Drasztikus költségvetési lépésekre készülhet a kormány - mi lesz a bankadóval?

Drasztikus költségvetési lépésekre készülhet a kormány - mi lesz a bankadóval?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében folytattuk a tegnapi téma elemzését, ezúttal költségvetési szempontból vizsgáltuk, hogy mit jelenthet Varga Mihály pénzügyminiszter bankadóval kapcsolatos bejelentése, amelyet a Fidesz cáfolt. Emellett szó volt a friss államháztartási adatokról is. Vendégünk volt Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója. A második részben arról a furcsa újautó-piaci gyakorlatról volt szó, amely szerint a kereskedők egyoldalúan emelhették a már megrendelt autók árát, a vevő pedig el sem állhatott a szerződéstől. Az ügyészség azonban közérdekű pert nyert autókereskedőkkel szemben. Erről Knezsik Istvánt, az autós nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnökét kérdeztük.

Újabb felhők gyűlnek az amerikai ingatlanpiac felett

Újabb felhők gyűlnek az amerikai ingatlanpiac felett

Az Egyesült Államokban 2,5 százalékkal csökkent az új lakások eladása júniusban az előző hónaphoz képest, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 697 ezer volt - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdán.

Soha nem vezettek ennyire idős autókat az amerikaiak

Soha nem vezettek ennyire idős autókat az amerikaiak

Az Egyesült Államokban a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek átlagos kora idén rekordmagasra, 12,5 évre emelkedett - derült ki az S&P Global Mobility gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett adataiból.

Átírta a várakozásokat az európai autópiac

Átírta a várakozásokat az európai autópiac

Az európai autóeladások már a hetedik egymást követő hónapban nőttek, amit az Egyesült Királyságban és Spanyolországban tapasztalt erős kereslet és az ellátási láncokon enyhülő nyomás segítettek.

Teljes fordulat érte el a magyar autópiacot

Teljes fordulat érte el a magyar autópiacot

A magyar autókereskedésekben lerövidültek a várólisták, miután a koronavírus-járvány okozta leállások miatt a gyártók készleteit teljesen elkapkodták és gondot jelentett a kereslet kielégítése. Mostanra viszont a népszerű modelleket akár 2-3 hónapos határidővel is le tudják szállítani - tudta meg a Pénzcentrum a hazai importőröktől.

Komoly zuhanás után idén már nőhetnek az orosz újautó eladások

Komoly zuhanás után idén már nőhetnek az orosz újautó eladások

Oroszországban 58,5 százalékkal, 687 ezer 370-re esett az új autók és haszonjárművek eladása tavaly éves összevetésben, de idén már akár 770 ezerre is növekedhet a forgalom - közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB járműgyártó-bizottsága csütörtökön.

Nagyot esett szeptemberben a magyar újautó piac, elmarad a hibridek felfutása a várttól

Nagyot esett szeptemberben a magyar újautó piac, elmarad a hibridek felfutása a várttól

Idén az első kilenc hónapban 95 541 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 5 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest, de a szeptemberben forgalomba helyezett 9524 újautó 17 százalékos hanyatlást jelent - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken a DataHouse Kft. adatai alapján.

Elképesztő dolog történt a magyar autópiacon

Elképesztő dolog történt a magyar autópiacon

Nagyon látványos mértékben éreztette hatását az újautó-piacon a tisztán elektromos autók állami támogatásának újabb köre. 856 darab tisztán elektromos meghajtású járműre rakták fel a zöld rendszámot.

15 ezer nagycsalád kapott már állami támogatást hétüléses autóra

15 ezer nagycsalád kapott már állami támogatást hétüléses autóra

Felkerültek a magyar autópiac térképére a hétülésesek - több mint 15 ezer nagycsaládos kapott állami támogatást az új autójához. Az állam a program tavalyi indulása óta eltelt bő egy év alatt összesen 35 milliárd forint támogatást nyújtott a három - vagy többgyermekes családoknak az autók beszerzéséhez. A támogatást a járvány ellenére is biztosította és a jövőben is biztosítja a kormány – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Lízingszövetség és a GÉMOSZ közös közleményében.

Nehéz most új autót rendelni, raktárról viszont jó áron lehet vásárolni

Nehéz most új autót rendelni, raktárról viszont jó áron lehet vásárolni

A koronavírus-járvány miatt nagyon nehéz most egyedi megrendelésű új autókat kapni, inkább raktárkészletből lehet vásárolni, méghozzá jó áron - mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Úgy vettük az új autókat, mintha nem lenne holnap

Tavaly 15,6 százalékkal bővült az új autók eladása: 136 601-ről 157 906 ezerre nőtt egy év alatt a forgalomba álló új személygépjárművek száma - közölte a Datahouse csütörtökön az MTI-vel.

Nagyon fogynak az új autók Magyarországon - Íme a legnépszerűbb márkák

Júliusban 15 284 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez egyben azt is jelentette, hogy az év első hét hónapban 89 830 új gépkocsit adtak el, ami 9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu a DataHouse adatai alapján csütörtökön.

Ezért könnyített a kormány a babaváró támogatáson

A kormány célja, hogy évről-évre mindig egyre könnyebb legyen a családalapítás Magyarországon - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.