Európa legmagasabb áramárát fizetik a magyar cégek, a gázár is kirívó

Európa legmagasabb áramárát fizetik a magyar cégek, a gázár is kirívó

Magyarországon volt messze a legmagasabb a villamos energia ára az Európai Unióban a közepes és nagyvállalati fogyasztók körében az idei első félévben – derült ki az Eurostat friss adataiból. Ez arra utal, hogy a számos adózási és szabályozási torzítás magas energiakereskedői árajánlatokhoz vezetett, illetve az energiafogyasztó cégek jelentős része beleragadhatott a fixáras, vagy merev feltételrendszerű szerződésébe, amit a tavalyi év végefelé kötött. Mindez jelentős költségoldali versenyképességi hátrányt okozott sok cégnek, és csak egy kisebb részük tudta kihasználni a piaci áramárak esését. A villamos energia mellett a vállalati gázáraknál is kirívó volt a helyzet az idei első félévben: Európa élmezőnyébe tartoztak az árak több fogyasztási kategóriánál is. Így tehát egyszerre két irányból érkező nyomás mellett kellett teljesíteniük a cégeknek, ami bizonyára hatással volt az árazási magatartásukra, és Európa legmagasabb inflációs rátájára is.

Holnaptól lép érvénybe az áramárplafon

Holnaptól lép érvénybe az áramárplafon

A kormány július elsejétől érvényes intézkedése összesen 40 milliárd forinttal csökkenti majd a korábban magas szinten rögzített árú szerződéseik miatt hátrányt szenvedő vállalkozások rezsiterheit. A feldolgozóiparban működő, szálláshely-szolgáltatással vagy raktározással foglalkozó mintegy ötezer cég 2023 második felében így olcsóbban juthat villamos energiához - közölte az Energiaügyi Minisztérium.

Megszólalt az MVM az új áramszerződésekről

Megszólalt az MVM az új áramszerződésekről

Az MVM a kormány nemrég meghozott döntésének értelmében módosítja egyes vállalkozások szerződésének árazását, ezzel az érintett ügyfeleknek nincs teendőjük a társaság szerint - írja az Index.

Bejelentette a kormány az áramszerződésekbe belenyúlás részleteit

Bejelentette a kormány az áramszerződésekbe belenyúlás részleteit

A fix, vagy fixált áras áramszerződésben a nettó 200 euró feletti díjrészt 5 ezer vállalkozás helyett az állam téríti meg az energiakereskedőknek, automatikus lesz a változás az idei második félévben, és a többségi állami, vagy önkormányzati tulajdonú vállalkozásokra nem érvényes a kormányzati megsegítés – derült ki a hétfői Kormányinfón bejelentett intézkedés kormányrendeletéből. A gazdaságvédelmi akcióterv újabb lépéséről két minisztérium is kiadott közleményt, amelyeket egybeolvasva nem teljesen egyértelmű, hogy a megsegített cégeknek mit is kell kezdeniük az értékesítési áraikkal.

Nagy bukta lehet a költségvetésben: honnan lesz pénz az MNB gigászi veszteségére?

Nagy bukta lehet a költségvetésben: honnan lesz pénz az MNB gigászi veszteségére?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása, a műsor első részében a 2024-es költségvetés volt a téma, amelyek már az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is véleményezett és amelyben a szervezet is azonosított egy nagy és több kisebb aknát. Erről Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, makroelemzőjét kérdeztük. A második részben arról a kormánydöntésről beszéltünk Weinhardt Attilával, a Portfolio energetikai elemzőjével, amely szerint hozzányúlnak a kis és középvállalatok áramszerződéseihez. Szó volt emellett a rezsicsökkentésről is, amelynek árazásáról is szó esett a hétfői kormányinfón is.

