usa

Egyre feszültebb a kínai-amerikai viszony

Súlyos megsértése a nemzetközi jognak és otromba beavatkozás Kína belügyeibe az amerikai képviselőház által megszavazott, Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen élő ujgur nemzetiség emberi jogaival kapcsolatos törvénytervezet - jelentette ki hétfőn a nyugat-kínai tartomány kormányzója pekingi sajtótájékoztatóján.

Jegybanki tűzijáték mellett a forint sorsáért is aggódhatunk

Jegybanki tűzijáték mellett a forint sorsáért is aggódhatunk

A következő napokban a Fed és az EKB kamatdöntései határozhatják meg a piaci hangulatot, ez pedig a forint sorsát is befolyásolhatja elsősorban a kockázatvállalási kedven keresztül. Közben itthon jön egy inflációs adat, melyre szintén a forint miatt lesz érdemes figyelni, kiderül, mennyire látszik meg a drágulásban a gyengébb forint.

Kim Dzsong Un beintett Donald Trumpnak

Kim Dzsong Un beintett Donald Trumpnak

Észak-Korea ENSZ-nagykövete szombaton New Yorkban közölte, hogy a nukleáris leszerelés már nem szerepel az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon, és hosszú megbeszélésekre sincs szükség Washingtonnal.

Még mindig erős az amerikai munkaerőpiac, ugrott a dollár

Az előzetesen várt 180 ezernél lényegesen több, 266 ezer új munkahely született novemberben az Egyesült Államokban – közölték pénteken. Ennek köszönhetően a munkanélküliségi ráta is tovább tudott csökkenni, lassan újabb lélektani határhoz közelít.

Kína véget vetne a kereskedelmi háborúnak?

Kína véget vetne a kereskedelmi háborúnak?

Kína mentesíteni készül egy bizonyos mennyiségű amerikai szójababot és sertéshúst a két ország között zajló kereskedelmi háború során kivetett pótvámok alól - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a pekingi kormányzat vámügyi bizottságának pénteki közlésére hivatkozva.

Nincs vége a kereskedelmi háborús káosznak

Nincs vége a kereskedelmi háborús káosznak

Az egyik nap a kereskedelmi háborús feszültségek fokozódása miatt esnek a piacok, a másik nap meg emelkednek, mert közelebb kerül a megállapodás. Így megy ez már hónapok óta. Most éppen a "szivárogtatók" Donald Trump tegnapi nyilatkozatát próbálják helyretenni, akik szerint nem szabad úgy értelmezni az elnök szavait, mintha a tárgyalások holtpontra jutottak volna. Pedig Trump éppen azt mondta, hogy a választásokig valószínűleg nem lesz megállapodás.

Sok volt a kezdeti ütés a Wall Streetnek

Érezhető gyengüléssel kezdték a keddi kereskedést a Wall Street vezető indexei, melyek egy százalék körüli mínuszban vannak a félidőhöz közeledve. A vezető papírok között elvétve találni csak átlag feletti teljesítményt, nagy esésből annál több van.

Újabb ütést vihet be Amerika a Huaweinek

A Trump-kormányzat korábban mérlegelte annak lehetőségét, hogy a Huawei-t kitiltsa az amerikai pénzügyi szektorból – értesült a Reuters. A lap szerint, ha nem haladnak megfelelően a tárgyalások, akkor a terv ismét az asztalra kerülhet.

„Trump lehet a Grincs, aki ellopja a karácsonyt” –Jön a robbanás a piacokon?

„Trump lehet a Grincs, aki ellopja a karácsonyt” –Jön a robbanás a piacokon?

Fontos határidő közeleg, hiszen december 15-én élesednek az újabb amerikai büntetővámok a kínai termékekkel szemben. Sokáig úgy tűnt, hogy jól haladnak a tárgyalások, mostanra azonban Donald Trump is elbizonytalanodott a közelgő megállapodással kapcsolatban. Kérdés, hogy a piaci szereplők fel vannak-e készülve egy esetleges kudarcra, vagy heteken belül jöhet egy komolyabb esés, ha nem lesz megegyezés.

Válaszcsapással fenyegeti az EU Trumpot a francia vámok miatt

Válaszcsapással fenyegeti az EU Trumpot a francia vámok miatt

Az Európai Unió egységesen lép fel az Egyesült Államok azon fenyegetéseivel szemben, hogy súlyos pótvámmal sújt bizonyos francia termékeket az internetes óriáscégekre kivetett digitális adó miatt - közölte az Európai Bizottság egyik szóvivője.

Új köntöst öltött magára a Tesla árfolyama

Új köntöst öltött magára a Tesla árfolyama

Az elmúlt néhány hónapban újra felpörgött az élet a Tesla háza táján, a Cybertruck mesterien megtervezett bemutatója mellett az októberi gyorsjelentés és a száguldó árfolyam is az autógyár részvényeire irányította a fókuszt. Az alábbi elemzésben a Tesla árfolyamgrafikonját nézzük meg részletesebben.

Mindenki lassulást vár – Az év végén is ránk cáfol a magyar gazdaság?

Mindenki lassulást vár – Az év végén is ránk cáfol a magyar gazdaság?

Az októberi ipari és kiskereskedelmi adatokkal, valamint a novemberi feldolgozóipari beszerzési menedzserindexszel kezdődik a negyedik negyedéves adatok sora a héten. Így szép lassan összeállhat a kép, mennyire lassulhat a magyar gazdaság az év végén, vagy esetleg maradt-e annyi erő benne, hogy ismét rácáfoljon a kétkedőkre. Közben a napokban az is kiderül, mennyit kerestek a magyar bankok a harmadik negyedévben, külföldön pedig az amerikai munkanélküliség érdemel említést.

Rekordot döntött az idei Black Friday

Rekordot döntött az idei Black Friday

7,4 milliárd dollárt költöttek a Black Fridayen online shopokban Amerikában, ami rekordnak számít – írja a Bloomberg.

Meglepetés okozott az amerikai gazdaság

Meglepetés okozott az amerikai gazdaság

Az idei harmadik negyedévben 2,1%-kal nőtt az Egyesült Államok gazdasága a felülvizsgált adatok szerint. Az első becslés még 1,9%-os GDP-bővülést mutatott, vagyis az amerikai gazdaság jobban teljesített, mint ahogy az előzetes adatok alapján látni lehetett.

Kiderül, miért hasít még mindig a magyar gazdaság

Kiderül, miért hasít még mindig a magyar gazdaság

A vártnál jobb harmadik negyedéves növekedési adat részletei jelennek meg a héten, magyar szempontból ez lesz a legjelentősebb esemény. Hasonló adatokra kell figyelni a világban is, az amerikai és a francia növekedés részletei is érkeznek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.