usa

Kereskedelmi háború: Trump a törökökkel és Indiával is bekeményítene

Donald Trump amerikai elnök azt tervezi, hogy megszünteti a preferenciális kereskedelmi elbánást India és Törökország számára. Trump elnök hétfőn levélben értesítette a kongresszust arról, hogy ki akarja vonni Törökországot és Indiát a vámkedvezményeket biztosító általános preferenciarendszerből (General System of Preferences - GSP). Innentől számítva az elnök legkorábban 60 nap múlva saját hatáskörében döntést hozhat az ügyben. Újdelhi megítélése szerint egy ilyen döntésnek nem lenne nagyobb hatása, Ankara viszont úgy véli, hogy a lépés veszélybe sodorja a kétoldalú kereskedelmi célokat.

Nem indul az elnöki székért Hillary Clinton

Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter és legutóbbi demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn bejelentette, hogy nem indul a 2020-as elnökválasztáson.

Trumpnak gondjai vannak a rendkívüli állapottal

Az amerikai törvényhozás felsőházában is meglehet a kellő többség ahhoz, hogy elutasítsa azt a rendkívüli állapotot, amelyet Donald Trump elnök a déli határnál uralkodó "vészhelyzet" miatt hirdetett ki, miután Rand Paul republikánus szenátor közölte, hogy megszavazza az erre vonatkozó javaslatot.

Itthon a forint miatt aggódhatunk, de fél szemmel Draghiékra figyelünk

Itthon a forint miatt aggódhatunk, de fél szemmel Draghiékra figyelünk

Viszonylag csendes hetünk lesz, itthon a pénteken megjelenő inflációs adat lehet a legfontosabb, míg Európában az EKB kamatdöntésére lehet érdemes figyelni. Amerikában a szokásos havi munkaerő-piaci statisztika jelenik meg, ami azonban várhatóan nem lesz majd komoly hatással a piacokra.

Amerika újra bünteti Maduro híveit

Washington újabb szankciókat vetett ki Venezuelára, Elliott Abrams, az amerikai külügyminisztérium venezuelai különmegbízottja pedig további lépéseket helyezett kilátásba Venezuela ellen.

Történelmi csúcson zárt a 4iG

Eséssel indult a csütörtöki nap a világ tőzsdéin, a fokozódó geopolitikai feszültségek, az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos bizonytalanság, a Trump- Kim Dzsong Un találkozó meghiúsulása mind nyomást gyakorolt a részvénypiacokra. Napközben javult a hangulat, a kereskedés vége felé jellemzően pluszba fordultak az európai indexek.

Lassult az amerikai gazdaság növekedése, de még így is erős évet zárt

A tavalyi utolsó negyedévben évesített negyedéves alapon 2,6%-kal bővült az Egyesült Államok GDP-je - derült ki a ma közzétett adatokból. Ez ugyan lassulást jelent a harmadik negyedévhez képest, az elemzői várakozásokat azonban így is felülmúlta.

Kudarcba fulladt az USA és Észak-Korea csúcstalálkozója

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kihagyja a munkaebédet csütörtökön a vietnami Hanoiban folytatott csúcstalálkozó második napján, Trump hamarosan sajtóértekezletet tart. Mindez az előjelek alapján inkább arra utal, hogy nem volt sikeres a találkozó.

Kínai lett mára a világ négy legnagyobb bankja

Egyre jobb bőrben van a globális bankszektor, de az USA és Kína mögött több szempontból is lemaradásban van az európai bankrendszer - többek között ezt mutatja be a Deloitte friss tanulmánya.

Az amerikai képviselőház semmisnek mondta ki Trump rendkívüli állapotát

Semmisnek mondta ki a rendkívüli állapot Donald Trump amerikai elnök általi kihirdetését az amerikai képviselőház. A képviselőház 245:182 arányban utasította el Trump deklarációját kedden. A szavazáson 13 republikánus képviselő a demokratákkal együtt voksolt, ám nem sikerült a határozatot kétharmados arányban megszavazni, amely felülírta volna az esetleges elnöki vétót. Donald Trump elnök már korábban jelezte: élni fog vétójogával.

Bréking: Donald Trump és Kim Dzsong Un barátok

Barátjának nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt Donald Trump amerikai elnök egy Twitter-bejegyzésében, hozzátéve, hogy hatalmas lehetőség előtt áll Észak-Korea, ha végrehajtja a nukleáris leszerelést.

Nem a véletlen műve volt, hogy leállt az orosz trollgyár

Nem a véletlen műve volt, hogy leállt az orosz trollgyár

Az amerikai kibervédelmi parancsnokság a tavaly őszi félidős választások napján blokkolta a hírhedt szentpétervári orosz trollgyár internet-hozzáférését, és ezzel leállította tevékenységét - jelentette internetes felületén a The Washington Post. A lap meg nem nevezett hírszerzési forrásokra hivatkozva kedden közölte az exkluzív információt az Internet Research Agency (IRA) nevű trollgyár elleni amerikai kibertámadásról, amely az első volt a maga nemében.

Összeállt Trump és Kim Dzsong Un programja

Négyszemközti megbeszéléssel kezdődik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-korai vezető csúcstalálkozója szerdán Vietnam fővárosában, Hanoiban - közölte Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője útban Hanoi felé az elnöki különgépen.

Erősödéssel zártak az amerikai tőzsdék

A főbb tengerentúli tőzsdeindexek emelkedéssel fejezték be a hétfőt, azonban napon belüli csúcsaikról zárásra jelentősen lejjebb ereszkedtek.

Trump elhalasztja a kínai importvámok emelését!

Washington elhalasztja a 200 milliárd dollár értékű kínai importárukra kivetett védővámok emelését, amely eredetileg március elsején volt esedékes - jelentette be Donald Trump amerikai elnök.

Sűrű napja lesz Matolcsy Györgynek kedden

Ugyan a kamatdöntés várhatóan nem tartogat majd komoly izgalmakat, viszont az MNB elnökének a Parlamentben is jelenése lesz kedden, hiszen a gazdasági bizottság meghallgatja újabb hatéves mandátuma előtt. Szerdán az iparkamara éves konferenciájára lehet érdemes figyelni, ahol egyszerre szerepel majd a kormányfő, a jegybankelnök és a pénzügyminiszter is. A hét második felében pedig végre megérkeznek a negyedik negyedéves amerikai GDP-adatok is.

A hétvégén eldőlhet a sokat szenvedett ország sorsa

A hétvégén eldőlhet a sokat szenvedett ország sorsa

Kulcsfontosságú hétvége előtt állhat Venezuela - írták a héten elemzésükben a JP Morgan szakemberei. A politikai helyzet továbbra is kaotikus az országban, amin a koncert-ellenkoncert szervezése csak ronthat. A kulcs továbbra is a hadsereg kezében van, ha ők elpártolnak Nicolas Maduro elnöktől, akkor nem marad sok mozgástere.

A végére sem esett vissza a Wall Street

A nap második felére kicsit fékeztek az amerikai részvényindexek, de egyelőre tartják emelkedésüket. A nap nyertese a Pfizer, a Coca-Cola viszont esik.

Kész van Európa válaszcsapása Trump titkos dokumentumára

Amerikai cégek termékeire vethet ki védővámot az Európai Unió, ha Donald Trump hasonló intézkedésekkel bünteti az európai autóipart - értesült a Bloomberg. A tervek egyelőre nem publikusak, de állítólag már nagyban készülnek Brüsszelben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.