Hozzányúl az energiaszerződésekhez a kormány

Hozzányúl az energiaszerződésekhez a kormány

Három lépésből álló új gazdaságvédelmi akciótervet jelentett be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az első lépésként három ágazat összesen ötezer kkv-ja áramszerződéseinél húz meg 200 euró/MWh-nál árplafont a kormány, második lépésként a Szép Kártyáknál, harmadik lépésként pedig a gyógyszerpiacon hozott adózási jellegű intézkedéseket a kormány. Az is kiderült az eseményen, hogy végülis kormányzati épület lesz a zuglói gigantikus ingatlanberuházás, ahova számos nagy állami-költségvetési intézményt átköltöztetnek majd. Az eseményről a Portfolio az alábbi élő hírfolyamban tudósított.

Itt a magyarázat, hogy miért nyúl bele a kormány több tízezer áramszerződésbe

Itt a magyarázat, hogy miért nyúl bele a kormány több tízezer áramszerződésbe

Több tízezer magyar vállalkozás van veszélyzónában amiatt, hogy tavaly év végén kényszerből rendkívül magas árak mellett kellett új fix áras áramszerződést kötnie, így egész évre beragadt ezekbe a konstrukciókba, ez pedig az ipari termelést láthatóan visszafogja, és akadályozza az infláció leszorítását is, így kormányzati beavatkozásra van szükség – rajzolódik ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara illetékeseinek mai közös cikkéből. A jelek afelé mutatnak, hogy legalább húszezer cég van a készülő megsegítés célkeresztjében, akik 320 euró/MWh feletti áron kötöttek szerződést, miközben most 100 euró körüliek a piaci árak, illetve az energiaköltségek működési arányához kötnék a kormányzati beavatkozást. Jövő héten kormányzati bejelentés várható, ahogy azt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter tegnap már megüzente, és könnyen lehet, hogy ez a döntés lesz az Orbán Viktor kormányfő által ma belengetett új gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos eleme.

Visszaestek az energiaárak, mit tegyünk? – Jövő kedden jön a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés konferenciája

Visszaestek az energiaárak, mit tegyünk? – Jövő kedden jön a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés konferenciája

Sok vállalkozás kényszerült arra tavaly ősszel, hogy az éppen elérhető ajánlatot elfogadva szerződött le az új gáz-, és áramévre, akár nagyon magas árszinten beégetve az energiaköltségét, amely problémát a kormány is megvizsgálta, és a múlt csütörtöki bejelentés szerint 14 ezer kkv-s és egyéb szerződésbe be is avatkozhat az árak leszorítása érdekében. Közben számos más kkv a vészhelyzeti ellátás keretében figyeli, hogy mikor és hogyan tudná jobban tervezhetővé tenni az ingadozó energiaköltségeit, mások pedig a saját ipari telephelyükön gondolkodnak naperőművi fejlesztésben az önellátás érdekében – megannyi élethelyzet, így megannyi stratégia lehet ezekre üdvözítő. Éppen ezek átbeszélésére, a gyakorlati és jogi tanácsok körbejárására szolgál a Portfolio április 18-i Vállalati Energiabeszerzés című konferenciája, amelyen a hosszabb távú áramvásárlási szerződések és az energiaköltségeket tudatosan csökkentő energiahatékonysági megoldások témaköre is a terítéken szerepel. Még nem késő jelentkezni a konferenciára, amelynek részletei itt érhetők el, jelentkezni pedig itt lehet.

Zúgolódnak cégek a drágán beragadt energiaszerződések miatt – Fontos jelzés jött a kormánytól

Zúgolódnak cégek a drágán beragadt energiaszerződések miatt – Fontos jelzés jött a kormánytól

Miután egyre több cég panaszkodik a tavaly ősszel drágán fixált energiabeszerzése miatt és már a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára is hangot adott ennek, azt mondta egy hétfői interjúban a gazdaságfejlesztési miniszter, hogy megvizsgálják a helyzetet és ha kell, akkor akár be is avatkozhat a kormány vis maior helyzetre hivatkozva. Mindez kifejezetten fontos jelzés a Portfolio április 18-i Vállalati Energiabeszerzés című konferenciája előtt, amelyen azt járjuk körbe, hogy az energiaár környezet alapján milyen beszerzési stratégiában érdemes gondolkodni, illetve milyen szerződéses keretek kínálkoznak mostanában az energiahatékonysági megoldások mellett. Még nem késő jelentkezni az eseményre, amelyen többek között az MVM képviselői is részt vesznek, további részletek itt, jelentkezni itt lehet.

