdelem folytatódik, de egyre inkább úgy tűnik, hogy az erősödés kifulladása után egy kis visszapattanás is benne van a pakliban.

Újra nekifut a betonfalnak a forint - Most sikerülhet áttörni?

Újra nekifut a betonfalnak a forint - Most sikerülhet áttörni?

Csütörtök reggel 350,7 körül kezdi a kereskedést a forint az euróval szemben azok után, hogy szerdán 348 körül is járt a jegyzés. Sokáig úgy tűnt, hogy ezúttal meglehet a 350-es lélektani határ áttörése, azonban az eddig is erős támaszként funkcionáló szint végül most is megfogta a magyar deviza erősödését.

Korrigál a forint, de még így is bőven 358 alatt

Korrigál a forint, de még így is bőven 358 alatt

Kedden a tovább javuló nemzetközi befektetői hangulatban már 360 közelébe erősödött a forint az euróval szemben, majd az újabb magyar válságkezelő lépések (pl. 70%-os bérátvállalás) tovább táplálták a magyar fizetőeszközt, aztán az MNB újabb mai 95 bázispontos kamatemelése hírére tovább szárnyalt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.