Közel felével ugrik az országgyűlési köztisztviselők fizetése

Átlagosan 45 százalékkal növekedhet az Országgyűlés Hivatalánál dolgozó köztisztviselők bére a tervezett életpályamodell bevezetésével - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, az életpályamodell bevezetéséről szóló, a parlamentnek szerdán benyújtott előterjesztés társszerzője az MTI-nek.

Így néz ki az állam nagy béremelési programja

2017-ben több, az életpályamodellek keretében indított béremelési program is folytatódik a közszférában, az elsőként indult pedagógusi béremelési program pedig jövő szerepemberben ezzel ki is fut majd. A leghomályosabb pont most az egészségügyi ágazatban dolgozók béremelése, amiről jelenleg is folynak még az egyeztetések. Ami pedig a bürokráciacsökkentést illeti, a jövő évi költségvetésben egyelőre nem sok nyomát látjuk.

Már júliustól emelkedik a NAV dolgozók bére

Az életpályamodell bevezetésével júliustól emelkedik a NAV dolgozóinak bére - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Jelentős béremelést kapnak a NAV dolgozói

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azon alkalmazottai, akik a NAV törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak, jelentősen átalakul az illetményrendszer is az adóhatóságnál az életpályamodell tervezete szerint - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A NAV mindent látni akar a cégedről

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti módosításai mellett egy újabb, feketegazdaság elleni intézkedés bevezetésén is dolgozik a kormányzat. A belügyi és a nemzetgazdasági tárca az év közepéig térképezi fel annak feltételeit, miképpen köthetőek be az adóhivatalhoz a cégek számlázórendszerei - írja a Magyar Idők.

Ma tárgyalják a szociális szférában dolgozók béremelését

Már a mai ülésén tárgyalhatja a kormány a szociális ágazatban dolgozók júliusban induló béremelését - tudta meg a Napi Gazdaság. A 15 milliárd forintos keretemelés mellett a kabinet várhatóan a legkésőbb 2016 januárjában életbe lépő életpályamodell bevezetésével kapcsolatos intézkedésről is egyeztet.

Új béremelést ígér Lázár

2016 júliusban bevezetik a közszolgálati életpályamodellt, és 30-40 százalékkal emelkedik a járási hivatalokban dolgozók bére - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Orbán Viktor: Én szégyelltem magam

A devizahitelekről, a Tavares-jelentésről és a kormány béremelési terveiről is beszélt a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában Orbán Viktor. A kormányfő elárulta: szégyellte magát, amikor elolvasta Szász Károly PSZÁF-elnök levelét a devizahitelek ügyében. Szerinte az a lényeges kérdés, hogy hibás termék-e a devizahitel, ezt kellene az igazságszolgáltatásnak is vizsgálnia. A pedagógusok szeptember elsejétől jelentős béremelésben részesülnek Orbán Viktor elmondása szerint és azt is nyomatékosította, hogy ezen túlmenően másoknak ígért béremelés "kacsa".

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.