Napi áramvásárlásba szorul rengeteg cég

Napi áramvásárlásba szorul rengeteg cég

A 23 ezer ügyfélből mintegy 2-3 ezer szembesül azzal, hogy a fix áras, határozatlan idejű szerződése idén év végével megszűnik és januártól csak napi spotpiaci áramár mellett tudjuk ellátni – jelezte a 24.hu-nak Fejes Tibor. A piacon ez lehet most a jellemző gyakorlat a nagyokú bizonytalanság miatt.

Bedőlt egy magyar áramkereskedő, sürgősen kell egy új szolgáltató, lépett az Energiahivatal (Korr.)

Bedőlt egy magyar áramkereskedő, sürgősen kell egy új szolgáltató, lépett az Energiahivatal (Korr.)

Arról értesítette a JAS Budapest Zrt. 2021. október 29-én a felhasználóit, hogy nem fog tudni villamos energia ellátást biztosítani részükre, és mivel az ügyfelek között vannak olyanok is, akik egyetemes szolgáltatás igénybevételére jogosultak, ezért ma, azaz november 17-én kétnapos (!) határidővel írt ki az ő átvételükre egy nyilvános felhívást a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal – szúrta ki a G7 a Hivatal oldalán. Cikkünk alábbi egyik bekezdését a JAS Zrt. vezérigazgatójának, Arató Ferencnek a kérésére átlátható módon pontosítottuk.

Itt a nagy hír az elszálló áramárak miatt: bemenekülnek a magyar önkormányzatok a rezsicsökkentés ernyője alá

Itt a nagy hír az elszálló áramárak miatt: bemenekülnek a magyar önkormányzatok a rezsicsökkentés ernyője alá

Az elszálló áramárak láttán pénzhiány miatt sorozatosan eredménytelennek nyilvánítják a magyar önkormányzatok a 2022-es áramvásárlási közbeszerzéseiket, de nem kell aggódni, hogy áram nélkül maradnának az újév kezdetétől. Egy régóta meglévő, de mostanában nem használt jogszabályi lehetőséggel ugyanis gyakorlatilag a teljes magyar önkormányzati szféra bemenekülhet a rezsicsökkentéssel védett egyetemes szolgáltatás körébe. Emiatt a 60-70 forint/kWh-s közbeszerzési ajánlatok helyett várhatóan 30-36 forintért kaphatják majd januártól az áramot, ami már mérsékeltebb áremelkedést jelent számukra, hiszen idén jellemzően 20-28 forintos áron kapják az áramot – rajzolódik ki a Portfolio-hoz eljutott információkból.

Energiaválság: elkezdték felbontani Magyarországon az áramszerződéseket a bajba jutott kereskedők

Energiaválság: elkezdték felbontani Magyarországon az áramszerződéseket a bajba jutott kereskedők

Az elszálló gáz- és áramárak miatt több magyar energiakereskedő cég is bajba kerülhetett már és emiatt elkezdte felmondani az ellátott cégek felé fennálló szolgáltatási szerződését, így például az árampiacon a nagy elosztói engedélyes cégeknek kell közbelépnie és átmenetileg ellátnia a cégeket. Frissítés! Egy péntek délutáni sajtóeseményen az ITM államtitkára azt jelezte a Portfolio-nak, hogy megvizsgálják annak a lehetőségeit, hogy mit tudnak tenni az ipari fogyasztók által fizetendő áram- és gáztarifák terén a helyzet enyhítésére.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.